Index Vakbarát Hírportál

Elindult az 5G-vel a Digi

2019. november 20., szerda 08:29

A Digi szűk fél évvel ezelőtt indult el a mobilszolgáltatásával, amely egészen jövő év közepéig ingyenes tesztüzemben működik tovább, ahogy fokozatosan fejlesztik mögötte a hálózatot, bővítve a lefedettséget. Most pedig újabb tesztet indítottak, ami talán izgalmasabb is, mint az eddigi.

Bekapcsolták az első éles 5G bázisállomásukat.

Az egy szem bázisállomás a Digi székházánál működik, és a szolgáltató saját 3400 MHz-es frekvenciablokkján sugároz, egy 20 Mhz széles tartományban. Mivel a Digi a hálózatát az Ericssonnal közösen építette ki, ebben a kísérletben is a svéd távközlési gyártó a partnere.

Az 5G nyújtotta képességeket bármely Digi-ügyfél kipróbálhatja, akinek 5G-s készüléke van, és a következő hónapokban máshol is tesztelik majd az új szolgáltatást.

Törtetnek előre

Az elmúlt hetekben több szakértővel beszélgettük a távközési iparágban arról, hogy mi lehet a Digi stratégiája a mobilszolgáltatásával. Mint azt megírtuk, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az állami frekvencia-árverésről kizárta a Digit, mert nem felelt meg a feltételeknek. Most a fellebbviteli eljárás van folyamatban, és november végén kell döntést hozni az ügyben.

A kizárás oka az lehetett, hogy a szolgáltatónak volt egy ügye a versenyhatósággal, ami ezúttal a pályázat kizáró okai közé került. Érdekes módon, amikor a Digi és a Vodafone évekkel ezelőtt nagyon olcsón megvették a 3400 MHz-es sávban a blokkjaikat, ugyanez a feltétel nem szerepelt a kiírásban.

Most viszont elég kevés frekvencia áll a Digi rendelkezésére, amelyen a 4G szolgáltatását működtetni tudja, a szerény  2×5 MHz-es blokk nehezen tud kiszolgálni egy országos lefedettséget. Igen ám, de ott van még az a 20 MHz, amit jó startégiával korán és olcsón megszereztek, amikor még szó sem volt 5G-ről, és ezzel már egész jó hátteret adhatnak egy 5G szolgáltatásnak.

Mint arra a Digi közleménye is felhívja a figyelmet, a társaság Romániában már elindult az 5G-vel, a szomszédainknál június óta bővítik az új generációs hálózatukat, amely Bukarestben és több romániai nagyvárosban elérhető. Mivel a Digi magyarországi hálózata az Ericsson technológiájára épül, elvileg csupa olyan eszközből áll, amelyeken nagyjából egy gombnyomással bekapcsolható az 5G. Ez alapján a hazai 5G-s terjeszkedésnek jó esélyei vannak, bár ettől még fontos lehet a szolgáltatónak, hogy további frekvenciákhoz jusson az állami árverésen.

(Borítókép: Róka László / MTI)

Rovatok