A legalapvetőbb gyógyászati alapanyag az emberi vér. És gyakorlatilag mindig hiány van belőle, különösen a ritka vércsoportokból. De miért kell ennek így lennie? Miért nincs működőképes mesterséges vér, miért nem tudjuk kiiktatni a vércsoportokat, hogy mindenki kaphasson vért mindenkitől? Vagy mégis megoldható mindez?
A WHO szerint évente 117,4 millió véradás történik a világon, többségük a fejlett országokban. Míg a legmagasabb jövedelmű államokban csak a világ népességének 16 százaléka él, ott történik a véradások 42 százaléka. Ezekben az országokban ezer emberre nagyjából 32 véradás jut. A legszegényebb vidékeken azonban alig négy adag vért adnak minden 1000 emberre (és ez emelkedésnek számít a korábbi időkhöz viszonyítva).
A szegény országok vérhiányát tovább súlyosbítja, hogy az ott adományozott vér sokkal magasabb arányban fertőzött olyan kórokozókkal, amely transzfúzióval képesek terjedni az emberek között. Míg a gazdag országok véradagjainak csak 0,002 százaléka fertőzött HIV-vel, és 0,02 százaléka hepatitisz-B-vel, ugyanez az arány a legszegényebb országokban 0,86, illetve 3,64 százalék).
Nyilvánvaló az összefüggés a véradások száma és a gyógyászatban hozzáférhető vér mennyisége között. Vagyis a harmadik világban sokkal kevesebb vér áll rendelkezésre, miközben sokkal nagyobb lenne az igény rá, mint nyugaton. Míg a fejlett világban a vér nagy részét (akár háromnegyedét) 65 év felettiek kapják - főként szívműtétek alkalmával, illetve a vérképzőszervi daganatok kezelésére -, a legszegényebb országokban az elérhető vér felét 5 évnél fiatalabb gyerekeknek adják átömlesztéssel. Nekik a születési komplikációk és a gyakori és súlyos újszülöttkori vérszegénység miatt van rá szükségük.
A vérhiány legfőbb oka (a pénztelenség és az ellátás szervezetlensége mellett) a véradási hajlandóság alacsony volta. Persze folyamatosak a kampányok, de reálisan azt nem lehet várni, hogy a jövőben megsokszorozódna a véradók száma. A végső cél az kell legyen, hogy kiküszöböljük a donort a rendszerből, és vér hasonlóképpen legyen előállítható, mint az inzulin vagy más létfontosságú hormonok, enzimek. Megszámlálni sem lehet az elmúlt évszázadban tett próbálkozásokat a mesterséges vér kifejlesztésére, de eddig még egyik kísérleti anyag sem bizonyult működőképesnek.
A japán védelmi minisztérium orvosi kutatóintézete azonban néhány napja előállt egy egészen ígéretesnek tűnő fejlesztéssel. Azt állítják, hogy a folyadékot bárki kaphatja, függetlenül a vércsoportjától, és nagyban javítja a túlélési esélyeit a vészes vérveszteséggel járó balesetek után.
A japán mesterséges vér, amelyet a Transfusion című vérátömlesztéssel foglalkozó szakfolyóiratban publikáltak, szinte túl jó, hogy igaz legyen. A művérben az oxigénszállításért felelős vörösvértesteket apró, sejthártyával burkolt hemoglobin hólyagocskák (vezikulák) helyettesítik, míg a véralvadást intéző vérlemezkéket hasonló módon csomagolt fehérjék pótolják. Ezeket a “sejteket” a vérplazmával megegyező összetételű folyadékba keverik, és máris átömleszthetővé válik a sérült alany szervezetébe.
Legalábbis nyulakon működött a dolog. Pontosabban a nyulak egy részén.
A készítmény teszteléséhez tíz nyulat fogtak, és a májuk ereit átvágva kivéreztették őket, vagyis súlyos vérveszteséggel járó sérülést imitáltak náluk. Ezután megkapták a művért, és hatan életben maradtak tőle (vagyis mesterséges vörösvértestek biztosították náluk az oxigénszállítást, a mesterséges vérlemezkék pedig elállították a vérzést. A kutatók szerint ez a sikerességi arány összevethető azzal, mintha igazi vért kaptak volna.
Eközben egy nyúlban sem okozott káros mellékhatásokat (például vérrögképződést) az anyag. A mesterséges vérben nincsenek olyan antigének, amelyeket a vért kapó szervezet idegen betolakodóként ismerne fel, és immunreakciót indítana ellene. Vagyis a mesterséges vérnek nincs vércsoportja, így nem is lehet inkompatibilis az immunrendszerrel. A hagyományos transzfúzió előtt minden esetben orvosnak kell ellenőriznie a páciens vércsoportját. Ezért a legtöbb ország egészségügyi szabályozása szerint nem orvos nem is végezhet vérátömlesztést, mert ő hivatalosan nem képes megbizonyosodni a vércsoportok egyezéséről.
Vagyis az életmentő vérhez való jutást a vérhiány mellett sokszor az orvos hiánya is gátolja.
A természetes vérrel nemcsak az a baj, hogy eleve kevés van belőle, de nagyon gyorsan meg is romlik. A vérlemezkéket általában csak pár napig lehet eltartani (de egy hétnél tovább gyakorlatilag lehetetlen). Eközben pedig folyamatosan rázni kell őket, különben összeállnak, és a készítmény használhatatlanná válik. A vörösvértestek nagyjából három hétig tárolhatók, hűtve.
Ehhez képest a japán mesterséges vér egy évig hűtés nélkül is megőrzi szavatosságát.
A mesterséges vér igénye már évszázadokkal ezelőtt megjelent, de egészen a múlt század elejéig, és a vér összetevőinek, illetve funkcióinak pontos leírásáig semmi esély nem volt az alkalmas helyettesítőszer megalkotására. Pedig ötletekből nem volt hiány, gyakorlatilag minden, biológiai eredetű folyadék szóba került, a tejtől kezdve a vizeleten keresztül a sörig. A világháborúk, és a harctereken napjában ezrével elvérző katonák az egekbe emelték az átömleszthető vér iránti igényt, és a mesterséges pótlék kifejlesztését célzó kutatások eredményei kezdetben (alaptalan) optimizmusra adtak okot. De csakhamar jött a csalódás, és a mesterséges vér lehetetlenségét belátva a nyolcvanas évekig senki sem foglalkozott komolyabban a kérdéssel.
Azt, hogy jelenleg már legalább olyan készítmények léteznek, amelyekről elképzelhető, hogy a jövőben működőképessé fejlődhetnek,
AZ AIDS-NEK KÖSZÖNHETJÜK.
A nyolcvanas években sokként érte a világot, hogy sok esetben az életmentőnek hitt vérátömlesztés fertőzte meg a betegeket az akkor még kezelhetetlen HIV-vel. A transzfúzióba vetett bizalom (mind a donor, mind a vért kapó oldalán) összeomlott, és akkor vált igazán válságossá az egyébként mindig is érezhető vérhiány. Viszont mindez újrateremtette a művér iránti igényt.
Eddig alapvetően két megközelítést követtek a mesterséges vér megalkotását célzó (eredménytelen) próbálkozások. A projektek egyik része a hemoglobin módosított változatait igyekszik becsomagolni arra alkalmasnak tűnő egységekbe (vagy feloldani folyadékban, csomagolás nélkül) - ebbe a trendbe sorolható a mostani japán fejlesztés is. A másik csoportot egy teljesen eltérő, de oxigénszállításra ugyancsak alkalmas vegyületcsoport, a perfluór-karbonok (PFC) felhasználását célzó kutatások alkotják.
Érdekes módon, míg hemoglobin alapú mesterséges vért még soha nem engedélyezett az amerikai gyógyszerügyi hatóság (az FDA), addig egy PFC alapú vérpótlót már igen - bár azt is kivonták a piacról később, felhasználás technikai nehézségei miatt. A perfluor-karbonok képesek visszafordíthatóan megkötni, majd leadni az oxigént, vagyis alkalmasak lehetnek a tüdő és a szövetek közötti oxigénszállításra.
Sőt, a perfluorkarbon-alapú folyadékokat be is lehet lélegezni, és a tüdőben a folyadék és a kapillárisok között oxigéncsere zajlik le. James Cameron A mélység titka című filmjében be is mutatják, hogy hogyan működik a perfluor-karbon alapú légzés egy patkánynál. A New York Times akkori cikke szerint ez nem trükk volt, a patkányt tényleg folyadékba mártották, és ő tényleg belélegezte a perfluor-karbont.
Az engedélyezett perfluor-karbon alapú vérpótlékot Fluosolnak hívták, és azt is Japánban fejlesztették ki. Csak úgy tudott elegendő oxigént felvenni a tüdőből, ha a beteg tiszta oxigént lélegzett be, és két nap alatt eltűnt a vérből, mint ahogy a természetes vérkomponensek sem húzzák túl sokáig. Noha szigorú értelemben működőképes volt, előállításához 80-féle anyagot kellett vegyíteni és hűteni. Így hiába engedélyezték összesen kilenc országban, üzletileg nem volt sikeres, és öt év után, 1994-ben kivezették a piacról.
Az emberi és állati vér, illetve a belőle előállítható készítmények a gyógyászat minden területén pótolhatatlanok. Természetes, hogy ha valamire ilyen döbbenetesen nagy a kereslet, az intenzív kereskedelmet fog generálni. Pontosan ez a helyzet a vérrel is. Jelenleg a világon a vér és a belőle eredeztethető termékek piaca évi 179 milliárd dollárt mozgat meg.
Ezzel a vér az egyik legnagyobb értékben exportált termék a világon.
A vér alkotórészeiből a legkülönfélébb gyógyszereket, vakcinákat, mérgeket és ellenmérgeket, immunológiai hatóanyagokat gyártanak, illetve transzfúziós céllal is importálnak az országok belőle. A világ legnagyobb vérexportőre Írország, amely egymaga a vérvilágpiac 17 százalékát uralja évi 30 milliárd dolláros kivitellel. Ez az ország teljes exportbevételének 18,3 százalékát adja.
Magyarország a világ 15. legtöbb vérkészítményt exportáló állama, évi 1,47 milliárd dolláros bevétellel. Eközben sok vérkészítményt importálunk is: e tekintetben a 19. helyen állunk világszerte, és a globális forgalom majdnem 1 százalékát kitevő vér eredetű terméket hozunk be az országba.
Bár a véradást teljesen nem küszöböli ki, a vércsoportok okozta inkompatibilitás kikerülhető úgy, ha a levett vérből valahogy eltüntetjük az immunválaszt kiváltó molekulákat. Erre az A-vércsoport esetében egyes bélbaktériumok enzimjei alkalmasak lehetnek. A kanadai Brit Columbia-i Egyetem kutatói olyan bélbaktériumokat kerestek, amelyek a bélfalról eszegetik a mucin nevű cukorláncokat is tartalmazó fehérjéket. Ezek a molekulák szerkezetükben hasonlók a második leggyakoribb vércsoportot, az A-t meghatározó sejtfelszíni cukorláncokhoz, így a baktériumok enzimjei ez utóbbiakat is képesek lebontani.
Emberi székletmintákból izolálták a bélbaktériumok DNS-ét, benne a cukorláncbontó enzimek génjeivel. Ezeket E. coli baktériumokba ültették, majd tesztelték őket, hogy képesek-e bontani az A-vércsoportú vér vörösvértestjein lévő cukormolekulákat. És igen, képesek voltak, vagyis a teljes vérmennyiség harmadát kitevő
A-vércsoportú vérből gyakorlatilag 0-s vércsoportú vért csináltak,
ami mindenkinek adható. Ezzel elméletben az univerzálisan felhasználható vér hozzáférhetőségét meg lehetne többszörözni. Arról azonban semmit sem tudni, hogy ezek az enzimek okoznak-e bármi mást a vérben, ami problémákat okozhat.
E kutatások azonban még messze nincsenek olyan állapotban, hogy a közeljövőben akárcsak az adományozott vér egy részét is kiválthassák, így még nagyon sokáig pótolhatatlan lesz a véradás.
És ott legalább adnak sört meg virslit.