A látás (vagyis a fény érzékelése) gyakorlatilag a teljes állatvilágban a szemekhez kötődik. Eddig mindössze egyetlen olyan állatcsoport volt ismert, amely szemek nélkül is képes érzékelni a fényt: a tengeri uborkák.
Most azonban az Oxfordi Egyetem természettudományi múzeumának kutatói felfedezték, hogy létezik legalább még egy ilyen állatcsoport: a kígyókarú csillagok. Ezek hasonlók a velük rokon tengeri csillagokhoz, középső korong alakú testükből öt tekergőző, tüskés kar nyúlik ki. Egyébként a tengeri uborkákkal is rokonok, így nem teljesen meglepő, hogy
birtokolják a szemen kívüli vagy extraokuláris látás képességét.
Testüket fényérzékeny sejtek borítják, a színváltoztatást lehetővé tévő pigmentsejtekhez kötődnek. Általában világos felszín közeli élőhelyeken élnek a sekély tengerekben, és nagy predációs nyomás nehezedik rájuk a korallzátonyok között élő halak képében. Ezért nappal inkább búvóhelyet keresnek, és csak éjjel indulnak maguk is vadászni (főként tengeri törmelékkel táplálkoznak).
A fényérzékeny receptoraikat a testfelületükön nappal a pigmentsejtek veszik körül, oldalról leárnyékolva azokat. Ezáltal lecsökkentik azt a területet, ahol “lát” a receptor, így legfőképpen a közvetlenül felettük lévő fényforrásokra érzékenyek. Gyakorlatilag úgy működnek, mint a digitális fényképezőgépek fényérzékelő lapkájának pixelei. A fényérzékelő rendszerük éjjelente teljesen kikapcsol, akkor vakon tapogatnak.
A látásukra (vagy legalábbis fényérzékenységükre) úgy jöttek rá, hogy a laboratóriumban a fehérre festett oldalú medencéjük egyik oldalára festettek egy fekete sávot. Ez a sáv vonzotta őket, feltehetően a sötét búvóhely reményében ezt az oldalt preferálták. ugyanakkor mégsem pusztán a fényerősséget érzékelik. Amikor ugyanis a medence három oldalát szürkére festették, a negyedik oldalon pedig meghagyták a fekete-fehér sávot (így az átlagos fénymennyiség minden oldalról azonos volt), akkor is a fekete sávot részesítették előnyben.
(Reuters)