Index Vakbarát Hírportál

A légszennyezés miatt korlátozzák az autóforgalmat Delhiben

2019. november 4., hétfő 08:33

Továbbra is kritikus a helyzet Delhiben a hatalmas szmog miatt. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, már eddig is több rendkívüli intézkedést hoztak, egyelőre azonban nem lett sokkal jobb a helyzet. 

A város iskolái keddig maradtak volna zárva, most a BBC értesülései szerint ezt meghosszabbítják péntekig. Korábban már leállították az építkezéseket, és arra kérték az embereket, hogy ne menjenek a szabadba, valamint tartózkodjanak a fizikai aktivitásoktól. 

November 4-től előreláthatóan november 15-ig egyik nap csak a páros, másik nap pedig csak a páratlan rendszámú autók közlekedhetnek, ettől azt várják, hogy több száz vagy ezres nagyságrendben csökkenhet az autók száma Delhiben. Akik megszegik a szabályozást, azok 4000 rúpia (kb. 16 ezer forint) büntetést kaphatnak. A szabályozás alól csak a mentőjárművek, a taxik és a kétkerekű járművek kapnak felmentést, illetve azok az autók, amikben nők utaznak, a kórházba tartanak, vagy tulajdonosuk mozgáskorlátozott. 

A város vezetése szerint felkészültek arra, hogy ez extra terhelést jelent majd a tömegközlekedésre, ezért több buszt állítanak be, és gyakrabban jár a metró is. A szakemberek szerint ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy ez tényleg annyit segít majd a légszennyezettség csökkentésében, ahogyan azt remélik, ugyanis az autók légszennyezése csak az egyik tényező abban a folyamatban, ami miatt  „gázkamra” lett Delhiből.  A szakértők szerint a szmog okozója inkább az, hogy a környék mezőgazdasági területein ilyenkor égetik a tarlót. Ezt pedig tetézte, hogy a múlt héten volt a Diwali, a hindu ünnep, rengeteg tűzijátékkal. 

Rovatok