Index Vakbarát Hírportál

A Szegedi Tudományegyetem készítette az első magyar kurzust a Courserán

2020. január 10., péntek 18:25 | aznap frissítve

A Coursera a világ egyik legnagyobb online felsőoktatási platformja. 180 egyetemmel és főiskolával működnek együtt, és több mint 4000 online kurzus érhető el az oldalukon. Most pedig a Szegedi Egyetemmel (SZTE) kötött megállapodás keretében már teljesen magyar nyelvű tananyag is van náluk.

A Coursera.org-ot 40 millióan követik világszerte, és egyik legnépszerűbb kurzusukat, A tanulás tanulása című tárgyat fordították le az SZTE munkatársai magyarra. A kurzust eddig 1,8 millió diák végezte el. Saját kompetenciaméréseik is azt mutatták ugyanis, hogy sok beiratkozott hallgató nem rendelkezik a megfelelő tanulási képességekkel.

A tananyag nemcsak az SZTE diákjai számára, hanem mindenkinek ingyenesen elérhető lesz. Közérthető nyelvezete miatt mindenkinek ajánlják, középiskolásoknak és felnőtteknek is. A kurzus gyakorlati tanácsokat ad a gyakori tanulási nehézségek leküzdése, így például a halogatás elkerülése érdekében, illetve a vizsgákra való eredményes felkészülés céljából.

A magyar nyelvű kurzus itt érhető el.

Rovatok