Index Vakbarát Hírportál

A klímaváltozás fontosabb a politikai törésvonalaknál

2019. október 30., szerda 15:08

A klímaváltozás témája annyira alapvető, ezzel kapcsolatban annyira lényegesek a korrekt információk, hogy a politikai nézetek itt igazán másodlagosak – ennek jegyében tart vitafórumot csütörtökön a Felelős Értelmiség.

A leginkább talán a Fideszben csalódott értelmiségieket megcélzó, júniusban induló csoportosulásnak a most csütörtöki lesz az első szakpolitikai vitafóruma. A „Környezet- klíma- és ökológiai politika Magyarországon és az Európai Unióban” című rendezvény első fele a klímaváltozásról és a bioszféra állapotáról, a második a politikai lehetőségekről, társadalmi hatásokról, kihívásokról és válaszokról szól majd.

Az előadók között van Vida Gábor Széchenyi-díjas biológus, Szathmáry Eörs (szintén Széchenyi-díjas) evolúcióbiológus, Bartholy Judit, az ELTE tanszékvezető meteorológusa, és Szőllősi-Nagy András hidrológus professzor, aki a több árvíz és aszály kettős veszélyéről tart előadást. Deák Dániel a környezeti jogi, Antal Miklós a környezet-gazdaságtani szempontokról, Boda Zsolt, az MTA TK Társadalomtudományi Kutatóközpontjának vezetője a klímapolitikák társadalmi jelentőségéről és fogadtatásáról beszél majd. A vitaindítókat Lányi András és Zilahy Gyula tartja.

„A klímaváltozás kapcsán különösen fontos, hogy az emberek a lehető legpontosabb információk birtokába jussanak arról, hogy miben is áll a jelenség, mik a hatásai és mit lehet tenni a hatások csökkentésére. Alapvető kérdés, hogy tud a társadalom alkalmazkodni és felkészülni. Ez igazán olyan téma, ami össze kell, hogy hozza az akár különböző politikai nézeteket valló embereket is” – mondta elöljáróban az indexnek Pálinkás József volt MTA-elnök, a Felelős értelmiség kezdeményezője.

A csütörtöki vitafórum részletes programja a szervezet honlapján olvasható. Az eseményről, melynek az Index a médiapartnere, mi is tudósítunk.

Rovatok