Index Vakbarát Hírportál

Mégsem létezett a T. rex törpe rokona

2020. január 2., csütörtök 15:48

Egy friss kutatás szerint nem létezett a Tyrannosaurus rex törpe méretű rokonának tartott Nanotyrannus, az eddig ennek a fajnak tulajdonított csontok elemzéséből ugyanis kiderült, hogy azok valójában két fiatal T. rexhez tartoztak. A csontok ugyanakkor így is rendkívül fontosak lehetnek, betekintést engedhetnek ugyanis a T. rexek fejlődésébe – írja a Phys.org.

A Science Advances szaklapban publikált tanulmány szerzői két korábban talált leletet, a Jane és a Petey névre keresztelt dinoszauruszok csontjait vizsgálták meg. A csontok alapján a két állat magasságra egy igáslónál valamivel nagyobb lehetett, testük hosszát tekintve pedig kétszer akkorára becsülték őket a kutatók. Ez jóval kisebb egy kifejlett T. rexnél, éppen emiatt merült fel az, hogy a csontok egy addig ismeretlen fajhoz, a Nanotyrannushoz tartozhatnak.

A mostani kutatásban a szakemberek paleohisztológiai módszerrel elemezték a két példány csontjait, ez pedig nem erősítette meg, hogy külön fajhoz tartoznának, sokkal valószínűbb, hogy fiatal T. rexekről lehet szó. A kutatók szerint a Nanotyrannus jó eséllyel nem is létezett, azonban így talán még érdekesebbek ezek a csontok, így ugyanis további elemzéssel a kutatók rengeteget megtudhattak arról, hogy

Mint kiderült, az állatok ugyanolyan gyorsan fejlődtek, mint a jelenleg is élő melegvérű állatok, mint az emlősök vagy a madarak, és az is kiderült, hogy Jane 13, Petey pedig 15 éves volt, mikor elpusztult. A T. rexeknél akár 20 évig is tarthatott, mire elérték a felnőtt méretüket, a mostani kutatás pedig bizonyítja, hogy ez idő alatt drasztikus változásokon mentek keresztül. A kutatócsoport emellett azt is megállapította, hogy a T. rex a táplálék mennyiségének függvényében változtatta, hogy mennyit nő egy évben: ha kevés volt az étel, kevesebbet nőtt, ha sok, akkor pedig többet. 

Rovatok