2008-ban a brit Heslington falu határában két és fél ezer éves agydarabra találtak. A holttest egyéb lágy szövetei már réges-rég az enyészeté lettek, agyának egy kis darabkája azonban valamilyen csoda folytán fennmaradt. A tudósok egész eddig nem értették, hogy hogyan történhetett mindez.
A szokványos halálesetek után az agy szövetei oxigén hiányában percek alatt elkezdenek lebomlani. Ez még az egyéb szervek lebomlásához képest is igen gyors, hiszen számos fehérje működik közre a sejtek struktúrájának lebontásában.
Éppen ezért volt érthetetlen az ókori ember agyának fennmaradása, amelyet a szénizotópos kormeghatározás i. e. 673-482 közöttre datált. Bár az illető személyazonossága nem ismert egyesek kivégzésre gyanakodnak a halál okaként, minthogy a fejét külön temették el tőle. Különösen furcsa az eset, hiszen
semmilyen más lágy szövet nem maradt fenn a holttestből, sőt még a haja is elveszett.
A darab kemény tapintású, és az emberi agy teljes méreténél 80 százalékkal kisebb. A kutatók most molekuláris biológiai módszerekkel vizsgálták meg az agymaradvány fehérjéit, így próbáltak információt szerezni arról, hogy a lebomlás mely stádiumában rekedtek meg. Úgy találták, hogy a fehérjebontó proteáz enzimeket egy ismeretlen anyag deaktiválta, ezért nem tudták azok ellátni feladatukat, és az agyszövet többé-kevésbé intakt maradhatott.
Ez a vegyület egyelőre nem ismert, de azt valószínűsítik, hogy kívülről jutott be az agyba. Erre abból következtetnek, hogy egyébként nincs semmi különleges a vaskori ember agyában, így vélhetőleg nem a szerv belsejében termelődött a konzervációt okozó vegyület.