Gyártottam félbevágott rókát, béna mérőkanalat, meg egy állványt mobilhoz, amit magamnak kellett megtervezni. Rendhagyó teszten a Csepelen tervezett és gyártott Craftbot Plus 3D nyomtató tavaly év végén frissített változata.
Még sohasem kezdődött úgy terméktesztem, hogy hozzá se mertem nyúlni a termékhez, de a 3D printereknél ez normális, ha szűz kézbe kerülnek. Még karácsony előtt szállította ki a CraftUnique, de csak január elején álltam készen arra, hogy önállóan nyomtatni tudjak.
Rábízhattuk volna egy 3D-nyomtatós gurura, hogy megszakértse nekünk a dolgot, de az nem lett volna túl izgalmas. Az érdekelt, hogy teljesen amatőr felhasználóként mit lehet kezdeni egy ilyen szerkezettel - elvégre az Index olvasóinak a 99 százaléka valószínűleg ugyanúgy totál kezdő a 3D nyomtatásban, mint én.
Ahhoz, hogy elkezdjünk 3D-ben nyomtatni, a Craftbot Plus mindent megad nekünk. Ez a magyar nyomtatógyártó belépő szintű terméke, amit 2019 végén feltuningoltak, hozzáadtak például egy kivehető üvegtálcát, Kepton fóliával a jó tapadás érdekében, és ez ritka dolognak számít ebben az árkategóriában. A szerkezet tényleg elég masszív ahhoz, hogy kiérdemelje a Tank becenevet, de drabálisnak azért nem mondanám, egy asztalon elfér 50*50 centiméteres helyen.
Az alapgép egyetlen huzallal tud dolgozni, és a tesztben csak a többé-kevésbé környezetbarát PLA-val, vagyis politejsav alapanyaggal dolgoztam, ami ipari komposztálással, magas hőmérsékleten és páratartalmon lebomlik. A Craftbot keményebb ABS és PET huzalokkal is megetethető, csak arra kell figyelni, hogy 1,75 milliméter átmérőjűek legyenek.
A printer CraftWare nevű programja is a csepeli fejlesztőcsapat terméke, Windowsra, Macre és Linuxra adták ki. Szeletelő programnak hívják, ami arra való, hogy a netről letöltött és az általunk megtervezett modellt rajzát lefordítsa a 3D nyomtatók által ismert nyelvre, úgynevezett G-Code formátumra. Wifi-kapcsolaton is tudunk nyomtatást indítani, de ilyenkor figyelni kell, hogy a gép ne álljon át alvó módba, úgyhogy maradtam a fapados, de biztosabb módszernél: a fájlokat usb tárolóra másoltam, és a printer érintőkijelzőjén indítottam a nyomtatást.
A Craftbot több évben elnyerte már a legjobb plug and play nyomtató díját:
lényegében bedugjuk és működik.
Nem nekünk kell összerakni a printert több tucat alkatrészből, mint valami szekrénysort az IKEA-ból. Csupán a huzaldob tartóját kellett felcsavarozni, és a huzalt bekötni az olvasztófejbe. Ennél sokkal nagyobb feladat, hogy minden egyes nyomtatásra rendesen elő kell készülni, hogy a tálca tökéletesen vízszintes legyen, és jó legyen a tapadása.
A kalibrációnál felfűtjük a tálcát üzemi hőmérsékletre (60 °C) és a fejet is (215 °C), hogy hőkitágult állapotban állítsuk be a köztük lévő távolságot. Háromszor kell becsúsztatni egy névjegykártyát a fej és a tálca közé, és ha átmegy, de egy picit szorul, akkor jó.
Ettől azért agybajt lehet kapni
Szubjektív, hogy ki mit érez szorulásnak, ugye. A Flow nevű csúcsmodellekben egyébként már automatizált ez a folyamat. Amikor kisebb méretű tárgyakat nyomtatunk, nem mindig tűnik fel, ha kicsit lejt a pálya, de egy méretesebb tárgynál szemmel látható a baj, és biztosan hibás lesz a nyomat.
A tálca tisztítása is fontos, a zsíros ujjainkkal megtapicskolt részekre biztosan semmi nem fog letapadni. Acetonnal vagy izopropil alkohollal érdemes tisztítani, de a körmlakklemosó hiába acetonos, abban sok más anyag is van, és minden lemosással csak egyre rosszabb lesz a helyzet. Tapasztalatból mondom: először csak lepattant a felületről egy-két félig kész alkatrész, míg számtalan lemosós újratisztítás után végül már úgy dolgozott a printer, mintha Fatboy Slim slágeréhez, a Push the tempóhoz készülne új videoklip: kente és húzta az anyagot jobbra-balra, de csak az olvadt műanyagkupac lett egyre nagyobb. Mint kiderült, a gyógyszertári 70 százalékos alkohol is megteszi, de ha ezt használjuk, érdemes felfűtve otthagyni a tálcát, hogy elpárologjon az alkohol és a víz.
Nyomatás előtt érdemes még kiereszteni egy kis huzalt, és máris lehet kezdeni. A Craftbot menüje pillanatok alatt kiismerhető, és bár választható a magyar nyelv, az angol a javasolt inkább, mert a 3D nyomtatásról főleg angolul vannak tartalmak internetszerte, érdemes ismerni a szakszavakat.
Ha már ide eljutottunk, biztosan van válaszunk a millió dolláros kérdésre:
Mégis, mi a fenét nyomtassunk ki?
A lézerprinternél még jó indok volt a szakdolgozat és a többi beadandó az egyetemen, de a tárgyakkal más a helyzet. A netről milliónyi tárgy tervrajza letölthető, amiket beolvasunk a Craftware programban, elhelyezzük a modellt a virtuális tálcán, legyártjuk a megfelelő G-Code fájlt, és máris mehet a nyomtatóra. Kicsit azért macerás a tárgyak forgatása, hogy jól álljanak a helyükön.
Ezek a modellek többnyire remekül működtek, leszámítva, hogy a cuki rókából csak a félbevágott változatot találtam, amiket össze kellett ragasztani aztán. Könnyen lehet, hogy jobban jártam így, mert ha egyben nyomtatom, a róka orránál szükség lett volna alátámasztásra. Ezt a Crafware-ben kell létrehozni, ilyenkor extra szálak nőnek ki a tálcáról.
Kisebb csoda lenne, ha egy kiszögellést a nagy büdös semmire is fel tudna építeni a nyomtató.
A Craftbot gyorsan és szépen dolgozik, a szakértőbb fórumozók szerint utómunkával szépen eltüntethetők a rétegek csíkjai. A Craftware programban rengeteg ismeretlen nevű beállítást találunk, a csíkhúzás sebességétől a falvastagságig mindenféle paraméter megadható, de ezekkel a dolgokkal szerencsére nem kellett foglalkoznom, működött a plug and play. Csak azt kellett megadni, milyen printerem van, mert lényeges szempont, hogy ebben a verzióban van már fűtött üvegtálca.
A modell eltávolítása a tálcáról viszonylag trükkös. Az üveglap kivehető, ezáltal könnyebb leverni róla a kész műveket. Az üveg elég erős, de a fólia megsérülhet, ha durván nekiesünk, és a tárgyra is érdemes vigyázni: a teszthez kinyomtatott Eiffel-toronynak is eltört az egyik lába, meg kell majd ragasztani.
Miután mindenki kiprinteli magának a saját mini Eiffel-tornyát, koponyáját és a kedvenc Star Wars karakterét, újra előkerül a kérdés:
Oké, mi a fenét nyomtassunk még?
A válasz kézenfekvő, a 3D-nyomtató akkor igazán hasznos, ha olyan dolgokat gyártunk le, amik még nem léteznek.
Saját modelleket az Autodesk Fusion 360 programban érdemes felépíteni. Kiérdemli a 3D Photoshopja elnevezést, könnyen megtanulhatók benne az alapok, miközben pontosan ugyanezzel dolgoznak a profi mérnökök is, akik valódi repülőgép-hajtóműveket és hasonlókat terveznek. Magánhasználatra ingyenes, csak az ipari felhasználókról gombolnak le bődületesen sok pénzt érte. Normál esetben havi 20 ezer forintba kerülne, de aki egyben kiköhög egy évet, annak már csak havi 8700 forinttal kell számolnia. Bízzunk benne, hogy megtartják az ingyenes lehetőséget, mert ez azért elég sok pénz egy hobbira.
Azt azért nem mondanám, hogy egy ránézésre megtanulható a Fusion 360 használata, de az alapokhoz bőven elegendő az Udemy.com alapszintű - angol nyelvű - kurzusa. Még csak a tanfolyam háromnegyedénél tartok, szűk két hete foglalkozom ezzel az egésszel, de össze tudtam dobni magamnak egy mobiltartó állványt, ami jól bevált.
Voltak aprócska hibák, a tálca lejtése miatt kétszer újra kellett indítani a nyomtatását, és a tanfolyam egyik leckéjében létrehozott mérőkanalak sem lettek tökéletesek - a Craftware által generált alátámasztás túl vastag lett, gyakorlatilag kiszedhetetlen. Amikor kihagytam az alátámasztást, a semmire ráépített huzalok lettek keszekuszák. Van még mit tanulni, kísérletezni.
A 3D nyomtatáshoz erős számítógép kell, a Craftware egy közepesen összetett modell felszeleteléséhez simán elhasznált 1,5-2 GB RAM-ot, és úgy leterhelte a laptop Core i7-es processzorát, hogy a Windows pánikolni kezdett a nem válaszoló program miatt. Aztán magához tért, csak pár percig hagyni kellett dolgozni.
Habár a nyers nyomatok durvaságának is megvan a maga bája, ha kifinomult tárgyakat szeretnénk, akkor kézi szerszámokba, csiszolókba is érdemes befektetni, és ezekre simán elkölthetünk még több tízezer forintot. A Craftbot Facebook-csoportjában megosztott képek alapján a legprofibbak részletekbe menően csiszolják, festik és felületkezelik a kész tárgyakat, és az utómunka hosszabb ideig tarthat, mint a tervezés és a nyomtatás.
A Craftbot Plus viszonylag csendes, de azért nem érdemes melléülni több óra hosszan, mert munka közben folyamatosan hanghatásokat ad ki.
Mintha R2D2 mesélne valamit, amiből egy büdös szót nem értünk.
Éjszakára ott lehet hagyni egy lezárt ajtajú szobában, sőt, néha muszáj otthagyni, mert egy Eiffel-torony összetettségű nyomat elkészítése több mint öt órán át tart. Kis odafigyeléssel, a fórumok átböngészésével teljesen amatőr módban, különösebb állítgatás nélkül remek minőségű nyomataink lehetnek, a torony replikáján is csomó részlet látszik. Az viszont csak a letölthető .stl modell hozzászólásaiból derült ki, hogy érdemes 140 százalékos méretben printelni, mert úgy nem folynak össze a vékony tartóoszlopok.
Jól felépített, masszív 3D nyomtató a Craftbot Plus, és nagyon örültem annak, hogy nem egy leírás vagy Youtube-videók alapján kell összerakni, mint a Kínából rendelhető, jóval olcsóbb printereket. Könnyen kezelhető és érthető, és csak olyan hiányosságokat találtam, amiket a 2019 végén bemutatott, teljesen új Flow termékcsaládban bevezettek, kicsit magasabb áron. És ami a legfontosabb: megbízható alapot nyújt a tanuláshoz, gördülékennyé teszi, mígnem azt veszi észre az ember, hogy ezt nem szeretné többé abbahagyni.