Index Vakbarát Hírportál

A nők több mint fele még mindig nem fér hozzá az internethez

2019. november 5., kedd 13:17

A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) kiadott egy új tanulmányt a Föld népességének internet-hozzáféréséről. Arra jutottak, hogy a legtöbb országban még mindig nagy különbség van a férfi és a női felhasználók száma között. Számításuk szerint

a nők több mint fele, 52 százaléka nem fér hozzá az internethez, míg ugyanez a szám a férfiaknál 48 százalék.

Egyedül az amerikai kontinensen van nagyjából egál a nemek között. A Független Államok Közösségében és Európában csökken a különbség, de Afrikában, az arab (köztük az észak-afrikai arab) államokban és Ázsia csendes-óceáni térségében ezzel szemben még nő is.

Az ITU adatai szerint a világ népességének 96 százaléka mobillefedettség alatt él, 93 százalék pedig legalább 3G-s lefedettséget ér el. Míg az amerikai kontinenseken, Ázsia csendes-óceáni térségében és Európában ez a lefedettség 95 százalékos, addig Afrikában ugyan ez csak 79 százalék.

85 ország szolgáltatott adatot arról, hogy hány férfinak és hány nőnek van saját mobiltelefonja. Ebből 61 országban több férfinek van mobilja, 24-ben pedig vagy egál van, vagy a nőknek van több telefonjuk. Ezen a téren Chilében van a legnagyobb különbség, ott 12 százalékkal több nőnek van telefonja, mint férfinak.

Azokban az országokban, ahol kevés vagy kevesebb nőnek van saját mobilja, a női internetfelhasználók száma is alacsonyabb. Az ITU szerint csökkenteni lehetne a különbséget, ha több nőnek biztosítanának telefont, lévén, hogy ez az internetezésre leggyakrabban használt eszköz.

Sokan még így se tudnak netezni

Az ITU adatai szerint ugyan lassan nő az internet globális felhasználóinak száma, de még így is 3,6 milliárd ember él teljesen offline, legtöbbjük a legkevésbé fejlett országok egyikében.

Az egyik legsürgősebb fejlesztési prioritásunknak kell lennie, hogy ennek a 3,6 milliárd embernek hozzáférést biztosítsunk a digitális technológiákhoz. Célzott törekvésre lesz szükség, hogy csökkentsük a szélessávú internet árát, és innovatív stratégiára, hogy finanszírozni lehessen a hálózat kiterjesztését az offline népességhez

– mondta Doreen Bogdan-Martin, az ITU Telekommunikációs Fejlesztési Irodájának az igazgatója.

A fejlett országokban igen elterjedt az internet használata, már a népesség 87 százaléka online van. Európában használják arányaiban a legtöbben az internetet (82,5 százalék), míg a legkevesebben Afrikában (28,2 százalék). 2019 végére azt jósolják, hogy a világ háztartásainak 57 százaléka hozzáfér majd az internethez. Ezzel szemben azoknak a háztartásoknak a száma, ahol van otthon számítógép, várhatóan mindössze egy százalékkal növekszik majd (49,7 százalékra), lévén sok háztartásban már nem úgy tekintenek a számítógépre, mint az internet elérésének egyetlen formája, és sokan már okostelefonnal, tablettel neteznek.

Az ITU arra jutott, hogy a világ kormányainak komolyabb lépéseket kell hoznia, hogy javítsák a népesség digitális készségeit, és elérhetőbbé tegyék az internetet.

Rovatok