Talán nem túlzás az Apollo-13 sikeres kudarcához hasonlítani a Boeing CST-100 Starliner űrhajó első tesztrepülését, az Orbital Test Flight (OTF) küldetést, ami a tervezett nyolc helyett csupán alig három napig tartott. Ahogy az Egyesült Államok holdprogramjának terv szerint harmadik holdra szállása meghiúsult, és a küldetésirányítás minden erejét megfeszítve hozta haza épségben a bajba került űrhajósokat, úgy hiúsult meg a NASA kereskedelmi programjának egyik fontos feladata, a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) való csatlakozás, és hozta haza épségben a NASA és a Boeing csapata vált vállnak vetve a bajba került űrhajót.
Izgalmas három nap van mögöttünk, a főbb eseményekről az alábbi cikkekből tájékozódhatnak olvasóink, akik esetleg a karácsonyi készülődés közepette lemaradtak volna a rendkívüli űrhírekről:
Dióhéjban összefoglalva az történt, hogy pénteken, nem sokkal délután fél egy után sikeresen útnak indult első tesztrepülésére a Boeing Starliner űrhajója, azonban az élő közvetítésben hamar rossz hír érkezett, miszerint valami okból az űrhajó nem érte el a terv szerinti Föld körüli pályát, ahonnan csatlakozhatott volna a Nemzetközi Űrállomásra.
Mint később kiderült, a hibát az okozta, hogy rossz időt számolt a Starliner fedélzeti számítógépének órája – ezt Mission Elapsed Timing anomáliaként emlegették a Boeing és a NASA illetékesei. Az órajel hibája ahhoz vezetett, hogy az automatikus vezérlés nem adott a kellő pillanatban, azaz az Atlas V rakéta fölső, Centaur fokozatáról való leválás után parancsot a négy fő hajtómű bekapcsolására, ellenben az űrhajó orientációjáért felelős fúvókák működésbe léptek, mert a vezérlő szoftver azt hitte, hogy az űrhajó már pályára állt és igyekezett azt az ehhez előírt pozícióba állítani.
Mindez azt eredményezte, hogy túl sok üzemanyag fogyott a céltalan forgolódás közben, és mire a földi irányítás felismerte a problémát, már nem maradt elegendő üzemanyag a pályakorrekció végrehajtásához, ráadásul nem volt teljes a műholdas kommunikációs lefedettség, így csak késve tudtak parancsokat küldeni az űrhajónak.
Az ISS körülbelül 420 kilométeres magasságban kering a Föld körül, a Starliner pályáját azonban csak 250 km magasságban tudták stabilizálni, innen pedig semmi esély nem maradt az ISS eléréséhez. Az űrhajónak amúgy az órahibától eltekintve semmi műszaki problémája nem volt, a megfelelő, pontos idő távbeállítása után a repülésirányítás úgy döntött, hogy mivel esélytelen az űrállomáshoz való kapcsolódás, a küldetés többi részére koncentrálnak, végrehajtják a lehető legtöbb részfeladatot, majd a biztonság kedvéért két űrben töltött nap után, vasárnap visszahozzák a Földre az űrhajót.
A Starliner a tervezett körülbelül 130 helyett csak 33-szor kerülte meg Földet, az ötven órán át tartó OTF során tehát az automatikus dokkolás és leválás részfeladata nem valósult meg, az alábbiak viszont igen:
A nem is annyira rövid, és valószínűleg nem is teljes felsorolásból látszik, hogy a Boeing tesztrepülése ha nem is volt tökéletes, de kudarcként semmiképp nem könyvelhető el.
Ez nagyjából tükröződött is a vasárnapi, ugyancsak élőben közvetített új-mexikói landolás utáni sajtótájékoztató résztvevőin: Jim Bridenstine, a NASA igazgatója, Jim Chilton, a Boeing Space and Launch divíziójának alelnöke, valamint Steve Stich, a NASA Commercial Crew Program felelős menedzsere láthatóan nagy megkönnyebbüléssel, felszabadultan, javarészt elégedetten, pozitívan értékelték a történteket.
„Tökéletes telitalálat volt” – mondta nagy lelkesedéssel a NASA igazgatója a minden részletében hibátlan, óraműpontossággal végrehajtott landolásról. „Ne értsenek félre, nem ment minden a tervek szerint, ahogy azt reméltük. De az is igaz, hogy rengeteg igazán értékes információt nyertünk, aminek köszönhetően érdemben tovább tudunk haladni” – tette hozzá.
Ezért tesztelünk, hogy tanuljunk és fejlesszük a rendszereinket. A Starliner első küldetéséből nyert információk nagyon fontosak a NASA kereskedelmi űrprogramjának megerősítése szempontjából, hogy Amerika újra képes legyen embert küldeni az űrbe.
Jim Chilton szerint a küldetés eredeti céljainak 85-90 százalékát végre tudták hajtani, ehhez a Föld körüli pályán töltött szűk két nap elegendő volt. „Az űrhajó igazán jól néz ki, úgy tudjuk, alig pörkölte meg a visszatérés, tökéletes állapotban nyugszik a légzsákjain. Ez pedig igazán reménykeltő az újrahasznosítás szempontjából” – mondta a Boeing-főnök.
A Starlinert, amit a következő, immár emberes tesztrepülés leendő parancsnoka, a landolás helyszínén tartózkodó Sunita Williams Jacques Cousteau tiszteletére Calypso-nak nevezett el, hamarosan a floridai Kennedy Űrközpontba szállítják, ahol rendbe hozzák, felkészítik a következő repülésre. Az élő közvetítés képein egyébként csakugyan figyelemreméltóan jó állapotúnak tűnt az űrhajó:
A Starlinereket úgy tervezték a Boeing mérnökei, hogy akár tíz űrrepülést is kibírnak, Calypso a tervek szerint 2020 második felében indul újra útnak, immár űrhajósokkal a fedélzetén. (Azt persze nem tudni, hogy a mostani óraállítási hiba és annak kiküszöbölése mekkora csúszást okoz az amúgy is döcögős, már kétéves késésben lévő Commercial Crew Development programban, aminek fő célja ugye az lenne, hogy magáncégek bevonásával a NASA újra tudjon amerikai földről, amerikai űrhajóval, amerikai űrhajósokat az ISS-re vinni.)
Arról, hogy mi következik a sikeres landolás után, Steve Stich azt mondta, hetekig is eltart az összes adat elemzése: „Úgy látom, biztatóak az adatok, ha végeztünk az értékelésükkel, talán elfogadható következő lépésként a legénységgel történő repülések megkezdése. De előbb minden adatot mérlegelni kell.” Jim Chilton ez utóbbival egyet értve hozzátette, hogy korai lenne még az emberes Starliner-küldetésekről beszélni, az illetékesek jelenleg nincsenek abban a helyzetben, hogy határozottan kijelenthetnék, az űrhajó alkalmas emberek szállítására.
Az egyik fő faladat mindenképp annak kiderítése, hogy miképp számolhatott képtelen időt a Starliner fedélzeti számítógépének belső órája. „11 órával járt előrébb, és mivel automata módban repült, a betáplált idővonal ezen időszakaszának megfelelő parancsokat kezdett végrehajtani” – válaszolta egy kérdésre Jim Chilton, megmagyarázva, hogy miért „gondolta” azt a Starliner, hogy fúvókáit üzemeltetve pozíciót és orientációt kell változtatnia ahelyett, hogy az ISS eléréséhez szükséges pályára emelkedést hajtaná végre a fő hajtóműveivel. Chilton most is elmondta, hogy a Starliner az óraállításhoz szükséges jelet az Atlas V rakétától vette, de valamiért nem a helyes időt számolta ki a szoftver, ebben pedig csak a Boeing részéről rejlik a hiba, a United Launch Alliance rakétájával nem volt semmi gond.
A vasárnapi sajtótájékoztatón ismételten elhangzott, hogy az űrhajó személyzet nélkül repült, de ha lettek volna űrhajósok a fedélzeten, egy percig sem lettek volna veszélyben, sőt valószínűleg képesek lettek volna időben észrevenni, hogy valami gond van, és átvéve az irányítást korrigálni a hibát, folytatva az utat az űrállomásra.
A Starliner részleges kudarcát talán legjobban az űrállomás személyzete sajnálja: a fedélzeten egy rakás nekik szánt holmi, ruhaneműk, karácsonyi ajándékok, élelmiszerek utaztak, a 270 kilogrammnyi szállítmányról azonban kénytelenek voltak most lemondani. A hat űrhajóstól Jim Chilton külön bocsánatot is kért.