Index Vakbarát Hírportál

Hadrendbe állt az első, teljesen kínai repülőgép-hordozó

2019. december 17., kedd 16:29

Kína kedden hadrendbe állította második repülőgép-hordozóját; a 315 méter hosszú Sangtung az első teljes egészében hazai fejlesztésű hordozó.

A Sangtungot a dél-kínai Hajnan szigeten lévő haditengerészeti támaszponton tartott ünnepség keretében adták át a kínai fegyveres erőknek. Az ünnepségen az MTI beszámolója szerint Hszi Csin-ping elnök mellett mintegy 5000, kínai zászlót lengető haditengerész és munkás vett részt. Őket a hadsereg főparancsnokaként is tevékenykedő elnök felszólította, hogy

a jövőben is járuljanak hozzá a kínai kommunista párt és nép sikereihez.

Kínának eddig egyetlen harcképes repülőgép-hordozója volt, a Liaoning, amelyet a volt Szovjetunióban építettek, Peking egy fedőcégen keresztül Ukrajnától vásárolta meg úszó kaszinónak, és egy alapos felújítást követően végül 2012-ben állította hadrendbe. A 2017-ben vízre bocsátott Sangtung hagyományos (azaz nem atom) meghajtású, és fedélzetén mintegy 40 repülőgépet tud fogadni.

A komoly haderőfejlesztésbe fogó Kínát ma már az Egyesült Államok után a második legnagyobb katonai hatalomként tartják számon, és a két hatalom között mindennaposak a tengeri incidensek – különösen a Dél-kínai-tengeren, ahol Peking Vietnammal, a Fülöp-szigetekkel, Malajziával és Bruneijel is konfliktusba került. Azonban az erőviszonyok még messze vannak a kiegyenlítettől (az USA 11, a Sangtungnál jóval korszerűbb hordozóval rendelkezik), és ez jópár évig így is lesz, miután Washington katonai költségvetése a kínaiénak még mindig a háromszorosára rúg. Azonban a két repülőgép-hordozóval Kína megelőzte az Egyesült Államokat kivéve az összes hordozó-tulajdonost, mivel Oroszország, Franciaország, India és Nagy-Britannia is csak egy-egy repülőgép-hordozót tart hadrendben.

Rovatok