Index Vakbarát Hírportál

Önvezető autókhoz gyártana lézerradart a Bosch

2020. január 2., csütörtök 11:57

A Bosch állítása szerint gyártásra készek azok az önvezető autókba szánt lidar (light-radar) szenzorok, amiknek tömeggyártásával a cég az automatikus vezetési rendszerek elterjedését akarja fellendíteni – írja az Engadget.

A lidar technológia lényege, hogy egy eszköz lézernyalábot sugároz, melynek visszaverődéséből egy számítógép kiszámolja a környéken lévő tárgyak, emberek helyzetét, és a sebességüket is meg tudja állapítani. Az önvezető autók ezzel felszerelve képesek felmérni a környezetüket, és ennek megfelelően tudnak reagálni, így pedig biztonságosabban tudnak közlekedni.

A Bosch esetében ez az utolsó eleme a kirakósnak az autonóm járművekhez kapcsolódó technológiák fellendítésében, és bár nem ők az egyetlen cég, ami hasonló szenzorokon dolgozik, elég nagy beszállítónak számítanak ahhoz, hogy befolyásolni tudják a piacot. Ha a gyártás során le tudják szorítani a költségeket, azzal elérhetőbbé válhat a technológia, így pedig az önvezető járművek is olcsóbbak lehetnek majd.

A cég nemrég jelentette be azt is, hogy mesterséges intelligenciával szerelte fel az önvezető autókhoz szánt kameráit, amik így képesek felismerni és kategorizálni különféle tárgyakat, és a mozgásukat is le tudják követni. 

Rovatok