Oroszország az egyik legnagyobb becsben tartott nemzeti hősét, az örmény származású Goar Vartanyant gyászolja. A nő talán a leghíresebb második világháborús kém volt, aki férjével, Gevork Vartaniannal együtt kulcsszerepet játszott a náci Távolugrás-hadművelet leleplezésében. A hadművelet célja az volt – már ha hiszünk a szovjet Belügyi Népbiztosság állításainak – hogy megöljék a három nagy szövetséges vezetőt, Churchillt, Rooseveltet és Sztálint, amikor azok 1943-ban Teheránban találkoztak, hogy megvitassák a háború állását, illetve a háború utáni rendezés feltételeit.
A Kreml csak felsőfokban nyilatkozott a 93 évesen hétfőn meghalt Goar Vartanyan érdemeiről, mint fogalmaztak,
ő és férje hatást gyakoroltak az egész emberiség történetére, és nélkülük a világtörténelem teljesen másképp alakult volna.
Vartanyan 1926-ban született Örményországban, majd a harmincas években Iránba költözött. Ott csatlakozott 16 évesen a leendő férje által vezetett antifasiszta ellenállócsoporthoz. Férje, Gevork (akit hozzá hasonlóan nemzeti hősként tiszteltek Oroszországban, és hét éve halt meg) már ekkor is a Szovjetunió kémje volt. Iráni működésük – saját állításuk szerint – rendkívül hatékony volt. Azzal dicsekedtek, hogy
több száz náci ügynököt semlegesítettek az országban.
A csoportot bízták meg azzal, hogy biztosítsák az 1943-as teheráni konferenciát és a nagyhatalmak vezetőinek biztonságát – megint csak a saját bevallásuk szerint. A dolog természetéből fakadóan erre, és a történet sok más elemére sincs semmilyen bizonyíték Vatanianék, illetve a győzedelmes szovjet kémhálózat sikereinek terjesztésében igencsak érdekelt orosz propagandagépezet állításain túl.
Mindenesetre a Vartanyan-csoport leleplezte a Távolugrás-hadműveletet – és ezzel megóvta a szövetséges államfők életét. Ha ez tényleg így történt, azzal valóban hatást gyakoroltak a háború menetére, még ha megfordítani azért vélhetően nem is tudták azt.
Az állítások szerint a kivitelezésével Otto Skorzeny SS-Obersturmbannführert bízta meg a náci hadvezetés, és célja a teheráni konferenciára összegyűlt államfők meggyilkolása volt. A szovjet kémelhárítás szerint a németek akkor szereztek tudomást a konferencia előkészületeiről, amikor feltörték az amerikai haditengerészeti kódokat.
Hitler ezután parancsot adott a vezetők megölésére.
A szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD) azonban tudomást szerzett a tervről, minthogy volt egy fedett ügynökük, Nyikolaj Kuznyecov (Paul Siebert Wermacht-főhadnagy álcája mögött) a német megszállás alatt lévő Ukrajnában. Az ő elmondása szerint az információ forrása egy részegen igen beszédessé váló SS-tiszt, Ulrich von Ortel volt – csakhogy a nyugati hírszerzés szerint von Ortel nem létezett, a személyét csak a szovjet hírszerzés találta ki. Ettől még persze elképzelhető, hogy maga a terv valós volt, csak a tényleges forrást nem akarták felfedni.
Ugyanez az értesülés érkezett az akkor 19 éves Gevork Vartaniantól, aki hét kémből (közöttük leendő feleségéből) álló egységet vezetett Teheránban, és a meglehetősen nagyzolónak tűnő állítása szerint 1940-41-ben több mint 400 náci kémet leplezett le Iránban, akiket később mind egy szálig letartóztattak a szovjetek.
1943-ban, amikor már nagyon közeledett a teheráni konferencia, a Vartanian-csoport megtalált egy hat rádiós összekötőből álló náci előörsöt, akiknek a merénylet előkészítése volt a feladatuk. Ejtőernyővel dobták őket le, Teherántól 60 kilométerre. A rádiósok egy teheráni, az Abwehr (német katonai hírszerzés) által működtetett épületben rendezkedtek be, és innen küldték jelentéseiket Berlinbe.
Csakhogy az összes jelentést elfogta és dekódolta a szovjet kémelhárítás.
Ezek alapján derült ki, hogy egy második német kommandós egység Skorzeny vezetésével október közepén fog az országba érkezni – ugyancsak ejtőernyővel –, és az ő feladatuk lesz a merénylet tényleges kivitelezése.
Gevork Vartanian az akcióról később egy interjúban elmondta, hogy a német ügynökök teveháton érkeztek Teheránba, és fel voltak fegyverezve. A szovjet kémek minden lépésüket figyelték, majd az NKVD elfogta a rádiósokat, és arra kényszerítette őket, hogy immár szovjet felügyelet mellett tartsák a kapcsolatot a berlini feljebbvalóikkal. Skorzenyt ugyanakkor nem sikerült tőrbe csalni, a második merénylő osztag sosem érkezett meg.
Vartanian 1984-ben fedte fel a részvételét a Távolugrás-hadművelet megakadályozásában. Gyakorlatilag minden elérhető kitüntetést megkapott, az Aranycsillag-érdemrendet és persze a Szovjetunió Hősét is. Oroszországban azóta számos könyv, film jelent meg az akcióról, és a közvélemény a szovjet háborús múlt egyik legdicsőségesebb akciójának tekinti a Távolugrás-hadművelet megakadályozását.
A nyugati hírszerzők és a történészek nagy része szerint az egészből egy szó sem igaz. Már abban a pillanatban, amikor Sztálin szólt Churchillnek és Rooseveltnek, hogy épp most lepleztek le az ügynökei egy nagy összeesküvést, és ezzel megmentették az életüket, a nyugati tisztek erős kétségüket fejezték ki a történettel kapcsolatban. Az egészről ugyanis semmilyen más információjuk nem volt, csak amit az NKVD-től kaptak, a szervezet pedig nem örvendett igazán nagy megbecsülésnek a köreikben. Nagy-Britanniában a háborús kabinet egyesített hírszerzőbizottsága megvizsgálta a szovjetek által szolgáltatott bizonyítékokat, és arra a megállapításra jutott, hogy
az egész teljes halandzsa,
azaz az eredeti angol szóhasználattal: complete baloney.
A szkeptikusok éppen a Vartanian-csoport korábbi kérkedését hozták fel ellenérvként. Eszerint ugyanis ők már évekkel korábban porrá zúzták az iráni náci kémhálózatot, így nem is létezhettek olyan fedett házak, amelyeket az Abwehr üzemeltetett. A teheráni konferencia alatt pedig 3000 NKVD-katona szállta meg a várost, így nem is történt semmiféle incidens. Roosevelt és Churchill sem vették túl komolyan a figyelmeztetést, a négy nap alatt rendszeresen közlekedtek nyitott dzsipeken, sőt gyalog is.
Otto Skorzeny valóban létezett, és túl is élte a háborút. Emlékirataiban határozottan tagadta, hogy a Távolugrás-hadművelet valóban létezett volna. Állítása szerint ugyan valóban tárgyaltak a szövetséges államfők megöléséről Hitlerrel, de egyetértettek abban, hogy a dolog lehetetlen, kár vele vesződni.
A Vartanyan házaspár az ötvenes években visszaköltözött a Szovjetunióba, és életük nagy részében továbbra is kémként dolgoztak külföldön. Goar kódneve Anita, a férjéé Anri volt. Vlagyimir Putyin – egykori KGB-sként – állítólag jó barátságban volt a házaspárral.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönti a nemzetközi nőnap alkalmából Goar Vartanyant a Kremlben, Moszkvában 2005. március 8-án. Fotó: REUTERS/ITAR-TASS)