Hétezer évvel ezelőtt készült, az emelkedő tengerszinttől védő kőfalat talált Izrael földközi-tengeri partjánál, három méter mélyen a víz alatt egy nemzetközi kutatócsoport. A fal az eddigi legrégebbi bizonyítéka annak, hogy az ember felvette a kesztyűt a növekvő tengerszinttel szemben, ám a természeti erők elleni küzdelem végül kudarccal végződött, a település pedig víz alá került – írja az MTI.
A kutatók a PLOS One tudományos szaklapban publikálták a tanulmányukat, melyből kiderült, hogy a neolitikum korából származó, monumentális, legalább egy kilométerről odavitt kövekből emelt védmű mintegy száz méter hosszú szakaszát találták meg a Haifa melletti tengerparton a Tel Hreiz nevű, jelenleg víz alatt lévő egykori település mellett.
Amikor a korabeli tengerparti közösség letelepedett a tenger mellett, a falujuk még három méterrel a tengerszint felett volt, a néhány évezreddel korábban véget érő pleisztocén korszakban lezajlott nagyobb jégkorszak miatt azonban hamar megváltozott a helyzet. A rengeteg olvadó jég miatt folyamatosan emelkedett a tengerszint, így a nemzedékek során hamar veszélybe került a falu.
A Haifai Egyetemen kutató Ehud Galili vezette tudóscsoport szerint az utolsó jégkorszak után évente 7 milliméterrel emelkedett a jéghegyek olvadása miatt a Földközi-tenger szintje, ami azt jelentette, hogy a neolitikumban a mediterrán vidékek lakói évi 4-7 milliméteres tengerszint-emelkedést észlelhettek, ami
életük során 12-21 centiméterre adódott össze.
Ennek fényében nem volt meglepő, hogy megépült a fal, amit a kutatók szerint a település lakói együttes, közösségi erőfeszítéssel alkothattak meg, annak köveit ugyanis egyedül nem bírná el egy ember. Vannak köztük egyméteres, több mint egytonnás kövek is, amelyeket a falutól egy-két kilométerre fekvő folyómederből kellett odaszállítani, ráadásul úgy, hogy ebben az időben még nem háziasították a nagyobb, teherhordásra alkalmas négylábú állatokat.
A falat a tenger felé építették, miközben a szárazföld felé nem emeltek védekezést szolgáló építményeket. Ebből a tudósok arra következtetnek, hogy nem kellett harcot folytatniuk ellenséges csoportokkal településük védelmében. Az erőfeszítéseik hosszú távon persze csődöt mondtak a tengerrel szemben, és kénytelenek voltak elhagyni a mintegy ötszáz éven át lakott helyet.
Két fiatal nő csontvázát, egy olívaolaj készítéséhez szolgáló gödröt, valamint szarvasmarha-, sertés-, kecske- és kutyacsontokat ugyanakkor így is hagytak maguk után, ezek pedig lehetővé tették a pontos szénizotópos kormeghatározást.