Index Vakbarát Hírportál

Ki akart gendersemleges télapót emojinak?

2020. február 4., kedd 05:02

A Unicode Konzorcium bemutatta azt a 65 új emojit, ami elérhetővé válik 2020-ban. Összesen 117 új emojival lehet majd képekben elmondani a közlendőnket, ebben a számban benne vannak egy emojinak a különböző változatai is, például a különböző bőrszínű verziók. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon kinek az ötlete volt az, hogy elérhetővé tegye a jellegzetes olasz kézmozdulatot, az összecsippentett újakkal hevesen gesztikulálás emojiját, illetve a svájci fondü tálat, a tangóharmonikát, a WC-pumpát vagy épp a gendersemleges télapót.

AZ EMOJIK ELFOGADTATÁSÁT A UNICODE VÉGZI, BÁRKI ADHAT BE JAVASLATOT, DE AHHOZ, HOGY AZTÁN VISZONTLÁSSA AZ ÖTLETÉT AZ ÚJ EMOJIK KÖZÖTT, KELL EGY JÓ DIZÁJN, EGY RAKÁS ADMINISZTRÁCIÓ ÉS NAGYJÁBÓL KÉTÉVNYI TÜRELEM.

Az emoji egy japán szó, ami piktogramot vagy piktográfiát jelent. Az első emojikészletet 1997-ben a SoftBank nevű japán mobilszolgáltató fejlesztette. 2008-ban, mikor az Apple bejelentette az iOS 2.2 verzióját, az új operációs rendszerbe bekerültek az emojik is, hogy a SoftBank felhasználóinak is megjelenjenek a piktogramok. Az Apple három grafikust kért fel, hogy tervezzék meg az emojikat.

Kérdeztem, hogy mi az az emoji. Mondták, hogy egy kis illusztráció, amiből 480-at fogsz készíteni a mentoroddal. Gondoltam, rendben, akkor három hónapra előre tudom, hogy mit fogok csinálni

– mesélte Angela Guzman, aki akkor még gyakornokként dolgozott az Apple-nél.

Azóta sok minden megváltozott, többek között maga az emojivá válás menete. A Unicode Konzorcium egy nonprofit szervezet, ők határozzák meg azokat a sztenderdeket, amik előírják, hogyan kell kinéznie egy kódnak a különböző platformokon és programokban. Vagyis jelen esetben azt, hogy a sírós szmájli egy másik készüléken ne kérdőjelként vagy krikszkrakszként jelenjen meg, hanem mindenki sírós szmájlit lásson ott. A munkájuk jelentős részét nem az emojik sztenderdizálása köti le, így nem meglepő, hogy évente nem is tudnak igazán sok javaslattal foglalkozni, nagyjából ötvenet néznek át.

Szigorú követelmények

Vannak olyan témák, amik eleve kizártak, például nem lehet konkrét személy, még akkor sem ha kitalált, vagyis se Donald Trump, se Gandalf emoji nem várható a jövőben sem. Szintén nem lehetnek emojik istenségekből, céglogókból vagy konkrét piaci termékből.

Aki használt már emojit a telefonján, az jól tudja, hogy nagyon kis grafikákról van szó, ezért a legtöbb ajánlat ott bukik el, hogy ennyire kis méretben egyszerűen nem működik a dizájn. Lehet, hogy a tervezésnél jól látható, hogy egy tölgyfát ábrázol a kép, de ennyire kis méretben egészen egyszerűen nem működik a grafika, és az egészről nem lehet eldönteni, hogy brokkoli, sütemény vagy egy nagy paca. Ezért a legtöbb ajánlat már itt elvérzik.

Kell egy nagyjából tízoldalas dokumentáció, amiben le kell írni, hogy mi ez az emoji, miért lenne rá szükség, és a lehető legrészletesebben igazolni kell, hogy megfelel az elvárt technológiai paramétereknek.

Ha erőteljes javaslatot szeretne valaki benyújtani, akkor meg kell győződnie, hogy az ajánlott emojit sok ember akarja majd gyakran használni. Elég specifikusnak kell lennie ahhoz, hogy külön grafikát kapjon, és nem olyan általánosnak, hogy más jelekkel összekeverhető legyen

– ezt a tanácsot az a Sebastián Delmont adta, aki a például a hijab és a kínai gombóc emojik elfogadtatásában is részt vett, és tagja az emojiközösségnek, akik az oldalukon is közzéteszik, hogy milyen grafikákat ajánlottak, és hogyan áll az elbírálásuk, mikor várható tunika, madárfészek vagy vasaló emoji.

Hosszas elbírálás

Legalább egy évbe telik, míg elbírálják, hogy egy emoji a felhasználók elé kerül-e. Azért ennyi idő, mert a Unicode Konzorcium különböző bizottságain is át kell mennie a javaslatnak. Ennek az éves menetrendje így néz ki:

Akarok egy Rambo-fejpántos harci macskás emojit, mihez kezdjek?

Első körben el kell készíteni a grafikát, színesben és fekete-fehérben is működnie kell, és kis méretben is jól kell látszódnia, hogy az egy Rambo-fejpántos harci macskáról van szó. Ki kell tölteni a dokumentációt, amiben hosszan ecsetelni kell, hogy miért lenne szüksége a világnak egy Rambo-fejpántos harci macskára, és hogy kik, milyen gyakran használnák, és mit kommunikálnának vele. Elég ikonikusnak és specifikusnak kell lennie, és arról is be kell számolni, hogy egy sima macska és egy fegyver emoji teljesen mást jelent, mint egy Rambo-fejpántos harci macska.

Ha elég erősnek érzi az egész dokumentációt, akkor be lehet adni, és indulhat a várakozás. Ahogy azt már írtuk, a legtöbb javaslat már az első körben elvérzik, mikor a  bizottság tagjai szavaznak arról, hogy a grafika bekerül-e az ajánlások közé. Aztán ha minden rendben, és a szolgáltatók is úgy gondolják, hogy kell nekik, akkor hamarosan felbukkan a Rambo-fejpántos harci macska különböző megjelenéssel a különböző szolgáltatásokban.

(Borítókép: emojipedia.org)

Rovatok