Index Vakbarát Hírportál

Alakul a Google-mentes Huawei

2020. február 7., péntek 05:08

Keményen dolgozik a Huawei, hogy az újabb telefonjain is minden app elérhető legyen, amelyek eddig a Google Play Áruházból voltak letölthetők. Az új készülékeken viszont nincs Google, ezért meg kellett oldani a pótlást. Ezért vettük elő újra a Mate 30 Prót, hogy megnézzük, hol tart az átállás folyamata.

Még sohasem fordult elő az Indexen, hogy egy terméket kétszer teszteljünk, de a Huawei Mate 30 Pro van annyira érdekes, hogy újra megbirkózzunk vele. Talán nem is ez volt az utolsó kör, mert szeretnénk látni, hogyan fejlődik a Huawei Mobile Services, a kínai mobilgyártó válasza Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi embargójára, amely megoldás lehet a Google-appoktól és más amerikai termékektől mentes működésre.

Most azon felbuzdulva vettük megint a kezeink közé ezt a csúcsmobilt, hogy hazánkban is piacra dobták, és egy rakás magyar app elérhetővé vált a Huawei App Gallery alkalmazásboltban. A hardverről már mindent megírtunk a korábbi tesztben, ezt nem vesszük át újra, csak az appokat érintő változásokra fókuszálunk.

Az Android operációs rendszeren alapvetően a Google Mobile Services (GMS) rendszer nyújt hozzáférést az appoknak a térképszolgáltatáshoz, a mesterséges intelligenciás eszközökhöz, az automatikus frissítésekhez és még sok tucat más alapeszközhöz – ezek nélkül nem igazán működne semmi, amit letöltünk a készülékeinkre.

Normális esetben csak annyit látunk, hogy minden flottul működik.

Mivel a Huaweit letiltották a Google-ről, a Mate 30 Pro minden, csak nem normális eset. Szükség lett a Huawei Mobile Services (HMS) nevű pótmegoldásra, amelyben a kínaiak minden felmerülő igényt igyekeznek lefedni, hogy mégiscsak legyen térkép, mesterséges intelligencia és minden más jól működjön az általunk telepített appokban.

Most pedig nézzük, hogy 2020. februárjában hol tartanak ezzel.

Röviden:

Akinek nem kell vállalati rendszerekbe integrálódni, és nem a mobilján menedzseli az egész életét, annak továbbra is kiváló telefon a Huawei Mate 30 Pro.

Hosszabban:

Azok a nagyvárosi mobilnetezők, akik a 300 ezer forintnál drágább Huawei Mate 30 Pro legszélesebb célközönségének tekinthetők, és nem a kínai cég rajongói, hanem csak egy jól működő, profi csúcskategóriás mobilt szeretnének, egyelőre nem lesznek elégedettek ezzel a modellel. A HMS-en még most sem érhető el maradéktalanul minden hasznos app. 

Az Erste ügyfelei már találnak maguknak appot, de a többi nagy lakossági bank megjelenésére még várni kell – a Huawei azt mondja, hogy többnél is folyamatban van a HMS-en való megjelenés. Azt azért senkinek sem javasoljuk, hogy az ilyen fokozott védelmet igénylő alkalmazásokat, mondjuk egy bankkártyákat kezelő OTP Simple-t, ismeretlen forrásból telepítsen. Pár magyar újság is kiadta az alkalmazását, köztük a 444, a HVG és a Port TV, emellett elérhető a Menetrendek, a Köpönyeg, a Telenor MyTV és a Honfoglaló is.

Ez nem egy pasizós vagy csajozós mobil.

A nyugati világban elterjedt társkereső appok egyáltalán nincsenek meg az App Gallery kínálatában, a Tinder, a Randivonal, a Happen vagy a Grindr nem tölthető le rá. Ráadásul még mindig fennáll az a probléma, hogy oda kell figyelni, mit töltünk le. Megtaláltam például az App Gallery-ben a VLC nevű médialejátszót, vagyis egy annak hazudott valamit, ami szintén egy médialejátszó, csak nagyon béna a kezelőfelülete, és lépten-nyomon reklámokat jelenít meg, szemben a valódi VLC-vel, amely ingyenes és reklámmentes. Aki az igazi VLC-re vágyik, töltse le a telepítőfájlt a videolan.org weboldalról.

Működik a TikTok, az AccuWeather, a Viber és a Tidal, van Kahoot is. Az viszont csak részben igaz, hogy hozzáférünk a Microsoft appjaihoz, ahogy azt a Huawei állította a telefon magyarországi piacra dobásakor. Valóban letölthető az Office Mobile nevű alkalmazás, amellyel beléphetünk az online fiókunkba, és szerkeszthetünk fájlokat, ám ez messze nem tud annyit, mint a különálló Word és Excel appok, amelyek viszont nem érhetők el.

Érdemes inkább az OfficeSuite nevű irodai csomagot beszerezni, amelybe be tudjuk kötni a felhőszolgáltatásainkat is, és hozzáférünk a Google G Suite, a Dropbox, Box és Microsoft OneDrive felületén tárolt doksikhoz.

Sajnos az App Gallery nem kínál fizetős appokat.

Emiatt továbbra is nélkülözhetetlen az Amazon Appstore alkalmazásbolt, ahonnan nemcsak az OfficeSuite Pro változata szerezhető meg, hanem olyan népszerű appok is, mint a Spotify, az Instagram, a Facebook és a Messenger.

Szintén kritikus fontosságú egy telepítőfájlokat terjesztő app beszerzése, amivel .apk kiterjesztésű csomagokat tudunk letölteni és telepíteni. Én most az APKPure-ral szereztem be jó néhány fontos appot, például a HERE WeGo navigációt, a WhatsAppot, az NKM Földgáz és az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiappot a közüzemi számlák befizetéséhez, és sokkal több jó játék érhető el itt, mint a Huawei App Gallery-ben. Persze könnyen mellé lehet fogni, a Netflix és a HBO GO például hiába települ, azok nem működnek a Google-szolgáltatások hiánya miatt.

Van még min dolgozni

A Huawei elkötelezett a HMS mellett, és akkor is tovább dolgozik rajta, ha mégis hozzáférést kap a Google-höz, aminek most nagyon halovány az esélye. Amikor idehaza piacra dobták a Mate 30 Prót, azt mondták, körülbelül ötvenezer app érhető már el a HMS-en, ám ez a magyar közönségnek még nem sokat jelent, és az App Gallery felületén is jól látható, hogy ezek túlnyomó többsége a kínai felhasználókat célozza meg.

Most nem tudunk mást tenni, mint türelmesen figyelni, hogyan változik a helyzet a következő hónapokban. Nagyon várjuk például a Huawei és a Tom Tom térképszolgáltató közti együttműködés első eredményeit, mert bár a HERE WeGo segítségével jól lehet navigálni, budapestiként a BKK Futár nélkül nehézkes a közlekedés.

Rovatok