Index Vakbarát Hírportál

A kontaktlencse lesz a következő kijelző

2020. január 17., péntek 15:41

Az okostelefonok elterjedése óta mindenki a következő nagy platformot keresi, kevés sikerrel. Az okosórák piaca szépen fejlődik, de a csuklóra rögzített kijelző kevésbé univerzális, kitekert karral nem túl szórakoztató a tartalomfogyasztás. A szemüvegek okosítása többek közt az aksik súlyán csúszott el, és a legtöbb termék vagy elbukott, vagy megtalálta magának egy részpiac még szűkebb részpiacát.

Egy ideje ott toporog a küszöbön a kontaktlencse is, hogy beálljon a próbálkozók sorába, és a Mojo Vision nevű cég már elkezdte mutogatni a CES-en az eszközét, de a beszámolók alapján ők is nagyon távol vannak attól, hogy rávegyenek minket, hogy valóban a szemünkre húzzunk egy kijelzőt. Öt éve dolgoznak a megvalósításon, és eddig 108 millió dollárt kaptak befektetőktől a termékfejlesztésre.

Jól haladnak, a bemutatott kontaktlencse közepén lévő fél milliméter átmérőjű pöttyben a világ legsűrűbb kijelzője található:

Egyetlen hüvelyken 14 ezer képpont férne el.

A lengye pont úgy jeleníti meg a tartalmakat, mint a sci-fikben, az ember szeme előtt lebegnek a feliratok. A bemutatott változatban azonban nincsenek szenzorok, a számítógépes egység is egy csuklóra rögzíthető eszközbe került, és a lencséket naponta tölteni kell. 

A technológiai kihívásoknál is nagyobb akadály lehet, hogy minden kontaktlencsének meg kell szereznie az Egyesült Államok gyógyszerészeti hatósága, az FDA engedélyét. Ezt megkönnyítheti, hogy az FDA bevette a cég termékét azon áttörő újítások közé, amelyek gyorsított eljárással kerülhetnek piacra, ha olyan embereknek tudnak segítséget nyújtani, akik valamilyen fogyatékossággal élnek vagy életveszélyes állapotban vannak.

Elvileg erre is képes lehet a Mojo Vision. Hozzá lehet csatolni képszenzort vagy kamerát, és a képét átsugározni a lencsére, amit a társaság egy éjjellátó kamerával demózott egy sötét teremben – ahol így láthatóvá váltak a sötétségbe burkolózó emberek és tárgyak.

Kevesebb kijelzőbámulást?

A Mojo Visionről szóló cikkekben megemlítik, hogy a világ vezető technológiai cégei a kijelzőfüggőség csökkentésén dolgoznak, azt viszont elfelejtik odatenni, hogy a Mojo Vision ennek pont az ellenkezőjét éri el, ha piacra kerül a kontaktlencséje.

A totális kijelzőfüggőséget hozhatja el az állandósított kijelző.

Legfeljebb annyi változás történik, hogy nem lesz szükségünk másfajta kijelzőre, csak erre az egyre.

(Wired, TechCrunch)

Rovatok