Index Vakbarát Hírportál

Extra csigolyával bírta el többtonnás súlyát a gigantikus őskori kajmán

2019. december 18., szerda 12:37

Egy friss kutatás szerint extra csigolya és függőleges vállak segítettek egy őskori kajmánt abban, hogy a szárazföldön is meg tudja mozdítani az akár három tonnás testét, ez a felfedezés pedig még jobban kitágítja az állatok evolúciójának kereteit – írja a BBC.

Az eLife tudományos szaklapban publikált tanulmányban a kutatók a Purussaurus mirandai névre hallgató őskajmánt vizsgálták, ami a mai Venezuela területén élt, és akár 10 méteresre is megnőhetett. A Zürichi Paleontológiai Intézet és Múzeum Dr. Torsten Scheyer által vezetett kutatócsoportja a fennmaradt fosszíliákat vizsgálva arra jutott, hogy

A kutatók szerint a felfedezés fontos, ugyanis jól mutatja, hogy ahogy az állatok egyre nagyobb testméretet érnek el az evolúció során, a fejlődésük úgy módosul, hogy lehetővé teszi az ehhez való alkalmazkodás elősegítő biomechanikai változásokat.

Schreyer szerint a csontokból kiderült, hogy a már kihalt állatoknál sokkal nagyobb morfológiai eltérések vannak, mint a ma élő társaik között. Jelen állás szerint a Purussaurus mirandai az egyetlen olyan krokodilok rendjébe tartozó állat, aminek keresztcsontjánál extra csigolyára bukkantak a kutatók.

Rovatok