Hallgattam a beszélgetését a konferencia színpadán, és az alapján úgy tűnik, szereti más emberek és a saját életét mókásabbá és kényelmesebbé tenni.

És produktívabbá.

És produktívabbá. Még ma is szeret bütykölni?

Teljesen így van, ez hajtja az egész életemet, és a személyiség nem változik. Amint kialakul az ember személyisége, nem igazán változik meg abban, hogy miként kezeli az életet, mit tart fontosnak. Szóval igyekszem tartani a lépést, hogy mik az új dolgok, milyen változások vannak az életben. Most már nem én vagyok az, aki a változások mögött áll, legalábbis nem olyan mértékben, mint egykor, de ma is szeretem figyelemmel követni az újdonságokat.

Épít még dolgokat?

Csak kisebb projekteken dolgozom, magamnak, amikből nem tudnék céget indítani, mert az hatalmas erőfeszítést igényel, és sokkal inkább üzleti tevékenység egy startupot elindítani, mintsem mérnöki munka. Mindig is inkább feltaláló és mérnök voltam.

Azt mondta, hogy akkor is egy személyes problémát akart megoldani, amikor megépítette az első Apple számítógépet, hiszen szüksége volt egyre. Gondolom ma is hasonló a helyzet, hogy olyan dolgokat épít, amire szüksége van.

Ha nem építem meg a számítógépet, akkor is egy tonnányi érdekes és mókás dolgot építettem volna magamnak, amelyeknek pénzben nem kifejezhető az értékük. A számítógép annyira értékes dolog lett, hogy ismertté váltam miatta, de a boldogságomnak semmi köze nincs az üzletben vagy az életben elért sikereimhez. Nagyon korán elhatároztam, hogy az életem során inkább leszek boldog viccek mesélésével, mint hogy egy rakás pénzt keressek, több millió dollárt mozgassak vállalatokban, meg ilyesmik. Ennek eredményeként, amikor szupervagyonos lettem, nem volt rá szükségem, elajándékoztam múzeumoknak, művészeti csoportoknak abban a városban, ahol felnőttem. Ez a város San Jose, Kaliforniában, ahol egy utcát is elneveztek rólam. Szóval nem vagyok tagja a szupergazdagok társaságnak, és soha nem is akartam a tagja lenni.

Mindig is tudtam, hogy ki vagyok, és az értékrendszerem olyan erős voltak, hogy nem változott, amikor Apple sikeres lett. Sokan úgy élik meg a sikert, hogy csak elismerést akarnak érte, még több pénzt akarnak keresni, több hatalmat akarnak. Soha nem akartam kockára tenni az erkölcseimet és a jó értékrendszeremet.

Említette az előadásában azt is, hogy erdőtüzek tombolnak Kaliforniában, és hogy emiatt nem tudja távolról elérni az otthoni eszközeit, a biztonsági kamerákat, és nem tud internetezni. Teljesen netfüggő az élete?

Bár a hegyek közt élek, a mobilon el tudjuk érni az internetet, és a számítógéppel is tudunk csatlakozni, de az összes Internet of Things eszköz az otthoni wifire csatlakozik, és ezek nem érik el a netet. Van generátorunk, így van otthon áram, de a netszolgáltatónak tornyai vannak. Nincs szélessávunk, a kapcsolatot mikrohullámon építették ki, és a szolgáltatónál lekapcsolták az áramot, és ahogy mondtam, több millió embernél is. Elég komoly a helyzet.

Az összes internetre kapcsolódó eszköz, az okoslámpák, termosztátok, füstérzékelők, riasztók és kamerák, és minden más ilyesmi elérhetetlen most. Teljesen használhatatlanok, ami elég nagy baj. De még a házban is, akkor is, ha otthon vagyok. Lennie kéne egy lehetőségnek, hogy a saját otthoni hálózatunkon működtetni tudjuk ezeket az eszközöket, amikor nem tudnak felcsatlakozni az internetre. Régóta óta ezt szajkózom, egészen azóta, hogy az Apple piacra dobta az iPhone 4-et vagy 5-öt. Korábban azt lehetett mondani a telefonnak, hogy "hívd Janet-et", hogy felhívja a feleségemet. Aztán kijöttek a Sirivel, és amikor mondtam, hogy "hívd Janet-et", akkor csak várakozott és várakozott, mígnem azt mondta, hogy a Siri nem elérhető. Ez történik, ha nincs internet.

Sokszor teszünk meg hosszú utakat az Egyesült Államokban, és az ilyen utakon sokszor távol kerülünk az internettől. Ha van helyi megoldás, ami működik, miért adjuk azt fel? Az iparág erre még nem jött rá.

Pont ezért érdekelt, hogy esetleg dolgozik-e valamilyen megoldáson. Akár csak magának, nem üzleti céllal.

Az a helyzet, hogy amikor hazaérek, le fogok ülni a Raspberry Pi-jeimmel, és végiggondolom, hogyan tudom ezt megcsinálni. Egyetlen gondom, hogy nincs egy csapatom nagyszerű kreatív tervezőkkel, hogy egy igazán szép interfészt készítsenek hozzá, akár csak a lámpák kezeléséhez. De dolgozni fogok ezen. Arra viszont rájöttem, hogy bár nem tudom a Siri segítségével kezelni a lámpáimat, hogy legyen fény a konyhában, kézzel használni tudom a lámpákhoz tartozó appot, a Hue még működik. Szóval néha van működő appom, néha nincs.

Tudja, úgy tűnik, mindennek át kell mennie az interneten, egy központosított vezérlési ponton. Éppen ezért szeretem a blokkláncot. Ott van például a bitcoin, senki sem birtokolja, senki sem tudja, hogy ki hozta létre, mégis működik, évek óta nem törik fel, nem hekkelik meg.

Így viszont mindenkinek magáról kell gondoskodnia, hogy a péntárcája biztonságban legyen.

Online is tárolható a bitcoin pénztárca, hogy mások megvédjék, de éppen ez a veszélyes. Azokat feltörik. Hét bitcoint elloptak tőlem, és nem is tudták a kódomat, csak megvették annak a cégnek az összes bitcoinját hitelkártyával, és leállították a hitel kifizetését. Buta kis emberi dolgok ezek. Most saját pénztárcáim vannak, kis hardveres pénztárcák, és ezeket legalább 24 szó védi, amiket elrejtettem valahol. Ezekről nem tudom elveszteni a pénzt, ugyanakkor elég bonyolult átutalni a pénzt, nem olyan egyszerű és gyors, mint egy online hitelkártyás vásárlás vagy az Apple Pay.

Amikor legutóbb beszélgettünk, még 2007-ben, egy hordozható tévészolgáltatásról álmodott, ami mára megvalósult a Netflixsszel és Amazonnal. Elégedett ezekkel?

Teljesen elégedett vagyok velük, és hogy akár egy zenei koncerten is meg tudok nézni titokban egy sporteseményt. Szeretem, ahogy alakultak a dolgok, elég sok csatorna van, könnyen elérhetők. Pár dolog viszont távol maradt attól, hogy a weben terjeszkedjen, például az élő események. Amikor ilyen helyekre utazom, elég bonyolult megtalálni a módját, hogy megnézzek egy otthoni hokimeccset. A Raspberry Pi-men futó VPN segít ebben, néha, de most nem elérhető.

Arról is álmodozott még a 12 évvel ezelőtti interjúnkban, hogy szívesen használna olyan robotot, ami nemcsak hogy kávét tud készíteni, de bármilyen környezetben meg tudja tanulni a kávékészítést.

Erre nem egy álomként gondolok vissza, hanem a megjegyzéssel arra akartam rámutatni, hogy milyen nehéz egy humanoidnak lépéseket tennie, átsétálni egy hétköznapi szobán. Azt gondoljuk, hogy ez egyszerű, de amikor látjuk a humanoid robotokat, hogy milyen lassan sétálnak, már amelyik egyáltalán tud sétálni, az már olyan, mint amikor az asztronautákat nézhettük a napokban. Ott volt a két nő az űrsétán, és (elnyújtva mondja) olyaaan lassaaan séééétáltak. Ha becsukjuk a szemünket, és megpróbálunk átjutni egy szobán, akkor rájövünk, hogy mi is hasonlóan lassúak vagyunk.

Egyébként minden évben elmegyek a robot olimpiára, amikor el tudok, és azt hiszem hamarosan Budapesten lesz a következő, a World Robot Olympics, szóval most erre érdemes figyelnem.

Arra akartam tehát rámutatni, hogy milyen bonyolult a feladat. A robotnak át kell jutnia egy házon, talán fel az emeletre is, megtalálni a konyhát. Mi az a konyha? Oké, ma már betaníthatók az interneten megtalálható képekkel, az mesterséges intelligencia ezt megoldja. De hol van a kávégép? Be kell tanítani, mit jelent egy kávégép. Milyen dolgokra van szükség hozzá? Ki kell nyitni a fiókokat, kitalálni, mi hogyan működik. Ez még egy embernek is bonyolult lenne a házamban. 

Vannak egyszerűbb feladatok. A Roomba például hasznos dolgokat csinál, körbejár a padlón, felporszívóz, amíg nem is figyelünk oda. El tudok képzelni egy olyan robotot is, és nagyon jó lenne egy sétáló típus, amely egy napon képes lesz arra, hogy begyűjtse az összes tányért az asztalról, bevigye a konyhába, leöblítse azokat, betegye a mosogatógépbe. Na, ez elképesztő lenne, és annyira hasznos, hogy mindenki ezt akarná. Akkor is, ha olyan drága lenne, mint egy autó. Vagy ha lenne egy kis eszköz a ház előtt a kocsibejárónál felállítva, amely éjszaka lemossa az autót, négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre, és reggelre végezne. Azt nagyon szeretném, és ez könnyebben megoldható lenne.

Ezek is úgy fognak megszületni, az is, amelyik kávét készít, hogy lesz egy fiatal, aki talán még középiskolás, aki elkezd gondolkodni, megnéz minden ide vágó technológiát, ami megtanulható, a robotokról, a gépészetről, a motorokról, a motorok energiavezérléséről, a szoftverről és minden másról, és elhatározza, hogy ezt valamikor megépíti az életében.

Mit gondol, a közoktatás fel tudja készíteni a gyermekeinket az AI korszakára?

Haha! Egyáltalán nem. A közoktatás mindig azt a képletet követi, hogy van egy tanár az osztályban egy rakás tanulóval, akik a koruk és a jegyeik alapján szétválogatva. Ez több száz éve így működik, és csöppet sem változik. Bár vannak keresőmotorok, még mindig meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy az összes európai ország fővárosát. Miért kell egyáltalán ilyen dolgokat megtanulni? Mindenki tudja, hogy a közoktatás nem igazán passzol a modern világhoz. Persze az már kezd kikopni, hogy meg kelljen tanulni folyóírással írni, nincs rá szükség, és talán a gépelés is el fog majd tűnni.

Hogyan történnek meg ezek a változások? Része voltam az oktatásnak, és nem könnyen. Az biztos, hogy a tanárok nem kapnak elég támogatást ahhoz, hogy kreatívok és önállóak legyenek, és ha a gyerekek nem tanulnak meg valamit, akkor a nem tudnak visszamenni, hogy újratanítsák. Szerintem a tanításnak a célok eléréséről kéne szólnia, hogy mit akarnak a gyerekek megtanulni, és többféle sebességgel kéne tanítani, mert van, akinek kétszer több időre van szüksége. Aki pedig kémiát szeretne tanulni, tanuljon kémiát minden nap, tanuljon meg róla minden apró részletet, és ne kelljen megtanulnia a világ összes tantárgyát.

Az a probléma, hogy ehhez nagyon komoly pedagógiai képességek kellenek, és a mesterséges intelligencia nem áll ezen a szinten. Még. De ma még a számítógépes kurzusok is csak olyanok, mint egy digitalizált könyv, nem olyanok, mint egy emberi lény. A tanulók pedig emberi lénytől akarnak tanulni.

A STEM tárgyak (a matematika, valamint a tudományos és technológiai tantárgyak)  számítanak. Lehet az emberből olyasvalaki, aki működtet egy gépet, vagy aki szoftvert készít, egyre jobbakat és jobbakat, ez hatalmas dolog lesz a jövőben. Nem lesznek meg a megfelelő képességű emberek, ha nem igazítjuk hozzá az oktatást.

Azt kívánom, hogy teljesen szabadulunk meg a jegyektől, a versenyektől, és ha valaki be akar jutni egy jó egyetemre, egy privát interjún derüljön ki, hogy jól tud-e gondolkodni.

Ez lenne a megoldás arra, hogy utánozni lehessen azt az utat, ahogyan önből mérnök lett?

Én nagyon okos voltam az iskolában, a legjobb jegyeket kaptam, matematikai díjakat nyertem, ilyesmik. Bármilyen számítógépet meg tudtam tervezni, amire szükségem lett volna. Sohasem kellett aggódnom, hogy milyen állásom lesz, rögtön a középiskola után mindig jó munkám volt. Szerencsés voltam, hogy jól működött az agyam. Azt tanították nekem, hogy iskolába kell menni, hogy ott bebizonyítsam a tudásomat, és ez határozza majd meg a helyemet a világban és az életben.

Azt szeretném még elmondani, hogy akinek vannak ötletei, amin dolgozni szeretne, ne hagyja, hogy az iskola eltérítse. Legalábbis amikor fiatal, iskolába jár, és van szabadideje, akkor abban a szabadidőben rengeteget dolgot tud tenni.

Nincs túl sok játék, ami eltereli a gyerekek figyelmét, ahelyett, hogy mérnöki dolgokon agyalnának?

Soha nem fogok felszólalni a játékok ellen, mert magam is játszottam, és ez hozzáadhat a tudományos intelligenciához. Aki csak játszik, és nem jó az iskolában, az valószínűleg amúgy sem teljesítene jól az iskolában. A játékokból viszont meg lehet tanulni bonyolult és hosszú stratégiákat, és pontosan erről szól a programozás, bonyolult hosszú lépésekről, amelyekkel eljutunk a célunkig.