Index Vakbarát Hírportál

Műholdképek a szellemvárossá változott Vuhanból

2020. január 30., csütörtök 13:38

Kína a történelemben eddig példátlan módon teljesen karanténba helyezte a 11 milliós Vuhan városát, a kínai koronavírus-járvány kiindulópontját, illetve több más milliós nagyvárost. Az országok egymás után próbálják kimenekíteni polgáraikat a lezárt városokból.

A helyiek nem mehetnek sehová, így kényszerűen össze vannak zárva több ezer igazolt, és valószínűleg több tízezer fel nem ismert fertőzöttel. Nincsenek sportesemények, nem működnek a mozik, és alapvetően tiltott mindenféle ünneplés - ami a kínai holdújév idején különösen szívszorító a kínaiak számára.

De a többség nem is akar kimenni a közterületekre, nyilván a fertőzéstől tartva.

A Planet Labs cég földet fényképező műholdjainak karantén kihirdetése előtti (balra) és utáni (jobbra) felvételein jól látszik, hogy az utcák kiürültek, Vuhan kísérteties szellemvárossá vált. Az utakon egyetlen autó sincs, a korábban forgalmas vasútállomás teljesen üres. A folyón nyomuk sincs hajóknak. 

(Reuters)

Rovatok