Index Vakbarát Hírportál

A magyarok több mint fele nem beszél semmilyen idegen nyelvet

2019. december 18., szerda 13:41 | aznap frissítve

A magyarok több mint fele nem beszél semmilyen idegen nyelvet, amivel a britek és a románok mögött Magyarországon él arányaiban a harmadik legtöbb olyan ember Európában, aki csak az anyanyelvén tudja kifejezni magát – derült ki a theknowledgeacademy.com friss elemzéséből.

A lap azt követően vizsgálta meg az idegen nyelvek ismeretét a kontinensen, hogy pár nappal ezelőtt megjelent egy cikk, amelyben az Egyesült Királyság nyelvoktatásának krízise mellett arról is szó esett, hogy a briteknél a legrosszabb a helyzet az idegen nyelvek ismeretének terén.

Az elemzésben a 28 EU-s tagországot hasonlították össze az Eurostat legfrissebb adatai alapján, így kiderült, hogy valóban a briteknél a legrosszabb a helyzet: 65,4 százalékuk ismerte be, hogy az angolon kívül semmilyen más nyelven nem beszél.

Náluk persze még magyarázható azzal a dolog, hogy nem is nagyon van szükségük erre, hiszen az anyanyelvüket a világ bármelyik részén megértik,

A legjobb helyzetben a svédek vannak, náluk a lakosságnak 96,6 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet. Őket szorosan követi három másik északi ország, Dánia, Lettország és Litvánia. A legjobb hatba Finnország mellett még Luxemburg fért be.

Rovatok