Persze - mondhatnánk - az elektromosság valóban segítheti a növények fejlődését, gondoljunk csak a fűtött melegházakra, és az ezer wattokkal világított kenderültetvényekre a pincében. Csakhogy itt arról van szó, hogy a villamos áramot nem alakítják át másfajta energiává, hanem közvetlenül kiteszik neki a növényeket.

Mielőtt valami újabb obskúrus kínai vajákosságra gondolnánk, jó tudnunk, hogy az ötlet egy finn geofizikustól, Karl Lemströmtől származik, aki az északi fény kutatásának egyik úttörője volt a 19. század második felében. Azt vette észre, hogy Lappföldön sok az északi fény, viszont általában elég cudar az idő, a fák mégis jól megélnek. Ebből arra következtetett, hogy esetleg a két jelenség összefügg egymással:

Ez természetesen csupán spekuláció volt, ezért Lemström kísérletezni kezdett - most már a némileg kellemesebb éghajlatú Burgundiában. Kapott pozitív és negatív eredményeket is, egy kísérletben azonban azt tapasztalta, hogy az elektromos mező hatására a répa termésátlaga 125 százalékkal, a borsóé 75 százalékkal nőtt. A hír gyorsan terjedt, és egymás után jelentek meg az egyre hihetetlenebb újságcikkek a témában. Ezek nemcsak azt állították, hogy azok a kertek, amelyeket elektromosan töltött légkör vesz körül, 50 százalékkal többet teremnek, de azt is, hogy a felvillanyozott szőlőszemek nagyobbak, több bennük a cukor és a belőlük készült borban az alkohol is. Ezek után már nem is meglepő, hogy a virágok élénkebb színűek és illatúak.

Mindenki akkorát füllenthet, amekkorát akar, de a dolog ott kezd érdekessé válni, amikor több független kísérlet is megerősítette Lemström eredményeit. Angliából azt jelentették, hogy az elektromosság 17 százalékkal növelte az uborkák termésátlagát, amikor pedig villanyvezetékeket feszítettek ki a búzaföld fölé, 24 százalékkal lett gazdagabb az aratás. Az egyik korabeli beszámoló megállapításai így hangoztak:

Nem egyszerű megmagyarázni, hogy az elektromos áram milyen varázslatos erő révén bírja erősebb növekedésre a növényeket, de a tényt, hogy ez a stimuláció valós, nem lehet tagadni.

Nos, a konklúzió első fele máig megállja a helyét. Valóban senki sem tudja, hogy mit csinálhat az áram a növényekkel. Az azonban, hogy tagadhatatlan a stimuláció létezése, erős túlzás. A következő évtizedekben ugyanis sok helyütt tesztelték az eljárást, az Egyesült Államokban több szabadalmat is kiadtak a témában, de valahogy a gyakorlatban a dolog sehol sem igazolta a hozzá fűzött reményeket. Az I. világháború után az angolok még kormánybizottságot is felállítottak az elektrokultúrában rejlő lehetőségek vizsgálatára. Számos kultúrnövényen végeztek kísérleteket, de az eredmények enyhén szólva vegyesek voltak. Így - számolva az áram magas árával is - úgy határoztak, hogy bár a villamosság növeli valamelyest a termést, nem éri meg vesződni vele.

A következő fél évszázadra az elektromos mezőgazdaság ötlete visszakerült az asztalfiókba, az európai és amerikai kísérleti eredmények alapján indokoltan. Aztán a nyolcvanas években a Belső-mongóliai Agrártudományi Egyetem agronómusa, Liu Binjiang - saját visszaemlékezése szerint - arra lett figyelmes, hogy a villámcsapások befolyásolják a talajok tápanyagtartalmát.

Mindez az új kínai gazdasági mechanizmus meggyökeresedésének idejére esett, amikor a korábbiaknál sokkal egyszerűbb volt gazdasági fejlesztésekre pénzt kapni az államtól. Így Liu kutatásait is támogatták, ő pedig cserébe szállította a megnyerő kísérleti eredményeket. A föld felett természetesen is potenciálgrádiens (feszültség) alakul ki függőlegesen a levegőben, ennek mértéke átlagosan 100 volt méterenként. Liu kifeszített elektromos vezetékekkel ezt növelte meg az egyes kísérletekben 700 vagy akár 20 ezer voltra. Úgy találta, hogy ettől akár 40 százalékkal többet teremhet a saláta, az uborka, a krumpli vagy a retek.

Mindenesetre, az elmúlt évtizedben számos elektrokultúrán alapuló melegház nyílt országszerte, és a Kínai Tudományos Akadémia is beszállt a kutatásba. Liu már kereskedelmi forgalomba hozható generátort is kifejlesztett, amivel bárki villamosíthatja otthon a veteményest.

A termésátlagok nem működnek úgy, mint a kuruzslás: itt a placebohatást meglovagolva senkit sem lehet átverni. Persze, mindig ott van a lehetőség, hogy - egy tervutasításos gazdasági rendszerben nevelkedett szakemberhez illően - Liu egyszerűen kozmetikázza a számait, de azt sem lehet teljesen kizárni, hogy tényleg létezik valamiféle hatás a háttérben.

Azóta Liu továbblépett, és már nemcsak a levegőn keresztül teszi ki elektromos mezőnek az ültetvényeket, de közvetlenül a növénybe is vezet áramot. Ha megfogjuk ezek leveleit, enyhe áramütést érezhetünk. Az elektromosság elvileg távol tartja a kórokozókat, a levegő feltöltése pedig (az oxigénszabadgyökök létrejötte révén) megöli a levegőben terjedő kórokozókat. A kutatók összesítése szerint az közvetlen vagy közvetett elektromosság átlagosan 30 százalékkal növeli a termést.

Liu több mint száz cikket publikált kínaiul, de nemzetközi folyóiratokban alig. A külföldön dolgozó kínai agronómusok sem veszik komolyan, kóklernek tartják. Könnyen igazuk lehet, de az utóbbi időben született néhány nem kínai eredmény is, amelyek ugyancsak azt mutatták ki, hogy az elektromosságtól jobban nőnek a növények.

Egy mexikói kutatócsoport például lúdfüvet (a növénytanban gyakran használt modellorganizmust) bírt gyorsabb növekedésre úgy, hogy a talajba gyenge áramot vezettek. A kutatócsoport vezetője azt állítja, hogy azóta vannak még publikálatlan adataik arról is, hogy búzát és kukoricát is fel lehet pörgetni az árammal, és a talajba dugott elektródák akár 85 százalékkal is megemelhetik a termésátlagot.

Vagyis nem lehet kizárni, hogy tényleg hat valahogy az áram a növények növekedésére (bár ez még messze nem tekinthető bizonyítottnak). De vajon hogy lehet ez? Az már többé-kevésbé hihető, hogy a növények életében szerepet játszik az elektromosság. Itt például azt mutatták ki, hogy paradicsomnövények társalognak egymással a talajon keresztül küldött elektromos impulzusok révén. Más növények sejtjeiben is keletkeznek elektrokémiai impulzusok, amelyek aztán végighaladhatnak az egész növény szervezetén, afféle növényi idegrendszert hozva létre.

De ez még nem magyarázza meg, hogy a külső elektromos tér hogyan hat a növekedésükre. Viszont az Imperial College London (tehát nem egy noname kínai sufniegyetem) kutatójának két évtizeddel ezelőtti kísérletei magyarázattal szolgálhatnak erre. Andrew Goldsworthy hipotézise szerint a növényeknek előnyös a külső elektromos tér érzékelése, hiszen amikor villámlik (vagyis a függőleges potenciálkülönbség a sokszorosára nő), akkor eső is hullik. Márpedig esőben érdemes felgyorsítani a növekedésüket. Golsworthy is végzett kísérleteket dohánynövényen, és úgy találta, hogy a gyenge külső elektromos mező megváltoztatta a kalciumionok áramlását a növényen belül. Ez pedig jelzésként hathat a sejtek számára a növekedés felgyorsítására.

A növényfiziológusok között nem számít nevetségesnek az a nézet, miszerint a növények reagálnak az elektromos mezőre. Ugyanakkor semmilyen perdöntő bizonyíték nincs arra, hogy ez a növekedésükben is szerepet játszana, pláne nem ismertek a feltételezett mechanizmus részletei. De még ha kiderülne, hogy az elmélet megállja a helyét, nagyon valószínűtlen, hogy ezekben az energiahatékonyságot kívánó időkben elterjednének a fóliasátrak, amelyekben