Index Vakbarát Hírportál

A koronavírus-járvány bármelyik pillanatban megelőzheti a SARS-ot

2020. január 30., csütörtök 11:14

A legutolsó hírek szerint az új típusú kínai koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma immár majdnem elérte a 8000-et, és 170-en haltak meg a fertőzésben. Eközben egyes modellszámítások szerint akár több tízezer rejtőzködő fertőzött is lehet, akiket nem regisztráltak és nem különítettek el a hatóságok. Így szabadon fertőzhetik a körülöttük élőket.

A mostani koronavírus közeli rokona által okozott SARS (súlyos akut légzőrendszeri szindróma) megbetegedések 2002-3-ban összesen 5327 embert érintettek Kínában, akik közül 349-en haltak meg. A fertőzöttek számában tehát már most is jelentősen előrébb tart a vuhani koronavírus, a halálos áldozatok pedig várhatóan néhány napon belül lesznek többen.

És a járvány lassulásának semmi jele.

Ha a globális adatokat tekintjük, a trendek ugyanolyanok, bár itt még némi előnyben van a SARS. 2003-ban 8098 SARS megbetegedést igazoltak, és 774-en haltak meg. A halálozási arány rendkívül magas, 9,6 százalékos volt. Ettől a mostani koronavírus egyelőre elmarad. Eddig nem jelentettek halálos áldozatot Kínán kívül.

Az Imperial College London egyetem kutató modellezték a fertőzés terjedését, és arra jutottak, hogy a valós fertőzöttek száma 20 és 100 ezer között mozoghat. Ha az eddig ismertté vált 2,2 százalékos halálozási arányt vesszük alapul, akkor ez 400-2000 halálos áldozatot jelent a következő napokban.

(CNN)

Rovatok