Miközben - legalábbis a szavak szintjén - egyre hangsúlyosabbá válik a minél kevesebb papírt elhasználó bürokrácia az élet megannyi területén, mindez a tudományos fokozatszerzési eljárásokban kevéssé érződik. Ha a benyújtandó papír mennyisége alapján ítéljük meg, egy magyar BSc diploma sokkal komolyabbnak tűnik, mint az Európai Unió legnagyobb kutatási pályázatai.
Elektronikus aláírás, elektronikusan hitelesített dokumentumok, ökológiai lábnyom, a biomassza csökkenő kiaknázása. Nos, ezek azok a fogalmak, amelyek lassan a mindennapok részévé válnak az üzleti szféra egyre nagyobb szegmensében, de tudományos fokozatszerzésben még szinte egyáltalán nem érződik a hatásuk. Általánosan elmondható, hogy ha valaki bármilyen diplomát szeretne szerezni, annyi papírt kell kinyomtatnia, mintha nem lenne holnap. Ez a tudomány minden szintjére igaz, a legalsóbbtól a legfelsőbbig.
Az MTA doktora cím megszerzéséhez, amelyet általánosan csak nagydoktori pályázatnak neveznek, a jellemzően 200 oldalnál is hosszabb disszertációt kell öt keménykötésű példányban benyújtani, ami kapásból ezer oldal (bár kétoldalas nyomtatással, ahogy a tájékoztatás fogalmaz: „Takarékossági és környezetvédelmi okokból kérjük az értekezést kétoldalasan sokszorosítani”). De korántsem csak ennyi dokumentumot kell kinyomtatni. Van még 25-40 oldalas tézisfüzet hat példányban, sok adatlap, publikációs jegyzék, 5 megjelent publikáció két példányban és a többi.
Az MTA illetékese kérdésünkre hangsúlyozta, hogy az Akadémia törekszik az eljárás során a minél kevesebb papír felhasználására:
A doktori pályázatot 2010 óta elektronikusan kell benyújtani, és egyre jobban terjed, hogy az eljárásban közreműködő szakemberek (eljárásonként kb. 80-100 szakember) számítógépen és nem papíron nézik át a pályázati anyagokat, melyekhez a zárt pályázati rendszeren keresztül hozzáférnek. Ezen az úton folyamatosan haladunk tovább.
Bár az illetékesek azzal érvelnek, hogy a jelölt a visszakapott dolgozatpéldányokat már a védésen elosztogatja a kollégái között, mert azok ebből értesülnek az új eredményekről, ez azért nm tűnik annyira reálisnak. A disszertációban kevés olyan kutatási eredmény szerepel, amit a nagydoktor pályázó már ne közölt volna le korábban tudományos szakfolyóiratokban, így a bírálók is jól ismerhetik őket. Ha nem ismerik, az egy másik probléma.
Az akadémiai és egyetemi könyvtárakban elhelyezett, fekete keménykötésű, arany betűs doktori és szakdolgozatokat ráadásul aligha fogja kikérni bárki is, amikor PDF-ben bárki számára elérhetők a benne szereplő tudományos eredmények alapján írt eredeti tanulmányok (illetve legtöbbször maga disszertáció is letölthető például az illető saját honlapjáról). A tanulmányokban vélhetően jobban is bíznak a külföldi kollégák, mert jól ismert folyóiratok lektori mechanizmusán jutottak át, így a benne szereplő információk korrektnek tekinthetők.
Mindennek együtt tehát, alsó hangon, dolgozattípustól függően 300-1500 oldalt kell úgy kinyomtatni,
papírt, áramot, festéket használva, hogy a diploma- vagy fokozatszerzési eljárás után senki sem fogja kinyitni a dolgozatot soha többé. Még az eljárás közben sem nyitják ki túl sokszor, hiszen a bírálók is inkább elektronikus változatot kérnek, ahhoz vannak manapság hozzászokva. Arra sehonnan sem kaptunk egyértelmű választ, hogy pontosan hány alkalommal szokták kikérni a disszertációkat a könyvtárból (feltételezhetően részben azért, mert ez a szám erősen közelít a nullához). Az intézmények inkább az utókornak történő megőrzést hangsúlyozzák, mivel a papír már bizonyított, mint maradandó adathordozó.
Mindez a hatalmas, értelmetlen papírpocsékolás akkor válik igazán szembetűnővé, ha megtudjuk, összesen hány darab kinyomtatott dokumentumot kell benyújtani az Európai Kutatási Tanács (ERC) kutatási pályázatainak elnyeréséhez, hogy majd az akár 2,5 millió eurós támogatás folyósításához szükséges szerződéseket megkössék:
0
Ennyi. „A teljes eljárás elektronikusan zajlott, egyetlen papírlap nem kellett hozzá” – mondja Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia Tanszék főmunkatársa, aki 1,2 millió eurót nyert az ERC Starting Grant pályázatán. „A rendszeres beszámolókat is csak elektronikusan kell benyújtani”. Hozzáteszi, a disszertációk esetén egy nyomtatott példányt azért indokoltnak tart létrehozni, arra az esetre, ha valamilyen apokaliptikus esemény hatására az összes elektronikus verzió eltűnne a szerverekről. A papírra nyomtatott írást nagy valószínűséggel még több száz évvel később is el lehet olvasni, amikor már a mai elektronikus dokumentumformátumokat megjeleníteni képes eszközöket hírből sem fogja ismerni senki.
Hiába léteznek elektronikusan is hitelesnek tekinthető eljárásokkal létrehozott fájlok, a gyakorlatban még mindig csak a papíralapú dokumentumokat tekintik perdöntőnek, ha vitákra kerül a sor. Ezt emeli ki a papírra nyomtatott dolgozatok szinte egyetlen előnyeként Miklósi Ádám egyetemi tanár, az ELTE Biológiai Intézet igazgatója is:
A könyvtár eltesz a dolgozatból egy papír alapú példányt, ami egy CD-t is magában foglal. A tárolás azért fontos, hogy a későbbi esetleg plágiumgyanú vagy más problémák miatt legyen egy hivatalos dokumentum. Természetesen ezt PDF formában is meg lehet(ne) tenni, de az egyetem (ill. a magyar közoktatás) nincs felkészítve az elektronikus adatkezelésre. Minden más dokumentum és aláírás is papírformában zajlik a 21. században is.
Az intézetigazgató sem hiszi egyébként, hogy bárki kikérne szakdolgozatot a könyvtárból. A legtöbb egyébként valamilyen módon hozzáférhető az egyetemi adattárakban, hacsak az illető nem kért titkosítást (például ipari jogvédelem miatt). Mint írja, “A bírálók többsége valóban PDF-et vagy Word DOC-ot olvas, de egy sokszor 100-150 oldalas dokumentum alapos átnézését megkönnyíti, ha ki van nyomtatva. De ezt nem a hallgatónak vagy a kutatónak kellene megtenni, a bíráló is kinyomtathatja magának, vagy a bírálati folyamat során jelezheti, hogy ő papíron szeretné megkapni a szöveget.”
Az ELTE Természettudományi Kar doktori szabályzata szerint a disszertációt két spirálozott és két keménykötésű példányban kell leadni (és ez már fejlődés, hiszen a tájékoztató tanúsága szerint “2018. március 7-től csak 4 példányban kell leadni”, vagyis korábban több példányt követeltek), a bölcsészkaron megelégszenek három példánnyal is.
A probléma korántsem csak az ELTE-re jellemző, sőt még csak nem is magyar jellegzetesség. Bár jellemzően kevesebb példányban, gyakorlatilag a világ összes egyeteme kér nyomtatott disszertációt. Jellemző különbség azonban a magyar rendszerhez képest, hogy a legtöbb külföldi egyetemen csak a bírálók által értékelt, és az ő általuk felvetett hibák javítását tartalmazó végleges példányt kell szépen beköttetni, mert felismerték, hogy annak aztán tényleg semmi értelme, hogy egy hibákat tartalmazó, igazából csak munkapéldánynak tekinthető dolgozatot helyezzenek el a könyvtárban (bár valószínűleg ott sem fogják sokan keresni, kivéve, ha mondjuk egy köztársasági elnök kisdoktorijáról van szó).
Kérdéseinkkel megkerestük a legnagyobb magyar egyetemeket. A válaszokból úgy tűnik, hogy Szegeden próbálják leghatékonyabban a minimálisra csökkenteni a papírfelhasználást. „A Szegedi Tudományegyetemen törekszünk arra, hogy minél kevesebb dokumentumot nyomtassunk. Az SZTE országos szinten is élen jár az elektronikus ügyintézésben, több mint 70 űrlap, azaz a hallgatókat érintő ügyek 99,9%-a érhető el elektronikus formában. A szakdolgozói munka során a témavezetővel való kapcsolattattartás elektronikus formában történik, és az eljárás jelentős része elektronikusan zajlik. A szakdolgozatokból általában csak egy példányt kérünk bekötve, az elektronikusan beérkezett szakdolgozatokból pedig elektronikus adatbázist, úgynevezett repozitóriumot építünk."
- írta az SZTE sajtóirodája. Az SZTE karai számára a Klebelsberg Könyvtár adatbázisokkal biztosítja a szakdolgozatok és doktori értekezések hosszú távú, biztonságos archiválását és ezek szolgáltatását. Az egyetemi könyvtár a karok igényeinek megfelelően visszamenőleg is digitalizálja a korábban, papíron benyújtott szakdolgozatokat. A szakdolgozati repozitóriumban jelenleg 53 478 db, a doktoriban 3214 db dolgozat érhető el. Fontos azt is megjegyezni, hogy
a szakdolgozatok (akár digitális, akár papír) jogszabály szerint nem selejtezhetők.
A Semmelweis Egyetem minden karán minimum két példányban kell leadni a diplomamunkát - írta az egyetem kommunikációs igazgatósága -, melyből egy példányt a végzett hallgató a záróvizsga után visszakap. A szakdolgozatok a diplomavédés után a szervezeti egységek könyvtárába kerülnek, melyek megőrzése akár korlátlan ideig is tarthat. A könyvtári példányokat karonként eltérő gyakorisággal kölcsönzik ki a hallgatók, átlagosan évente 50-60 kérés történik.
A Semmelweis Egyetemen idei tanévében lezajlott kurrikulumreform keretében azonban az Általános Orvostudományi Karon jelenleg tervezési szakaszban van a szakdolgozati rend teljes körű reformja. Az új dékáni vezetés számára, a tartalmi és formai követelmények megújítása mellett, kiemelt jelentőséggel bír a szakdolgozatok digitális adathordozón való tárolásának biztosítása, és a papír alapú szakdolgozatok kivezetése. Az új szakdolgozati rend legkorábban a 2020/2021-es tanévtől léphet életbe.
Az ELTE hasonlóképp reagált:
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezetésének a megbízásából jelenleg is zajlik egy átfogó projekt, ami a szakdolgozat-benyújtás papírmentesítésén túl a szakdolgozatokkal kapcsolatos valamennyi eljárás teljes körű digitalizálását tűzte ki célul. Az ELTE-n egyébként egyes szakok, szakterületek már évek óta elektronikus formában kezelik a szakdolgozatokat, egyetemi szinten azonban még nincs egységes protokoll erre. Ide tartozik a szakdolgozati témaválasztás és a záróvizsga folyamatának elektronizálása is.
Az ELTE szerint a szakdolgozatok elektronikusan úton való benyújtása nemcsak a tanulmányaikat befejező hallgatóknak lesz könnyebbség, hanem az egyetem számára is: a rendkívül nagy számú (évente 6500-7000 hallgató szerez oklevelet az ELTE-n) szakdolgozatot így az Egyetemi Digitális Tudástárban elektronikusan lehet majd tárolni. Elektronikus szakdolgozatok esetében széles körű lehetőség nyílik továbbá a hallgatói munka jogtisztaságának ellenőrzésére (plágiumszűrésre) is.
Mindezek mellett megjegyzik azt is, hogy a papír alapú szakdolgozatok vagy doktori disszertációk bizonyos esetekben szükségesek. Például egy térképész diplomamunka nagyméretű térképmelléklete sokszor digitálisan kezelhetetlen méretű állományt eredményez, és a nyomtatott térkép esetén a képernyő és a nyomtatott színek mindenképpen eltérnek.
Az általunk megkeresett, jellemzően PhD-val rendelkező kutatók egyike sem tartja indokoltnak, hogy az eljárás során sok száz lapot kellett kinyomtatnia.
Volt, akinek csak spirálozva öt-hat példányban kellett leadnia a több mint 100 oldalas dolgozatát,
és a keménykötésű példányok ebben még nem is voltak benne. Nagyon kevesen vannak, akik 500 lap alatt megússzák a fokozatszerzést. Azt mindenki megjegyzi, hogy vannak bírálók, témavezetők, főként az idősebb generációból, akik komfortosabbnak érzik a papíron olvasást, de könnyen megoldható lenne, ha ők igényelnék a nyomtatott változatot, és így az, akinek úgyse kell, nem kapna feleslegesen.
Az mindenesetre jó jel, hogy az összes kérdéseinkre válaszoló egyetem kifejezte készségét a papíralapú dokumentáció csökkentése érdekében. Az csak később fog elválni, hogy a szándékokból mennyi valósul meg a gyakorlatban is.
Borítókép: Papírtekercsek a debreceni Alföldi Nyomdában MTI Fotó: Oláh Tibor