Már a 19. század előtt is voltak, akik az alkoholos italok betiltásáért küzdöttek, de ezek a hangok leginkább a 20. század elején erősödtek meg. Amerikában a 18. alkotmánymódosítással érték el a céljukat, amikor az egész országban bevezették a szesztilalmat. Rengetegen vesztették el a munkájukat, a városok és az államok jelentős adóbevételtől estek el - de legalább a pancsolók, a csempészek és a maffiózok meggazdagodtak.
1920 január 17 nevezetes dátum: aznap a Volstead-törvénnyel életbe lépett a 18. alkotmánymódosítás, és azzal az Egyesült Államok teljes területén betiltották az alkoholos italok készítését, szállítását és forgalmazását. A szesztilalom bevezetéséért valamilyen formában már pár száz éve többen is kampányoltak, és mire a törvény életbe lépett, a szövetségi államok többsége már bevezetett valamilyen hasonló intézkedést.
Massachusettsben már a 17. században felmerült hasonló szabályozás, bár akkor még csak az őslakosok részére volt tilos alkoholt árulni. Sokan már az egyszerű adókra is úgy tekintettek, mint az italgyártók elnyomására, így Nyugat-Pennsylvaniában 1791-től 1794-ig harcos lázadás folyt az égetett szeszeket célzó adó ellen, ami a történelemkönyvekbe whiskey-lázadás néven vonult be.
A függetlenségi háború sok veteránja is harcba szállt az adó ellen, ami szerintük szembe ment a háborúban hangoztatott értékekkel. Velük szemben álltak azok, akik a kongresszus jogaként gondoltak az adók kivetésére, de olyanok is, akik egyszerűen a bűn elleni intézkedésként tekintettek az alkoholos italokat sújtó adóra.
A sok hasonló gondolkodású ember összefogott, és 1826-ban megalapították az Amerikai Mértékletesség-szövetségét. 1835-re már másfél millió taggal büszkélkedhettek, és rengeteg helyi szervezettel, amiknek a tagjainak 35-60 százaléka nő volt. Ez azért érdekes, mert a nők így korlátoltan ugyan, de már belefolyhattak a politikába - miközben a választójog még elérhetetlen volt számukra.
A mértékletességi mozgalomhoz, vagy ahogy akkoriban hívták, a száraz mozgalomhoz az egyházak is hamar odacsapódtak. Ilyenek voltak többek között a metodisták, a presbiteriánusok és a Skandináv Evangélikusok. Ezt követően a célt is kiterjesztették: nem csak az alkohol ellen küzdöttek, hanem minden ahhoz így-úgy kapcsolódó szórakozás ellen is, mint a prostitúció vagy a szerencsejáték. Maine-ben és 12 másik államban a szárazaknak sikerült elérniük, hogy teljes szesztilalmat vezessenek be már az 1850-es években (amit néhány éven belül vissza is vontak). A polgárháború 1861-ben aztán hirtelen átmenetileg megállította a száraz mozgalmak keresztes háborúját.
1865-ben ugyan véget ért a polgárháború, de az alkohol elleni küzdelem ekkor kezdődött el igazán. 1869-ben megalakult a Szesztilalom Párt, majd 1873-ban a Nők Keresztény Mértékletességi Uniója (WCTU). A WCTU hölgyei azt gondolták, hogy az alkohol betiltásával lehet a leghatékonyabban küzdeni az erőszakos férjek ellen:
Nincs pia, nincs otthoni verekedés.
Még az oktatásba is be akarták ültetni a száraz szemléletet, hogy a (fiú)gyerekek felnőve száraz értékrenddel lépjenek ki a nagybetűs Életbe, és így majd ne bántsák a leendő feleségeiket és gyerekeiket. Lényegében vissza akarták csábítani a megtévedt alkoholizálókat az Úr (és saját) kegyeikbe azzal, hogy betiltatják az alkoholt és bezáratják a kocsmákat. Ugyan szavazati joguk még nem volt, de a mozgalom segítségével a közügyekbe belefolytak, és sikeresen támogattak más intézkedéseket is, mint például a börtönök, vagy a munkajogi törvények reformja.
A századfordulón aztán megjelent Carrie Nation, aki kocsmákat zúzott szét kövekkel és baltával. A legtöbb szárazságot hirdető csoport ennél békésebb volt, ők csak beültek a kocsmákba, és ott zsoltárokat énekeltek, hittérítettek, és úgy általában minden békés módot felhasználtak, hogy a kocsmáros elveszítse az összes vendégét.
A mozgalmak előálltak egy újfajta zenei stílussal is, a mértékletességi dalokkal. A tagok rendszeresen kocsmák előtt énekelték ezeket. A dalok szövege absztinenciára buzdított, és a józanság előnyeit hirdették. Ilyen volt például az "Ajkak, amik likőrhöz érnek, az enyémhez nem fognak" George T. Evans-től és Sam Booth-tól.
Akkoriban nagyon népszerűek voltak az egyes italgyártókhoz köthető szalonok, amik közel sem voltak olyan elitek, ahogy a nevük sugallja. Ezeket egy-egy italmárka szponzorálta, így nem is lehetett ott más gyártók italait kapni. Sokukban ingyen ebédet szolgáltak fel, ami jó sós volt, hogy az emberek még többet költsenek piára. Ezek ellen alakult meg a Szalonellenes Liga, ami kisvártatva maga mögé utasította a Megtartóztatókat és a Keresztény Nőket, és a szesztilalomért folyó küzdelem élére állt. A Liga egyik vezéralakjáról, Wayne B. Wheelerről már írtunk korábban, ő vette rá a hivatalos szerveket, hogy megmérgezzék az ipari alkoholt, hogy a szesztilalmat megszegők elrettenjenek, rosszabb esetben meghaljanak.
Természetesen sokan az alkohol védelmére keltek, aminek a betiltása könnyedén értelmezhető úgy, mint a híres Amerikai Szabadság megerőszakolása. Így a pia a fegyvertartáshoz hasonlóan a patrióták szívéhez közeli üggyé vált. Eközben folyamatosan ömlöttek be az országba a bevándorlók, akik leggyakrabban a városokba költöztek, és kétkezi munkások voltak. Ők nagyon szerettek kocsmába járni, így szembeszálltak a szárazakkal.
A keresztények között is komoly lelki összecsapásokat eredményezett a szesztilalom körüli politikai csatározás, mert skandináv társaikkal szemben az alkohol védelmére keltek például a német evangélikusok és a római katolikusok.
Végül nyertek a szesztilalom-pártiak.
1917 december végén a törvényhozás mindkét háza megszavazta az alkotmánymódosítást, és 1919-ben 48-ból 36 állam ratifikálta (végül majdnem mind csatlakozott, csak Rhode Island és Connecticut maradt ki).
Maga az alkotmánymódosítás igen szűkszavú, csak arról szól, hogy tilos a bódító likőrök készítése, árusítása és szállítása, de nem konkretizálja, mi is az a bódító likőr, ahogy azt se, hogy mi legyen a büntetés. Így született meg 1919-ben a Volstead-törvény, ami definiálja, mi számít bódító likőrnek (minden ital, aminek 0,5 százaléknál magasabb az alkoholtartalma), megadja a büntetéseket, és minden korábbi, állami törvényt felülír ebben a témában. A tilalom alóli kivételek ebbe a törvénybe kerültek bele, ilyen volt például a vallási szertartásokhoz szükséges misebor, néhány gyógyászati- és az ipari alkohol, majd később egy bizonyos mennyiségű házi bor és házi cider.
100 éve, 1920 január 17-én 00:01-kor a Volstead-törvény életbe lépésével megkezdődött a 20. század egyik legnagyobb emberkísérlete, az amerikai szesztilalom.
Egy órát se kellett várni az első feljegyzett kihágásig, ami Chicagóban történt. A rendőrségi jelentés szerint 1920. január 17-én 00:59-kor, 58 perccel a törvény életbelépése után hat fegyveres férfi két tehervonatot 100 ezer dollárnyi whiskey-vel könnyített meg. Sokan a szesztilalom indulása előtti napokban elkezdtek piakészleteket felhalmozni, mert a törvény nem érintette a korábban eladott italokat, vagy az alkohol fogyasztását.
A brit Manchester Guardian hitetlenkedve számolt be a megelőző este eseményeiről.
A legnépszerűbb helyi (New York-i), és más városokban lévő éttermek nagy része tegnap este szertartásos »virrasztással« búcsúztatta az alkoholt, több helyen is ingyen adtak nagy pohár whisky-t, brandy-t és bort, de az ételt és a »szolgáltatásokat« jóval borsosabb áron adták.
– a lap arról is beszámolt, hogy sok helyen az emberek hajlandóak voltak 20-30 dollárt fizetni egy üveg pezsgőért, vagy egy-két dollárt egy pohár whisky-ért (egy akkori dollár ma nagyjából 3800 forintot érne). Több étteremben is koporsókat vittek körbe a vacsorázók között siratóénekek közepette .
A tilalom végrehajtására és betartatására 1520 szövetségi ügynököt alkalmaztak, és július 1-ig 2 millió dolláros költségvetésből tevékenykedtek, ami az évek során folyamatosan emelkedett. Ez az akkor 105 millió fős országban nem sok eredményt hozott, egyre népszerűbbé vált a csempészet, a "megoldjuk okosba'" szemlélet, és persze hülyére keresték magukat a maffiózók.
Az orvosok is hirtelen jött nagy népszerűségnek örvendtek, mivel ők gyógyszerként felírhattak alkoholt. Júliusra már 15 ezer orvos, és 25 ezer gyógyszerész kapott engedélyt gyógyászati alkohol felírására, vagy árusítására. Az orvosok a 20-as években nagyjából évi 11 millió receptet írtak fel, de volt olyan is, aki egy nap 475 receptet írt fel gyógyászati whiskey-re. Sokan kezdtek recepteket hamisítani, sok orvos még előre kitöltött biankó recepteket is árult. 1931-ben 400 orvost és 1000 gyógyszerészt tartóztattak le, mert alkoholcsempészeknek adtak el recepteket. A legsúlyosabb büntetés 50 dollár volt.
Sok házi megoldás is született az akut piahiányra. Főleg a vidéki régiókban, de sok városban is széles körben elterjedtek a házi lepárlók, és megjelentek új italok, amik kódneveket kaptak, hogy bárhol lehessen beszélni róluk. Ilyen például a híres (holdfény), a házi whiskey. Nevét valószínűleg arról kapta, hogy éjszaka készült, hogy az illegális házi szeszgyártók elkerüljék a lebukást. Sajnos a házi megoldások gyakran igen rossz minőségűek, nem ritkán mérgezőek voltak. Ez általában a főzőberendezés miatt volt: a párláshoz gyakran használták autók hűtőjét, amiben volt ólom is, és sokan ólommérgezést kaptak. De az alapanyag se volt mindig a legjobb: voltak akik fagyállót használtak, és rövid úton megvakultak. Az alkoholtilalomból eredő halálozásokhoz maga Wheeler is hozzájárult, amikor rávette a kormányt, hogy kezdjék el metilalkohollal és más vegyszerekkel mérgezni az ipari alkoholkészleteket.
Legalább 10 ezren haltak ebbe bele.
A moonshine mellett roppant népszerű volt a bathtub gin (fürdőkád gin), ami otthon készített gin volt, amit olyan hosszú nyakú üvegekbe töltöttek, amik nem fértek be a csap alá, így a kádból kellett felvizezni őket. A gazdagabbak persze még a tilalom előtt felvásárolták a nagykereskedők és a kocsmák készleteit, úgyhogy ők simán végigbulizták a húszas éveket hazai anyagból. A csillogó partikon megjelentek a koktélok, amelyek ekkor váltak igazán népszerűvé. Amikor Woodrow Wilson elnök kikerült a Fehér Házból, washingtoni házába szállíttatta az elnöki készletet, utóda, Warren G. Harding pedig vitte magával a sajátját az elnöki rezidenciába.
A környező országokból megállás nélkül csempészték be az italokat, de hiába tiltakozott a kormány a nagyköveteknél, azok csak vállat vontak. Churchill a szesztilalmat a teljes emberi történelem elleni bűntettnek titulálta.
A szeszcsempészek átalakították az autóikat, hogy gyorsabbak legyenek és több moonshine-t tudjanak szállítani. Amikor a tilalomnak vége lett, nem maradtak munka nélkül, mivel a moonshine-t továbbra is csempészni kellett az adóellenőrök elől. Mivel szerettek száguldozni és néha versenyezni egymással, megalapították a National Association for Stock Car Auto Racinget, és a '40-es évekre a NASCAR autóverseny a déli államok egyik kedvenc hobbijává vált.
A borászok is nagyon rosszul jártak a szesztilalommal, és sokan átálltak a szőlőkoncentrátumokra, amiből gyártottak szilárd félét is, az úgynevezett bortéglát. A dobozon ezt a figyelmeztetést tüntették fel, hogy óvják a vásárlók lelki üdvét:
Miután a téglát feloldotta egy gallon vízben, ne tegye el a folyadékot egy kannában húsz napra, mert az borrá válik.
Na de kik jártak igazán jól? Kivételesen nem Rockefellerék, hanem a szervezett bűnözés. Chicagoban Al Capone, New Yorkban pedig Lucky Luciano a maguk módján küzdött a száraz mozgalom ellen, és erőszakos bűncselekményektől se riadtak vissza, ha az emberek megitatásáról volt szó. Az amerikaiak sokszoros árat is hajlandóak voltak kifizetni egy italért, így a maffia jól megtömte a zsebét. 1919-ben az átlag amerikai 17 dollárt költött alkoholra, míg 1920-ban már 35 dollárt. Nagyjából évi 3 milliárd dollárra becsülik az illegális alkoholkereskedelem bevételét, amire nyilván nem fizettek adót, így az állam is rengeteg pénztől esett el. Megjelentek az általában maffiózók által üzemeltetett speakeasy-k, ahol a korábbi hagyományokkal szembe menve nők és férfiak együtt ittak.
A bevételek egy részét a maffiózók rendőrök és politikusok lefizetésére költötték, így a szesztilalom vége felé már jelentős hatalmuk volt a nagyobb városokban. 1920 és 1921 között a bűntények száma 24 százalékkal emelkedett, a drogfüggőké pedig 44,6-tal. Ez hatalmas pofon volt a szárazok számára, hiszen az egész mozgalmuk alappillére volt, hogy az alkohol bűnbe vezet, és ha betiltják, csökken majd a bűnözés.
Sok szövetségi ügynök is belehalt a szesztilalomba (nem voltak ritkák a fegyveres összecsapások), és tekintve, hogy az ország tele volt nehezen megközelíthető hegyekkel, dombokkal, mocsarakkal, ahova menekülhettek a csempészek, valamint hogy a határokon át ömlött be az alkohol, nyilvánvalóvá vált, hogy lehetetlen betartatni a törvényt. Gyakran papok szerveztek önbíráskodó meneteket, hogy szétverjék az illegális kocsmákat, sok korabeli képen látható, ahogy csákányokkal verik szét a hordókat, hogy a csatornába folyassák az italt.
Már a megtartóztatási mozgalmaknál is gyakran felmerült a fehér faj és az angolszász vér felsőbbrendűsége (mivel a bevándorlók és a kisebbségek általában a szegényebb rétegekhez tartoztak, és ittak is), így talán nem meglepő, hogy a Ku-Klux-Klan is hamar beállt az ügy mögé, és lelkesen segített az igazságszolgáltatásnak a tilalom betartatásában. Ugyan hangosak voltak, és még menő plakátokat is készítettek, de a szervezetlenségük miatt nem voltak túl hatékonyak az alkohol elleni küzdelemben.
Mit is vártak az alkoholtilalomtól? Jobb közbiztonságot, magasabb munkamorált, kevesebb családon belüli erőszakot, az agrár- és a feldolgozóipar fellendülését, a színházak és más, magasabb kultúrára épülő szórakoztatóipari egységek népszerűsödését. Hiszen ha a férfi nem iszik, nem lop és nem verekszik. Mivel nem tud a sörfőzdében dolgozni, átmegy máshová, és a pénzét és idejét nem a kocsmában, prostituáltakkal és szerencsejátékkal pazarolja majd el, hanem színházba jár, vagy olvas. Mivel nem jár prostituáltakhoz, visszatér feleségéhez, így végül a népesség is nő majd. nagyjából ez volt a terv.
Ehhez képest romlott a közbiztonság, rengetegen betegedtek meg és haltak bele a pancsolt piák fogyasztásába, megerősödött a szervezett bűnözés, az államok és megyék dollármilliárdoktól estek el, ami az alkoholos italok adójából jött volna be. Nőtt a munkanélküliség, de még a földművesek bevétele is visszaesett. Az alkoholgyártásban nem csak a sörfőzők dolgoztak, így rengeteg kádár, szállító, földműves, kocsmáros, pincér és boltos vesztette el a munkáját /éttermét /földjét / boltját. Borászok szerint az alkoholtilalom gyakorlatilag kivégezte a gyerekcipőben járó amerikai borászatot. Az akkori borászok leváltották a jó minőségű szőlőt olcsóbb, vastagabb héjúra, mert az kevésbé sérült a szállításkor. A szaktudást is elvesztették, hiszen a borászok többsége vagy szakmát váltott, vagy átköltözött más országba.
A '30-as évekre már több mint 40 szervezet küzdött az alkoholtilalom eltörléséért, és a nagy gazdasági világválság az ő kezükre játszott, hiszen a krízis kezeléséhez nagyon jól jött volna az alkoholkereskedelemből befolyó pénz. 1933 márciusában Roosevelt aláírta a Volstead-törvény kiegészítését, ami alapján engedélyezetté vált a legfeljebb 3,2 százalékos sörök készítése. 1933 december 5-én aztán a 21. alkotmánymódosítás ratifikációjával eltörölték a 18. alkotmánymódosítást, és véget ért az alkoholtilalom.
A 21. alkotmánymódosítás azonban nem tiltja a regionális alkoholtilalom bevezetését, így napjainkig léteznek Amerikában száraz megyék és települések, valamint olyanok, amik valahol a száraz (nincs alkohol) és a nedves (mindig van alkohol) hozzáállás között lebegnek. Ilyen helyeken például nem lehet vasárnap alkoholt árulni.
A tilalom bevezetésekor valószínűleg egy kicsit csökkent az alkoholfogyasztás, de ezen hamar segítettek a csempészek és a speakeasy-k. Ezzel szemben a májzsugorok (az alkoholizmus egyik jellegzetes tünete) száma csökkent. Lisa McGirr, a Harvard történésze szerint az afroamerikaik, a bevándorlók és a szegény fehérek aránytalanul rosszul jártak a tilalom alatt, mivel a rendőrök leginkább ellenük használták az alkoholtilalom büntetéseit.
Egy 2015-ös tanulmány szerint 1934 és '37 között 437 millió dollár bevétellel járt a tilalom eltörlése.
Al Capone-ékon kívül talán a nők voltak még a tilalom nagy nyertesei. A szalonok bezárásával, és a speakeasy-k megjelenésével előttük is kitárult a nyilvános ivászat világa, sőt, mivel a rendőrök nem gondolták, hogy a nők ilyet tennének, sokan belevágtak az alkoholcsempészetbe. A megtartóztatási mozgalmak olyan korban adtak politikai hangot a nőknek, amikor a választójog még elképzelhetetlennek tűnt, és ezek a szervezetek tovább küzdöttek a nők jogainak kiterjesztéséért. A jazznek is jót tett a tilalom, a speakeasy-kben gyakran léptek fel zenészek, így a jazz futótűként terjedt New Orleansből Chicagoba, majd New Yorkba, és onnan a világ minden részébe.
A '30-as évek végére az Amerikában megkérdezettek kétötöde visszaállította volna az országos alkoholtilalmat, és sokan a mai napig példálóznak a nagy emberkísérlettel (pro és kontra), amikor a drog-, vagy fegyverprobléma megoldásáról tárgyalnak.
Borítókép: Szeszesitalok megsemmisítés előtt, a begyűjtésüket követően (1923). Fotó: National Photo Company Collection - Library of CongressCatalog