Index Vakbarát Hírportál

A Huawei is beszáll a magyar 5G-s hálózat kiépítésébe

2019. november 5., kedd 09:41 | aznap frissítve

A Huawei kínai óriásvállalat közreműködésével épül ki Magyarországon az 5G hálózat – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon az MTI beszámolója szerint.

A második Kínai Nemzetközi Import Expó (CIIE) nyitónapján megrendezett fórum digitalizációról és e-kereskedelemről szóló részén a külügyminiszter kiemelte: Magyarország nem tesz különbséget a cégek között nemzetiségi alapon. Az egyetlen feltétel az, hogy tartsák be országunk törvényeit és előírásait.

A Huawei a brit Vodafone-nal és a német Deutsche Telekommal együttműködésben tevékenykedik majd.

A Huaweit az Egyesült Államok kormánya nemzetbiztonsági kockázatnak tartja, ezért Donald Trump amerikai elnök – azóta többször felfüggesztett – szankciókat is bevezetett a cég ellen, és szövetségeseit is arra ösztönözte, hogy ne szavazzanak bizalmat a – Huawei által következetesen tagadott – vádak szerint a kínai kormánnyal túlságosan szoros kapcsolatot ápoló cégnek az olyan nemzetstratégiailag is jelentős beruházásokban, mint az 5G hálózat kiépítése. Több európai ország, így Németország és Nagy-Britannia azonban jelezte, hogy nem osztják az amerikai álláspontot, és nem zárkóznak el az együttműködéstől a kínai céggel.

A magyar kormány már tavasszal is jelezte, hogy Magyarország elkötelezett a fontos magyarországi partnernek számító Huawei mellett, később pedig Palkovics László innovációs és technológia miniszter beszélt arról a Reutersnek adott interjújában, hogy Magyarországnak semmiféle bizonyítéka nincs arra, hogy a kínai cég termékei biztonsági kockázatot jelentenének. Palkovics hozzátette azt is, hogy a kormány az 5G hálózat minél gyorsabb kiépítését tervezi.

Szijjártó szerint Magyarország többek között az Európai Unión belül a legalacsonyabb adókulcsokkal, különféle kedvezményekkel és támogatásokkal vonzza a külföldi befektetőket, akik új technológiákat hozhatnak ide, elősegítve a digitalizációt, az ipar 4.0-ra való átállást és a Dolgok Internete (IoT – az interneten keresztül egymással kommunikáló eszközök) fejlesztését. A miniszteri találkozókon a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) harminc tagállama képviseltette magát.

A miniszter kiemelte, hogy Magyarország másodszor vesz részt az expón, és első alkalommal szerepel díszvendégként. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy Magyarország és Kína idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulóját, és hazánk büszke arra, hogy az elsők között ismerte el a Kínai Népköztársaságot.

Rovatok