Pánik a köbön: mit kapjon karácsonyra az unokaöcsi? Dinoszauruszt, jégvarázsos hóembert, vagy bármit, amit a kínai tömegtermelés ont magából? Készül erre egy új gyártási folyamat, amelyben csak az adat mozog a világban, nem az anyag, és ezzel rengeteg pazarlás kivehető a most nem túl környezetbarát módon legyártott termékek életciklusából. Ha minden jól alakul, még mi, a vevők is jól szórakozhatunk majd.
Mire vágyunk karácsonykor? A gyerekek arra, amit a tévében vagy a ovis havernál láttak, például a műanyag kekszet zabáló rózsaszín műkutyára, ami ki is tojja magából ugyanazt a műanyagot, apró darabokban. Ugyanez kisautóval, Pókemberrel vagy bármi mással is működik, teljesen mindegy, hogy mi a termék.
Az viszont már gond, hogy ezek a vágyott tárgyak pillanatok alatt elavulnak, unalmassá válnak, mert a reklámok ordenáré módon hazudnak arról (is), hogy valójában mennyire izgalmas hosszú távon egy műkakiló műkutya. Nagy esély van rá, hogy villámgyorsan el is romlik a cucc, és kizárt, hogy meg lehessen javítani.
Ebben a rendszerben nem a tárgy az állandó, hanem a vevő, aki évről évre beszopja az ilyen olcsó hülyeségeket.
Tudom, mert jártam és járok ugyanebben a cipőben, ahogy nagyjából mindenki más, szóval ez itt nem beszólás és lenézés akart lenni, hanem - részben - bűnbánó önkritika. Az a szerencsénk, hogy elindult egy nagyobb változás, különböző műszaki fejlesztések és társadalmi folyamatok keresztmetszetében, amivel fokozatosan ésszerűbbé, zöldebbé, és talán olcsóbbá is válik ez az egész.
Először zoomoljunk ki, mintha a Nemzetközi Űrállomásról néznénk, ahogy a Föld nevű sárkupacot tönkretesszük. Most arra épül a fogyasztói ipar, hogy a marketingesek kőkemény kutatásokkal, pszichológiával kitalálják, hogy mit lehet éppen eladni, a terveikkel elrepülnek Kínába, ahová aztán a többi kontinensről hajókkal beszállítják az alapanyagokat, és a hatalmas üzemekben olcsón legyártják, amit le kell. A kész terméket elszállítják a világ nagyvárosaiba, főleg nyugatra, ahonnan kis idő múlva végül a fejlődő országokba kerülnek, feldolgozhatatlan szemétként.
A környezetszennyező, rengeteg szállítással és szeméttermeléssel járó lineáris folyamat a kétszáz éves ipari forradalom vívmánya, és többen foglalkoznak az átalakításával. A Kreatív Európa program által támogatott Distributed Design projektben dizájnerek és innovátorok például azt találták ki, hogy csak az adatnak kellene mozogni a világban, és nem az emberek, alapanyagok, termékek és hulladék szállítására kéne elpazarolni az erőforrásokat.
Az irány hasonló ahhoz, amit az ipar 4.0 zászlaja alatt próbálnak összelapátolni a nagyvállalatok és a kormányok, és az eszközökben is van némi átfedés, de az iparban most még a fenti lineáris modell optimalizálásával vannak elfoglalva, és az sem halad túl tempósan. A Distrubuted Design erőteljesebb változást tűzött ki célul.
helyben elérhető alapanyagokra, lokális kis- és középvállalatokra építik a modellt.
Ebben a rendszerben is a tervek létrehozása az első lépés, amit a dizájner elképzelése szerint vagy ingyen, vagy pénzért szerezhetünk meg. Számos oldal gyűjti az ilyen terveket, a Thingiverse például nyomtatásra kész 3D modelleket kínál, de a Wikifactory és az Instructables is tele van ötletekkel, lépésről lépésre bemutatott folyamatokkal. Ezek az oldalak nemcsak a leendő tulajdonosnak vagy felhasználóknak kedveznek, hanem a profi tervezőknek is. „Sok tervező ott vérzik el, hogy nem éri el a lehetséges vevőket, nem rendelkezik megfelelő csatornákkal, hogy bemutassa az elképzeléseit” - mondta Pap Dávid, a budapesti Fablab vezetője, aki részt vett a Distributed Design projektben.
A második lépés a megvalósítás, amihez jó, ha vannak fogóink és reszelőink, de az áttörést az olyan modern berendezések jelentik, mint a 3D nyomtatók, lézervágók és marógépek, amelyekkel gyorsan lehet nagyjából készre gyártani dolgokat. Bár a 3D nyomtatók ma már elég jó minőségben printelnek, a globális piackutatással foglalkozó Gartner szerint csak valamikor 5 éven belül várható, hogy széles körben elterjedjenek az otthoni verzióik. Ebben vastagon benne van az is, hogy 300-500 ezer forintot kevesen költenének el erre, ennél olcsóbban viszont most nem kapjuk meg a kívánt minőséget.
Lézervágó és CNC maró pedig már biztosan nem lesz otthon spájzban, nem is férnének el, ezért a Distributed Design szakértői szerint nagy szükség van olyan műhelyekre, amelyek pont ilyen gépekkel vannak felszerelve. Ilyenek például a hacker- és makerspace-ek, valamint a Fablabek, amelyekből több ezer nyílt világszerte. Általában oktatással is foglalkoznak, és különféle üzleti modellek alapján teszik hozzáférhetővé a gépeket. Néhol havi átalánydíjat szednek, egyfajta támogatói-klubtagsági díjat, máshol óradíj befizetésével lehet dolgozni.
Barcelonában jókora erőforrást tettek az elképzelés mögé, a katalán vezetés 28 millió eurót szánt arra, hogy a globális 3D nyomtatási központot alakítsanak ki, és az a távlati céljuk, hogy az évszázad közepére a város teljesen önellátóvá váljon. Münchenben a TUM egyetemen a nagyvállalatokkal közösen alakítottak ki egy óriási makerspace-t, a lehető legmodernebb digitális gyártóeszközökkel, hogy az innovatív projektek ne menjenek más városokba.
Hazánkban egyrészt megvan a gyártócégek ipar 4.0-s támogatása, és eközben alulról, középiskolai szintről próbálnak építkezni azzal, hogy több tucat technikumot elláttak 3D nyomtatókkal, hogy a fiatalok úgy kerüljenek ki a munkaerőpiacra, hogy értenek a kezeléséhez. Beszámolók alapján a köztes szinten van némi hiányosság. Pap Dávid, a budapesti Fablab vezetője például arra mutatott rá, hogy nincs olyan jókora méretű központi hely, ahol egy jól felszerelt műhely és labor meg tudna telepedni. Jól mutatja a helyigényt, hogy a TUM egyetemi műhelye 1500 négyzetméteren terül el.
Hogy passzol ide a karácsonyi ajándék? Ha nálunk vannak, vagy a fent említett oldalakon bármikor elérhetők az elkészülő tárgyak tervrajzai, akkor azokat bármikor képesek leszünk reprodukálni. Eltörik a kinyomtatott T. rex gerince? Jó esetben elég lesz csak a hibás részt újranyomtatni, nem kerül az egész a kukába. A felhasználók megbízható tervrajzokhoz juthatnak majd hozzá, ha megvalósul a Distributed Design projekt azon terve is, hogy kialakítsanak egy minőségi hitelesítést, amely garantálná az adott tárgy legyárthatóságát.
Mi a következőkben arra teszünk kísérletet egy Craftbot Plus nyomtatóval, valamint hazai dizájnerek, innovátorok és műhelyek bevonásával, hogy feltárjuk ennek az új gyártási iránynak a jó gyakorlatait, szűk keresztmetszeteit. Persze arra is kíváncsiak vagyunk, hogy mennyire fogyasztóbarát egy modern otthoni 3D printer, úgyhogy kezdetnek nyomtatunk pár egyszerűbb dinoszauruszt, jégvarázsos hóembert, mert elvileg ezt néhány kattintással megtehetjük.
(Olvasnivaló háttér: Design, Remix, Share, Repeat ebook, Fab City ebook, Distributed Design Market Platform projekt)
(Borítókép: Műanyag játék készül 3D nyomtatóval a MakerBot üzletében, Manhattanben. Fotó: James Leynse/Corbis via Getty Images)