Index Vakbarát Hírportál

Lakóházakra zuhant egy kínai rakétadarab

2019. november 25., hétfő 11:16

Lakott területre zuhant, és ott károkat okozott szombaton egy kínai rakéta első fokozata. A Long March (Hosszú Menetelés) 3B típusú űreszköz Hszicsang (Xichang) űrkikötőjéből indult útnak november 23-án reggel és segítségével két egytonnás navigációs műholdat (Beidou-3M 19 és Beidou-3M 20) állított Föld körüli pályára a nemzetközitől független navigációs műholdrendszer kiépítésén dolgozó kínai űrügynökség.

Kínának öt űrkikötője van, a hszicsangi űrbázis mélyen a szárazföld belsejében épült (csakúgy, mint a Csiucsüan és a Taijüan rakétaindító helyek), nem pedig tengerparti területen. Ez azzal jár, hogy a rakétastartok után gyakran előfordul, hogy az elhasznált gyorsítófokozatok nagy darabjai vagy a kisebb gyorsítórakéták visszahullanak a földre, esetenként a rakéták emelkedési pályája alatt lévő lakott területekre.

Ez történt szombaton is, a négy folyékony üzemanyagú boosterrel fölszerelt Long March 3B valamelyik gyorsítórakétája falusiak házaira, kertjeire, járműveire zuhant, tüzet okozva, részben lerombolva azokat – a történtekről videók és fotók is megjelentek a kínai közösségi médiában.

Az ilyesmi nemcsak azért veszélyes, mert a becsapódó rakétadarabok bombatámadással felérő pusztításra képesek emberéletben, ingóságokban, ingatlanokban egyaránt, de a rendkívül mérgező üzemanyag-maradványok (hidrazin és dinitrogén-tetroxid) akkor is ölhetnek, ha a becsapódást ép bőrrel megússzák a kínai űrprogram útjában lévők. A most látott felvételeken a gomolygó sárga füst is ilyen mérgező hajtóanyag jelenlétére utal, amit jellemzően csak teljes testet fedő túlnyomásos szkafanderben szokás betölteni az űreszközökbe start előtt.

Kínának van egy újabb űrkikötője Hainan szigetén, ahonnan már a jóval biztonságosabb, tenger fölötti emelkedési pályán lehet indítani a rakétákat (ahogy ezt teszik az amerikai, japán, európai és indiai űrügynökségek), de igazából arra lehet számítani, hogy még jó ideig használatban maradnak a szárazföld belsejében lévő űrbázisok is, kiszolgálandó a feszített tempójú kínai űrprogramot. Ennek megfelelően továbbra is előfordulnak majd a jövőben a szombatihoz hasonló incidensek.

(CASC / SpaceNews / Spacefligh Now / Űrvilág)

Rovatok