Index Vakbarát Hírportál

Harcos amazonok többgenerációs sírjára bukkantak Oroszországban

2020. január 6., hétfő 09:08 | aznap frissítve

Bár a Wonder Woman-filmek kapcsán újra az érdeklődés fókuszába került amazonokról sokáig azt hitték, hogy csupán az ókori görögök szexuálisan túlfűtött képzeletének teremtényei, az utóbbi időszakban egyre több régészeti lelet enged arra következtetni, hogy ez nincs teljesen így. Sok kutató szerint az ókorban összefoglaló néven szkítáknak hívott kelet-európai, illetve nyugat-ázsiai lovas népek harcos asszonyai ihlették az amazonok legendáját.

Ezeket az asszonyokat tipikusan fegyvereikkel, lószerszámaikkal, illetve gyakran lovukkal együtt temették el. Ilyen sírt tárt fel az Orosz Tudományos Akadémiai régészeti intézetének Valerij Guljajev vezette kutatócsoportja is a Voronyezsi területen található Gyevica falu mellett, a Don folyó középső folyásánál.

A sírban négy nő maradványaira találtak, korukat 2500 évesre becsülték. A kutatók szerint a maradványok egy családhoz három generációjához tartozó lányoktól-asszonyoktól származnak. Gyevica falu mellett már a 2000-es évek óta ismert 19 temetkezési halom, ezek egyikében tárták fel a sírt. A legfiatalabb korban elhunyt lány 12-13 éves lehetett, ketten a húszas éveikben jártak, míg negyedik társuk 45-50 éves lehetett halálakor.

A szkíták nomádok voltak, kis létszámú törzsekben éltek, és folyton lovagoltak. Ezért a nők is nadrágot hordtak, és fegyverkeztek, szinte mindenki tartott magánál íjat és nyilat. A négy sír közül kettőt már kiraboltak, kettő viszont érintetlen volt. A legidősebb nőt egy szépen vésett, calathosnak nevezett arany fejdísszel a fején temették el. Ez az első olyan lelet a régióban, ahol a fejdíszt a holttest koponyáján, “in situ” találták meg.

A sírokban találtak meg egy vastőrt, nyílhegyet, borjúcsontokat, egy bronztükröt, két lándzsát és egy üveggyöngy karperecet is. Az egyik holttestet lovaglóülésben fejtették a sírba, mintha átlovagolna a túlvilágra – értékelték a leletet a régészek.

A régész egy közleményben kifejtette, hogy a szkíták körében a nők fegyverekkel együtt történt eltemetése volt a norma, és egyáltalán nem számított kivételesnek. A legtöbb esetben a női holttestet tartalmaz sírokban ugyanolyan kellékeket találnak, mint a férfisírokban.

(Smithsonian Magazin)

Rovatok