A NASA Curiosity Mars-rovere egy kiszáradt oázis nyomaira bukkant a 150 kilométer átmérőjű Gale-kráter közepén. A sókban és üledékekben gazdag kőzetek vizsgálatából megállapították, hogy a múltban vélhetően sokszor, ciklikusan vízzel töltődött fel, majd kiszáradt a mélyület. A felfedezésről a Nature Geoscience folyóiratban számoltak be.

A kőzetek a kutatók szerint jól jelzik azokat a klimatikus fluktuációkat, amelyek az évmilliók során elvezettek a Mars hajdani nedvesebb éghajlatától a mai fagyos sivatagig. Az egyelőre nem világos, hogy ez az átalakulás mennyi idő alatt ment végbe, illetve pontosan mikor történt.

A Gale-kráter egy hatalmas ősi becsapódás eredményeként alakult ki. A szél és a víz által szállított hordalék idővel feltöltötte a medencét, majd a megszilárduló üledék rétegeit a szél vájta ki. Így alakult ki a Mount Sharp (Hegyes-hegy) is, amelyre éppen ezekben a napokban kapaszkodik fel a Curiosity. Hegymászás közben a robotnak alkalma nyílik tanulmányozni az egymás alatti üledékrétegeket, amelyek mind a Mars egy-egy különböző éghajlatú időszakáról árulkodnak.

Amikor egy tó teljesen kiszárad, általában tiszta sókristályok maradnak utána a felszínen. A Curiosity által talált sókristályok azonban nem ilyenek: nem tiszták, szennyező anyagok is keveredtek közéjük. Ez arra utal, hogy nem teljes szárazság közepette, hanem nedves környezetben jöttek létre. Talán a kiszáradófélben lévő, egyre sűrűsödő sóoldattal telt apró tavacskák felszíne alatt alakultak ki.

Minthogy a történetük korai időszakában a Föld és Mars jobban hasonlítottak egymásra, mint manapság, William Rapin és kollégái a Caltech-en úgy okoskodtak, hogy ezek a kiszáradó tavacskák hasonlóképp viselkedhettek, mint a dél-amerikai Altiplano-fennsík sós tavai. Így ezeket vizsgálva a kutatók szerint pontos következtetésre juthatunk a Mars hajdani éghajlatáról is. Az egyértelműnek látszik, hogy a Mars nem egyirányú folyamat révén száradt ki végérvényesen, hanem egymást váltották a szárazabb és a nedvesebb periódusok.

(NASA JPL)