A Web Summit pár év alatt lett Európa legnagyobb startupfesztiválja és tech-konferenciája. 2012-ben Dublinban helyi eseménynek indult, pár száz résztvevővel, idén pedig Európa legnagyobb fedett sportcsarnokában, a lisszaboni Altice Arénában sem fért el a buli, hozzá kellett csapni a szomszédos, általában nagyobb nemzetközi vásároknak otthont adó négy hatalmas csarnokot is. A szervezők büszkén jelentették be, hogy sikerült túllépni a 70 ezer látogatót (800 eurós jegyár mellett!), és több mint 2000 startup jött el bemutatkozni, hírnevet és befektetőt találni.
A Guardian a techvilág Glastonburyjének nevezte el a Web Summitot, és a hasonlat elég találó. Erre a fesztiválra nem konkrét termékeket bemutatni és bejelenteni jönnek a cégek, hanem az ötleteiket előadni. Ez persze ilyen méretek mellett nem egyszerű, de a portugálok azért megoldották. A sportcsarnokban kialakított nagyszínpad (bő tízezres nézőtérrel) mellett vagy tíz kisebb színpadon mennek párhuzamosan három napon át, reggeltől estig a 15-20 perces minielőadások. Emellett ott van a startupok egy négyzetméteres minimálstandjainak erdeje, a Microsoft, Amazon és Huawei kaliberű óriások saját színpadai, és a nagyobb befektetőcégek és alapok pavilonjai (Katar és Szaúd-Arábia jelenléte különösen látványos volt). A káosz és az érzékszervek túlterhelése tehát garantált, ahogyan az is, hogy az ember csak a látni- és hallanivalók töredékét képes megtapasztalni. Ennek megfelelően úgy vágtam neki a Web Summitnak, mint egy zenei fesztiválnak, ahol a fellépők 90+ százalékát nem ismerem (ez persze gyakorlatilag az összesre igaz): elindulok valamerre, aztán csak belebotlok valami érdekesbe.
Nyilván bele is botlottam.
A bulit Edward Snowden előadása nyitotta, nyilván nem személyesen, hanem élő videóstreamen valahonnan Oroszországból, ahol 2013 óta rejtőzik az amerikai igazságszolgáltatás elől. Amióta berobbantotta az elmúlt évek egyik legnagyobb botrányát arról, hogy az NSA gyakorlatilag az egész világot lehallgatja, Snowden szólásszabadság-párti aktivistaként tengeti napjait (elég vicces, hogy pont az ebből a szempontból nem éppen Kánaán Oroszország), és az előadásában elég apokaliptikus képet festett az internetről, illetve úgy általában a világról:
Snowden szerint az online óriáscégek, az Amazon, a Google, a Facebook és társaik rabigájában tengődünk, akik a törvények felett állnak, és a felhasználók személyes adataival visszaélve keresnek milliárdokat, és ezért eladták a lelküket a(z amerikai) kormánynak. A GDPR-t, amit általában óriási adatvédelmi áttörésnek szokás tartani, papírtigrisnek nevezte, ami nem a valódi problémával foglalkozik. Azt mondta, a megoldást az internet totális újratervezése jelenthetné, úgy, hogy sokkal kevesebb személyes adatunkat kelljen mások kezébe adnunk.
De mások is veszettül kongatták a vészharangot, hogy nagyon nagy bajban van az emberiség, és sürgősen cselekedni kell. Szerencsére a negyed órába általában belefért a világ megmentésének vázlatos terve is (és ebben gyanúsan sokszor szerepelt az 5G és az AI kifejezések valamilyen kombinációja). A teljesség igénye nélkül:
És hogy még zavarbaejtőbb, és techkiállításhoz kevésbé illeszkedő legyen, több előadás volt, amin Trump 2020-as újraválasztási esélyeit latolgatták szakértők (az egyiken a közönség is szavazhatott, 83:17 arányban az elnök bukását várják, és óriási ováció fogadta az impeachment kifejezés minden elhangzását).
De a politikánál persze sokkal több szó esett repülő autókról és kriptomacskákról.
Előbbi témában a Lilium Aviation nevű cég előadása aratta a leghangosabb sikert, ők a német technológiát házasították össze a kínai tőkével, és azt ígérik, az elektromos repülő taxijaik 2024-ben már munkába állhatnak, biztonságosak, csendesek, és annyira gazdaságosak, hogy nem lesznek drágábbak egy hagyományos, földi taxinál. Csak egy helikopter-leszállóhelynyi betonfelület és egy nagy teljesítményű töltő kell, és egy ilyen állomás évi egymillió utast tud kiszolgálni. És azért lássuk be, elég menő lehet egy 300 méter magasan, 250-es tempóval közlekedő taxi, amit egy mobilappal rendelünk, és nem, sajnos nem jön házhoz, nekünk kell az állomásra mennünk. Persze nem is a városon belüli közlekedés lenne a feladata, inkább a városok összekötése.
Hasonló műfajban utazik a Manna nevű ír startup is, ők kajakiszállító drónt építenek, ami 3 perc alatt elér a címzetthez, és ha leokézzuk az appban, hogy jöhet a cucc, 10 méteres magasságból szépen leengedi nekünk. Angliában ma éves átlagban 10 kaja-házhozszállítást rendelnek az emberek, szóval ez egyrészt óriási piac, másrészt a motoros és autós futárokkal nem túl környezetbarát, és valójában nem is éri meg olyan nagyon az éttermeknek, szóval épp ideje lenne megreformálni az egészet.
Politikusok mellett meglepően sok (ex)sportoló is fellépett a Web Summiton, persze nem feltétlenül sportolói minőségben. Ott volt például Vlagyimir Klicsko, volt boxvilágbajnok, akiből egyfajta motivációs előadó lett, és tényleg nagyon profin, karizmatikusan és átszellemülten beszél arról, hogy a sport egy vallás, és higgy magadban, akkor bármit elérhetsz. Klicsko egyébként élőben megrázóan hatalmas ember, a Wikipedia szerint 198 centi, de ez egész biztosan valami tévedés, és csak derékig mérték le vagy valami ilyesmi.
A másik szupersztár az egykori focivilágbajnok Ronaldinho volt, aki a magyar fejlesztésű Teqball, illetve annak friss okostelefonos mutációja, a Sqiller nagyköveteként szerepelt, és minden szavát elképesztő ováció fogadta a nézőtéren Az mondjuk sose derült ki, mit mondott, mert csak portugálul beszélt, és a nagy örömködésben nem is fordították. A Sqiller tesztverziója már letölthető iOS-re, és egyfajta fura foci-esport hibrid lesz: a telefon kamerájával kell minél pontosabban követnünk a labdával dekázó és trükköző ember mozdulatait, amiért pontokat kapunk, amikből újabb kihívásokra nevezhetünk be, és feljebb kerülünk a ranglétrán (és igen, eltalálta: pontokat pénzért is lehet majd venni).
A kriptomacska olyasmi, mint a pokémon, csak blockchain hajtja, tudhattuk meg a Cryptokitties című játék fejlesztőjétől. Az Ethereum technológiájára épülő gyűjtögetős játék 25 millió dollárt mozgatott meg tavaly, és volt olyan virtuális macska, ami 100 ezer dollárért (!) cserélt gazdát. Könnyű azt mondani erre, hogy hát ennek aztán az égvilágon semmi értelme, de valójában nagyon is van: azt mutatja meg, hogy a blockchain technológiára egészen váratlan dolgokat is lehet építeni. Ilyen lesz a cég következő nagy dobása, az NBA Top Shot, ami a kosárlabdaliga hivatalos licenszével bír, és tulajdonképpen a gyűjtögetős sportkártyák digitális verziója.
És ha már macskáknál tartunk, a macskás, és egyéb gifekből birodalmat építő Giphy előadását is meg kell említenünk. A gifkereső és -archívum szürreálisan sikeres, a keresője a Google kereséseinek 15%-át bonyolítja le, a gyűjtemény napi 700 millió embert szolgál ki 10 milliárd giffel. Na de hol a pénz ebben? Ott, hogy a gifküldés csetprogramokon már annyira népszerű, hogy cégek csináltatnak pénzért gifeket, amin látszik a márkanevük vagy a termékük, és ezeket promótálják a Giphyn. Őrültségnek hangzik, de ha jobban belegondolunk, a cseteléssel ma már több időt töltenek az emberek globálisan, mint a közösségi média bármilyen más funkciójával, és ehhez képest reklámfelületként alig van kihasználva - ami minden bizonnyal változni fog a jövőben, bármennyire fenyegetően is hangzik ez.
A kedvenc előadásom viszont mindenképpen az volt, ahol unboxing videókkal foglalkozó youtuber sztárok mutatták be élőben az unboxingolás titkait és mesterfogásait, három okostelefon segítségével. Először egy Oneplus 7T Pro került elő a dobozból, az unboxing mester közölte, hogy ez egy Oneplus 7T Pro, kék színű, három kamerája van, és egy remek ár-érték arányú telefon. Aztán egy Google Pixel 4 XL jött, amiről megtudtuk, hogy piros, és nagyon jó minőségű a kamerája, végül egy iPhone 11 Pro zárta a sort. Aminek egy óriási csavarral NEM árulta el a színét az unboxer (egyébként fekete volt, ezt egészen ortodox módon, a szemem segítségével állapítottam meg), azt viszont elmondta, hogy három kamerája van, ami eggyel több, mint a Pixel 4-é. Csattanóként pedig megtekinthettük egy Shark robotporszívó unboxingolását, amiben az az extra, hogy van egy dokkoló állomása, ami - kapaszkodjanak meg! - kiporszívózza a port a robotporszívóból, és csak havonta kell üríteni.
A bombasztikus ötletek és nagyívű világmegváltások mellett a legtanulságosabb előadás, amibe belefutottam, kizárólag a pénzről szólt, és három, százmilliókkal dobálkozó nagypályás befektető mondta el, milyen startupokra vadászik mostanában. Ha szeretne esetleg pár millió dollárt, jegyzeteljen, mert elárulom, mivel kell foglalkozni manapság, hogy az embert súlyos pénzkötegekkel dobálják a befektetők:
Nagyon szívesen, igazán nincs mit.
(Borítókép: Sam Barnes / Web Summit via Sportsfile)