Index Vakbarát Hírportál

Átültetett méhben kihordott baba született Amerikában

2020. január 10., péntek 13:41

Jennifer Gobrechtnek már 17 évesen megmondták az orvosok, hogy sohasem lehet gyereke. Tavaly novemberben azonban mégis gyermeke született, miután egy elhunyt donortól származó méhet ültettek be testébe. A gyermek egészséges, császármetszéssel segítették a világra.

Ez volt a második eset, hogy az Egyesült Államokban halott donorból származó transzplantált méhű nő szült gyermeket. Gobrecht most 33 éves, és Mayer-Rokitansky-Küster-Hauser-szindrómával született. Ez azt jelenti, hogy petefészkekkel igen, de méhhel nem rendelkezett.

Férjével már azon gondolkodtak 2017-ben, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel fogant embrióikat egy dajkaanya segítségével hozzák világra, amikor beválasztották őket a Pennsylvaniai Egyetem méhátültetési klinikai vizsgálatának alanyai közé. A kórház orvosai szerint a méhátültetés a nők öt százalékán segíthet, akik máskülönben nem tudnák kihordani gyermeküket.

A világon eddig nagyjából 70 méhátültetést végeztek, de e műtétek nagy része élő donorból származó szervvel történik. Ez azonban nagy kockázatnak teszi ki az egészséges donorokat, hiszen nyílt hasi műtétet kell végrehajtani rajtuk. A kockázatok ellenére a méhátültetés kutatásához csak Amerikában 80 nő ajánlotta már fel a méhét.

A méhet 2018-ban ültették be Jennifer Gobrechtbe (amely után immunszupresszánsokat kellett szednie, hogy a szervezete ne lökje ki a szervet), majd fél év múltával ültették a méhbe az első, mesterséges megtermékenyítéssel létrejött embriót. A kisfiát Benjaminnak hívják, és a születése után egy újabb műtéttel el is távolították a beültetett méhet.

( New York Times)

Rovatok