Index Vakbarát Hírportál

Direkt felrobbantották a NASA szuperrakétájának üzemanyagtartályát

2019. december 10., kedd 10:20 | aznap frissítve

A NASA alabamai Marshall űrközpontjának mérnökei szándékosan több mint két és félszer nagyobb nyomást hoztak létre a Space Launch System (SLS) elnevezésű rakéta üzemanyagtartályában, hogy megnézzék, hogyan bírja a túlterhelést igazából.

Öt órán keresztül egészen jól viselte a megpróbáltatást, amikor a mérnökök egy apró repedést fedeztek fel a tartály borításán, ami aztán gyorsan tovább hasadt, és az egész tartály kipukkadt. Neil Otte, az SLS Marshall űrközpontbeli főmérnöke szerint e tesztre azért volt szükség, mert a rendszerek túlterhelése egészen tűrőképességük határig olyan információval szolgálnak, amely segítségével még jobb eszközöket tudnak tervezni.

A NASA reményei szerint az SLS évtizedekig fogja az űrbe juttatni az amerikai űrhajósokat. A teszttartály a korábbi, valós körülményeket szimuláló próbák során jól muzsikált. Például gond, illetve bármiféle sérülés, deformitás nélkül viselte azokat az erőhatásokat is, amelyek a tervezett Artemis holdprogram űrhajóinak fellövése során hatnak majd rá.

A tesztet nem a kissé gyúlékony folyékony hidrogénnel végezték (amely az éles küldetések során fogja megtölteni a tartályt), hanem nitrogéntartalmú gázokkal, illetve hidraulikus kompresszor segítségével. A tartály kiszakadása pontosan úgy zajlott le, ahogy a mérnökök várták.

A teszttartály szerkezetileg megegyezik a majdani rakéta tankjával. 65 méter magas, és álló helyzetben végezték rajta a kísérletet. Előtte telepakolták szenzorok tömegével, amelyek a mozgásokat, nyomást, hőmérsékletet mérték, illetve számos nagy sebességű kamera és mikrofon is rögzítette a tartály viselkedését.

A szakadás pontosan ott indult, ahol azt várták, és 260 százalékos terhelésnél következett be, amely a számításoktól kevesebb mint 3 százalékkal tért el. A mérnökök hamarosan befejezik az Artemis-1 küldetés rakétájának funkcionális tesztelését, és már építik az Artemis-2 rakétáját. A tervek szerint az első Artemis-holdraszállás 2024-ig fog megvalósulni.

(NASA)

Rovatok