Index Vakbarát Hírportál

Matematikusok kiszámolták, hogy a walesi nyelv mégsem fog kihalni

2020. január 8., szerda 12:43

Ellenben a világ 7000 nyelvének több mint fele el fog tűnni a évszázad végére az előrejelzések szerint. Három új-zélandi egyetem matematikusai szerint, a beszélő népesség nagyságának alakulását, illetve a nyelv megtanulásához szükséges időt figyelembe vevő predikciós modellek azt jövendölik, hogy a walesi egyenesen terjedhet is a jövőben.

Az új-zélandi kutatók a vizsgálatot főként a szigeteken őshonos maori nyelv jövőjének előrejelzése érdekében végezték el, és itt sokkal elszomorítóbb eredményeket kaptak. A maori ugyanis jó eséllyel el fog tűnni. Bár ma még az új-zélandi népesség 4 százaléka beszéli, a tanulók száma folyamatosan csökken, és hamarosan már nem lesz kitől tanulni a családokban.

A modellszámítást egy 1991-ben kidolgozott módszer alapján végezték el, amelyet a walesi népszámlálás adatainak elemzésére dolgoztak ki a nyelvismeretről. Ez három kategóriába osztja a népességet aszerint, hogy milyen jól beszélik az adott nyelvet. Eszerint az új-zélandi kormány azon célkitűzése, miszerint a mai 200 ezerről 2040-re egymillióra tornázzák fel a maori nyelvet beszélők számát, teljesen irracionális. Annál is inkább, mert Új-Zélandon jelenleg kevesebb mint 800 ezer maori él.

Hasonló terveket a walesi kormány is dédelget: ők 2050-re akarják egymillióra növelni a walesi nyelvet beszélők számát. Jelenleg a walesi népesség 19 százaléka 560 ezer ember beszél valamilyen mértékben walesiül. A Cardiffi Egyetem nyelvészei nem igazán hisznek a modellszámítás eredményében. Ők már azt is nagy eredménynek tartanák, ha a walesi beszélők jelenlegi arányát lehetne tartani.

(New Scientist)

Rovatok