Index Vakbarát Hírportál

21 évre tolnák ki a cigivásárlás korhatárát az USA-ban

2019. december 20., péntek 10:22 | aznap frissítve

Elfogadta az Egyesült Államok Kongresszusa azt a tervezetet, ami 21 évre tolná ki a dohányáruk és az e-cigi-termékek vásárlásának korhatárát az országban. Donald Trump amerikai elnök már novemberben jelezte, hogy támogatja a kezdeményezést, így vélhetően alá is fogja majd írni az intézkedést – írja a New York Times.

A kezdeményezés elsősorban azért merült fel, mert a Trump-adminisztráción óriási a nyomás, hogy kezdjenek valamit a fiatalok körében egyre inkább hódító e-cigivel, ami a nyáron rejtélyes járványhoz is vezetett. A korhatár kitolása egyáltalán nem idegen gondolat, 19 államban és több mint 500 városban már korábban felemelték 21 évre az eddigi 18-ról.

A szövetségi szintű tiltás ugyanakkor külön gesztus lehet azok felé, akik teljesen betiltanák az e-cigiket, vagy legalábbis az ízesített folyadékokat. Éppen emiatt nem meglepő, hogy a dohányipari cégek is lelkesen támogatják a tervezetet, ők is ezzel állítanák ugyanis helyre az utóbbi hónapokban erősen megtépázott renoméjukat.

Rovatok