A házimozizás még soha nem volt ilyen jó, és az OLED-ek páratlan képminőséget nyújtanak. Az LG és a Panasonic legjobb berendezései jártak nálunk, és kiderült, hogy nem csak árban vannak különbségek.
Révbe ért az OLED technológia, nehezen tudnánk olyat mondani, ami még hiányzik az otthoni mozizás élményéből, vagy ha mégis van ilyen, azt majd a cikk végén, az árazást tárgyaló részben fejtjük ki részletesebben. Idén két csúcskategóriás OLED-tévét próbáltunk ki hosszabban, a Panasonic GZ2000-et és az LG E9-et, mindegyikből a 65 colos verziót.
A Panasonic azzal emelte ki a GZ2000-et a többi tévé közül, hogy egy speciális Professional Edition OLED-panelt épített bele, ami tömör konyhanyelven annyit tesz, hogy minden baromi jól néz ki rajta. Azonban minden mozirajongó tudja, hogy ez nem elég, és a Panasonic is, úgyhogy elsőként beleépített a tévéjébe egy Dolby Atmos kategóriájú hangszórórendszert is, ami állatul szól. Egészen addig, amíg a szomszéd állat módra vissza nem szól nekünk, hogy most már tekerjük le a hangerőt.
A készülék egyszerű felépítésű, jó minőségű anyagokból rakták össze, bár tesztelőként mindig kiver a víz ezektől a szupervékony és védtelen OLED-panelektől, amelyekre úgy kell vigyázni, mint a hímes tojásra. Még jó, hogy legalább alulról van egy kis védősáv, a panel alatt látható fekete terület rejti a hangszórókat. Nyilván csak azokat, amelyek felénk néznek, és éppen az a GZ2000 egyik specialitása, hogy a panel mögé, fentre beépítették az Atmos plafonra lövő egységeit. Ez elegáns megoldás, sokkal előnyösebb, mint a korábbi, soundbarral kiegészített modell, amely elfoglalta a tévészekrényem tetejének a nagy részét. A GZ2000 nagyjából annyi helyet igényel, mint bármely másik lapostévé.
A hátlapon hagyományosnak mondható elrendezésben találunk négy HDMI-portot, három USB-t, Ethernetet, és persze a vezeték nélküli csatlakozás, a wifi és a bluetooth is támogatott. Ja, van ott még egy 3,5 milliméteres jackaljzat is, ha esetleg mélynyomót szeretnénk rákötni. Ennek igazából nem tapasztaltam hiányát, de az is igaz, hogy nem kötöttem rá játékkonzolt, ahol lenne értelme a dübörgésnek. Mozizás és koncertfilmek közben elég ütős a beépített 140 wattos rendszer, magával ragadó, tiszta és részletgazdag volt a tévé hangja, betöltötte a nappalit.
A Panasonic okostévés rendszere végtelenül egyszerű, és könnyen személyre szabható, hogy a Home menüben a kedvenc tévés appjainkat érjük el. Túl sok appot nem találunk, ebben a Panasonic általánosan gyengébb a versenytársainál, úgyhogy szükségünk lehet egy külső lejátszóra, vagy legalább egy Chromecastra, hogy minden kedvenc online tartalmunkat elérjük. Nagy kár, hogy ebben nem léptek előre, a hangrendszert jó lett volna kipróbálni egy natív Spotify appban is.
Képminőségben nem lehet panaszkodni a GZ2000-re. Beletettek mindent, amit csak lehet, van Dolby Vision, HDR10+ és HGL. Habár a képbeállítások közt van minden, a kontrasztot feltornászó Dinamikus mód, kellemes True Cinema mód és Sport mód, valahogy mindig a Normal beállításnál kötöttem ki, mert egyedül az nem égette ki a szememet. Kicsit túlzásba esett a Panasonic azzal, hogy van ezeken kívül még rakás THX és professzionális beállítás is, amivel nyilván a moziiparbeli rajongóknak szerettek volna kedveskedni – otthoni használatra kissé fölöslegesek.
A tévéadást jól skálázza fel a HCX Pro processzor, a sportot is jól kezeli. Igazán életteli színeket és dinamikákat azonban csak 4K/HDR vagy Dolby Vision minőségben kapunk, és ehhez már Netflixet vagy blu-rayt kell nézni.
Az LG E9 tévék egyik ismertetőjegye, hogy masszív üveglapra építették rá őket, így kevésbé kell az OLED-panel sérülésétől tartani. Olyan kemény az az üveg, hogy sokkal inkább féltem attól, hogy ami véletlenül alatta marad, azt szét fogja zúzni. Persze az LG dizájnerei nem egy üvegtankot akartak összerakni, hanem azt a látszatot szerették volna kelteni, hogy a panel a levegőben lebeg, hiszen teljesen átlátni alatta. Hasonló bújócskázós játékot játszottak el a hátlapon, ahol egy takarólemez került a portok egy része fölé.
Elég jól felszerelték az E9-et portokkal, és a szélessávú HDMI 2.1 szabvány a gamereknek kedvez, mivel átmegy rajta a 4K akár 120 fps-ben is. Külön szót érdemel az LG Magic Remote, ami még mindig az egyik legjobban használható távvezérlő a tévék piacán. Ergonomikus, és pont a közepén van a hangvezérlés gombja, ha esetleg angolul szeretnénk megmondani, hogy miről szeretnénk látni egy Youtube-videót (hiszen magyarul nem tud).
Az LG idén nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy összekösse a tévét az okoseszközökkel, appban távirányítható lámpakapcsolókkal, de azért könnyen belátható, hogy a mobil jobban kézre esik. A telefon olyan helyiségekben is nálunk van, ahová a távirányítót inkább nem visszük magunkkal. A távirányító persze mit sem érne a webOS rendszer nélkül, ami jól el van látva appokkal, gyorsan és kényelmesen kezelhető.
Audióban erősebb az LG E9 a dél-koreai gyártó többi modelljénél, a beépített 60 wattos 4.2-es hangszórórendszer támogatja a Dolby Atmost, és valóban jól szól, betölti a szobát. Az ütősebb basszusok sokat hozzáadnak a mozizás élményéhez az akciódús jelenetekben, és szépen átjön a térbeli hangzás. Az LG rendszere mozizáshoz pont jó, ám távolról sem olyan erős, mint a Panasonic hangrendszere, amelynél komolyan elgondolkodtam azon, hogy több koncertfelvételt kéne nézni.
Az E9-ben dolgozó második generációs Alpha 9 csip könnyen elfeledteti velünk, hogy csak HD-felbontású tartalmat nézünk, olyan jól skálázza a képet, és az OLED-panel a működéséből adódóan mindig kiváló kontrasztot biztosít, megtartva a színek élénkségét. Csak nem szabad túlzásba vinni a HDR-hatást, mert természetellenesen sok színt tud ránk önteni. Itt is kapunk pár otthoni használatra fölösleges beállítási módot, mint a Technicolor és az ISF, de a többit érdemes kihasználni, például a konzolokkal a Game módot.
Szinte mindegyik videóformátumot támogatja az LG E9, a Dolby Vision, a HDR10 és a HLG is rajta van a listán, de a HDR10+ nincs. Ettől még nem fogunk a kardunkba dőlni, mert a 4K tartalmak lenyűgözően jelennek meg a tévén. A fényereje viszont nem olyan nagy, mint a Panasonicé, szóval érdemes besötétíteni a szobát, mielőtt elkezdünk mozizni.
A látottak és hallottak alapján a Panasonic GZ2000 az idei abszolút csúcskategóriát képviseli, mind hangban és képminőségben, és ennek megfelelő árban is. Az 55 colos változat most 850 ezer forint körül kapható, míg a 65 colos változatért már egymilliót kérnek.
Az LG E9 is a prémium kategóriát erősíti, de nem a legtetejét, és ezt az árak is tükrözik. A belépő szintű 55 colos modellt 600-700 ezer forint körüli áron találjuk meg a boltokban, a 65 colos változat viszont alig olcsóbb a Panasonicnál, 900 ezer és egymillió forint között van az ára. Éppen ez az OLED fő hátránya, hogy még mindig szélsőségesen magas az ára, ami abból fakad, hogy világszerte elég kevés OLED-panel készül. Komolyabb panelgyártó kapacitás beüzemelése nélkül nem is fog változni ez a helyzet.