Index Vakbarát Hírportál

150 millió ember otthona kerülhet víz alá 2050-re

2019. október 30., szerda 08:28

Majdnem négyszer annyi embert érinthet a tengervízszint emelkedése a következő évtizedekben, mint azt eddig gondolták – derül ki egy új tanulmányból.

Újabb védelmi intézkedések nélkül 2050-ig azokat a tengerparti területeket, amelyeken ma 300 millió ember él, évente legalább egyszer el fogja árasztani a víz – közölte a Climate Central amerikai civil szervezet kedden egy új számítógépes modell alapján. A korábbi prognózisok 80 millióra becsülték a legalább évi egyszeri áradás által érintett emberek számát – írja az MTI.

Az újabb kutatás szerint az érintettek nagy része, 237 millió ember hat ázsiai országban él: Kínában, Bangladesben, Indiában, Vietnamban, Indonéziában és Thaiföldön.

Azoknak a partvidéki lakóknak a számát, akiknek eddigi élettere 2050-ig a klímaváltozás következtében jelentkező vízszintemelkedés miatt tartósan víz alá kerül, 150 millióban határozta meg a Climate Central, közülük 30 millióan Kínában élnek. A prognózis szerint 2100-ig a hat érintett ázsiai országban összesen 250 millió ember által lakott terület kerül víz alá. Ez ötszöröse annak, mint amennyit az eddigi számítások alapján becsültek.

A kalkulációk rámutatnak arra, hogy a klímaváltozás még a mi életünkben megváltoztathatja a városokat, a gazdaságokat, a partvidéki területeket és a világ egész régióit

– emelte ki Scott Kulp, a tanulmány vezető szerzője.

A Climate Central prognózisa egy kutatóik által kifejlesztett új digitális számítógépes modellen (CoastalIDEM) alapul, amely a rendszerszintű hibákat  gépi tanulásos módszerrel korrigálja. E modellnél a hibahatár legfeljebb 10 centiméter lehet, míg a NASA eddig nemzetközi használatban lévő SRTM nevű számítási modellje több mint 4 méternyit is tévedhetett az árvíz miatt veszélyeztetett területek kiterjedését tekintve. Ezért a Climate Central a CoastalIDEM egy ingyenes verzióját szeretné a tudományos és humanitárius célú projektek rendelkezésére bocsátani.

Benjamin Strauss, a Climate Central vezetője elmondta, modelljük pontosabb képet ad a jövőben a klímaváltozás miatt jelentkező veszélyekről. A kormányoknak és a légitársaságokban azonban még pontosabb adatokat kell gyűjteniük a tengerszint emelkedésére vonatkozóan.

Rovatok