Index Vakbarát Hírportál

A vallásosak IQ-ja alacsonyabb, mint az ateistáké

2019. november 26., kedd 10:30

Miron Zuckerman, a Rochesteri Egyetem pszichológusa és munkatársai néhány évvel ezelőtt közöltek egy áttekintő tanulmányt több mint 60, a vallásos hit és az intelligencia összefüggését vizsgáló kutatás adatainak összegzéséből. Az eredmény szerint negatív összefüggés van a vallásosság és az intelligenciateszteken elért eredmény között.

Magyarul a vallásos embereknek átlagosan alacsonyabb az intelligenciahányadosuk, mint az ateistáké.

A kutatás eredményein – csodák csodája – voltak, akik felháborodtak, ezért most megismételték a vizsgálatot, az azóta született újabb felmérések eredményeivel kiegészítve. Zuckerman szerint nem az volt az elsődleges célja ezzel, hogy kimutassa, a vallásosak butábbak, hanem az érdekelte, hogy miközben a vallásosság a teljes bolygón elterjedt, és minden nép hagyományaiban fontos szerepet játszik, miért döntenek mégis egyes emberek úgy, hogy nem hisznek Istenben.

A pszichológusok az új vizsgálatukba bevonták a korábban elemzett 61 tanulmányt, és hozzávették a 2012 és 2018 között megjelent újabb 22 vizsgálatot is. Így a vizsgálat már több mint 110 ezer ember adatainak elemzésén alapult. Az eredmények pedig megegyeztek az előzőkkel: a vallásosak átlagos intelligenciája valóban alacsonyabb, mint az ateistáké.

Ugyanakkor megjegyzik, hogy ezer más oka lehet annak, hogy valaki ateista lesz, nem csak a magasabb IQ. Vagyis attól még, hogy intelligens valaki, nem feltétlenül lesz ateista, illetve fordítva. Az ateizmus kiváltó pszichikai okait vizsgálva úgy találták, hogy a magasabb intelligenciájú emberek hajlamosabbak az analitikus gondolkodásra (az intuitív gondolkodással szemben), és

ez úgy tűnik, nem használ a vallásos hitnek.

Maguk a kutatók is igyekeznek tompítani a saját eredményeik élét – nyilván megelőzendő az előre jelezhető támadásokat. A korábbi eredményeik után azt nyilatkozták, hogy nem arról van szó, hogy csak a hülyék hisznek Istenben, és ha hiszünk Istenben, akkor automatikusan buták vagyunk. Hanem arról van szó, hogy az intelligensebbeknek kevésbé van szükségük a hitre (bár – lássuk be – ez nem sokban különbözik az előbbi értelmezéstől).

A kutatás főként az Egyesült Államokban élőkre koncentrált, így nem tudni, hogy hasonló összefüggés fedezhető-e fel a keleten élő vallásosak és ateisták intelligenciájában is.

Rovatok