Index Vakbarát Hírportál

Egy gomba minden létező gyógyszerre rezisztenssé vált

2020. január 10., péntek 13:00

A Candida auris gomba az amerikai Betegségellenőrző és -megelőző Központ (CDC) jelentése szerint három független esetben is totális rezisztenciát fejlesztett ki az összes elérhető gyógyszer ellen az Egyesült Államokban.

A kórokozót először 2009-ben azonosították Japánban, és azóta már több mint 40 országban tűnt fel. A gomba főként kórházakban fertőz, ahol a legyengült immunrendszerű betegeknél opportunista fertőzéseket okoz. A megfertőződöttek 30-60 százalékban meghalnak. A pontos mortalitási arány nem ismert, hiszen a fertőzöttek sokszor már egyébként is életveszélyes betegségekben szenvednek.

A C. auris sok törzs már rezisztenciát fejlesztett ki az ellenük alkalmazott három gombaellenes gyógyszer valamelyikére. Az egyik ellen már a New York államban vizsgált gyakorlatilag minden fertőző gombatörzs rezisztens, a másik ellen pedig a 60 százalékuk. A harmadik, echinocandin nevű hatóanyagcsoportra azonban eddig még csak ritkán találtak rezisztens Candidákat az USA-ban (amelyek pedig a másik két szerre jól reagáltak).

A tavalyi év másik felében vizsgálatra beküldött minták között azonban három, egymástól elszigetelt esetben is találtak úgynevezett pánrezisztens, tehát mindennek ellenálló törzseket. Mindhárom esetben olyan törzs ellen kezdték meg a kezelést echinocandinnel, amelyek kezdetben fogékonyak voltak a hatóanyagra. Csakhogy túl sokáig tartott a kezelés, és a végére alkalmazkodott a kórokozó a gyógyszerhez.

Mindhárom beteg, akikből izolálták a kórokozót, elhunyt. Semmi közük nem volt egymáshoz, eltérő kórházakban kezelték őket.

(Ars Technica)

Rovatok