Csaknem egy évtizeddel a fukusimai atomerőmű-baleset után virágzik a vadvilág a sugárszennyezettség miatt lakatlanná vált területeken – állapították meg a Georgiai Egyetem kutatói. A Journal of Frontiers in Ecology and the Environment című folyóiratban publikált tanulmány szerint a térség különböző vidékein készített 267 ezer felvételen több mint 20 fajt, köztük vaddisznót, japán nyulat, nyestkutyát, makákót, fácánt és rókát azonosítottak, írja az MTI összefoglalója.
„Az eredményeink elsőként szolgálnak bizonyítékul arra, hogy immár több állatfaj is nagy számban előfordul a fukusimai tilalmi övezetben, a sugárszennyezettség ellenére” – mondta James Beasley, az egyetem biológusa. A kutatók a japán kormány által a 2011-es atomerőmű-baleset után meghatározott három – tiltott, korlátozás alá vont és lakott – zóna 106 helyszínéről gyűjtöttek be adatokat.
A kamerák 120 nap alatt több mint 46 ezer képet készítettek vaddisznókról: 26 ezret a lakatlan, nagyjából 13 ezret a korlátozás alá vont és 7 ezret a lakott övezetben. A tiltott és korlátozott zónákban ezen kívül nagy számban fordulnak elő mosómedvék, feketelábú nyestek és japán makákók.
Thomas Hinton, a Fukusimai Egyetem professzora szerint a mostani kutatás jelentőségét az adja, hogy a sugárszennyezettségnek a populációkra gyakorolt hatását vizsgálja, szemben a korábbi tanulmányok többségével, amelyek egyedekre fókuszáltak.
A szakemberek megállapították, hogy az érintett fajok magas egyedszámát elsődlegesen befolyásoló tényezők az emberi tevékenység mértéke, a tengerszint fölötti magasság és az élőhely típusa, nem pedig a sugárszennyezettség mértéke.
Az eredmények szerint a megfigyelt fajok többsége a rá jellemző módon él a térségben: a mosómedvék éjszaka, a fácánok nappal aktívak. A lakatlan övezetben élő vaddisznók ugyanakkor jóval aktívabbak nappal, mint az emberek közelében élő társaik, ami azt sugallja, hogy az állatok változtatnak a viselkedésükön az emberek hiányában. A japán széró vagy japán kecskeszarvú zerge pedig általában távol marad az ember lakta területekről, ám mégis a lakott övezet hegyvidéki területein kapták legtöbbször lencsevégre. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy a faj igyekszik elkerülni a lakatlan zóna egyre növekvő vaddisznó-populációját.