Az eddig mértnél akár 3-5-ször több mikroműanyag lehet a magyar vizekben – írja a WESSLING Hungary Kft. közleményében. A független kutatólabor szakemberei a Tisza, a Duna, a Balaton és a Zala vizét vizsgálták. A Duna budapesti szakaszán köbméterenként ötven részecskét mértek, a Balatonban és a Zalában pedig köbméterenként 5-10 részecskét.

Ahogy a korábbi mérések során is, a legtöbb részecske polietilén anyagú volt, de jelen van még a polipropilén, a polisztirol és a poli(vinil-klorid), azaz PVC is.

Napjainkra már megkérdőjelezhetetlen, hogy a műanyaghulladékok jelentős része bekerül a természetes ökoszisztémákba, vizekbe, ahol azonban biológiai lebomlásuk nem történik meg.

– írja a Wessling. Az a baj ezzel a hulladékkal, hogy különböző fizikai-kémiai hatások következtében a műanyag láncszerkezete aprózódik (például UV-sugárzás), így jön létre a mikroműanyag, ami 5 milliméternél kisebb részecskéket jelent.

Az édesvíz minősége igen fontos a tápláléklánc szempontjából, de a folyókat, tavakat mikroműanyag-szempontból vizsgáló kutatások még elmaradnak a tengeri vizsgálatoktól. Ugyan a mikroműanyag hatásáról még nincs kristálytiszta képünk, azt már tudjuk, hogy eltömítheti az állatok tápcsatornáját, vagy gyulladást idézhet elő, a vizek pedig kioldhatják belőle a gyártás során használt lágyítószereket. Apoláris felületükön a vízi szerves szennyezőket is koncentrálhatják.

Mivel korábban a kutatók különböző módszereket használtak a vizek vizsgálatára, nem nagyon lehet összehasonlítani a kapott adatokat. A Wessling kutatásának egyik célja az volt, hogy kifejlesszenek egy olyan módszert, ami elterjedhet, és egységesíti az édesvízi méréseket. A módszert először modellként tesztelték, így például azt is előre megtudták, hogy milyen elkerülhetetlen veszteségekkel jár a mérés. A terepi tesztelés eredménye, hogy most először kaptunk arról képet, hogy mennyi mikroműanyag van a Balatonban és a Zalában.