Index Vakbarát Hírportál

2000 éves, 6000 amforát szállító római hajóroncsot találtak a Jón-tenger mélyén

2019. november 29., péntek 16:27

Az elsüllyedt római hajón több ezer agyagedényt találtak a tenger alatti régészek. A lelet alapján következtetni lehet arra, hogy kik éltek a térségben a Római Birodalom uralma idején, és ők milyen életet, kereskedelmet folytattak.

A hajót a Patraszi Egyetem kutatói találták meg Kefallinia szigete mellett, szonáros felderítés segítségével. A kutatás során találtak még két hajó- és egy repülőroncsot a második világháború idejéből, illetve a nagy római teherhajót, amelyet a közeli kikötő neve alapján Fiscardónak kereszteltek el.

A hajóroncsot egész halom agyagedény (amfora) borítja, amelyek alakja alapján a régésze úgy becslik, hogy a hajó valamikor az i. e. 1. század és az i. sz. 1. század között süllyedhetett el. A hajó 34 méter hosszú és 13 méter széles, így a Fiscardo a Földközi-tenger keleti medencéjében talált legnagyobb római kori hajóroncs.

Minthogy a hajó félig az aljzatba merülten töltötte az elmúlt két évezredet, a kutatók nagyon reménykednek abban, hogy a betemetett része talán egyben átvészelte az idők viszontagságait. Ekkor a régészek az építési stílusból megállapíthatnák, hogy hol építették a hajót és pontosan mikor.

A méretéből úgy számolják, hogy teljes kapacitáson 6000 amforát is szállíthatott. A kutatók abban is reménykednek, hogy rátalálnak a tengerészek személyes tárgyaira is, amelyekbe gyakran belevésték nevüket, illetve egyéb azonosító adataikat, például szülővárosuk nevét.

(New Scientist)

Rovatok