Index Vakbarát Hírportál

Használtan vett egy Teslát, erre a Tesla szó nélkül letiltotta az önvezető funkciót

2020. február 8., szombat 13:35

Titokban eltávolította az önvezető képességet egy autójából a Tesla, miután használtan megvásárolta azt egy kiskereskedő, aztán egy új tulajdonos - írja a Jalopnik jelentése alapján a Business Insider.

A Tesla Model S-t november 15-én vette meg egy kiskereskedés, majd egy hónappal később tovább adták egy Alec nevű vásárlónak. Alec úgy vette meg az autót, hogy az adásvétel részét képezte az önvezető képesség és az az autó távolról a sofőrhöz hívására szolgáló "kibővített robotpilóta" üzemmód, ahogy az az eladásról szóló, most nyilvánosságra hozott dokumentumokban is szerepel. A két funkció ára összesen 8000 dollárt (2,5 millió forintot) ér.

Az autó megvásárlása után viszont a két tulajdonság egyszer csak eltűnt az autóból. Később kiderült, hogy a Tesla már az autó kereskedőhöz kerülése után végrehajtott egy felülvizsgálatot, amely során megállapították, hogy a két szolgáltatásért a kereskedő nem fizetett a Teslának, így amikor decemberben végrehajtották a következő szoftverfrissítést, a központból eltávolították azokat a továbbadott autóból.

A Tesla vevőszolgálata mindezt meg is erősítette a magát eddigre igazi baleknak érző Alecnek, közölve, hogy sajnos "helytelenül konfigurálták" az önvezető üzemmódot, ugyanis azért senki nem fizetett a Teslának, így aztán helyre kellett hozniuk a hibát, de amennyiben a kedves vevő szeretné, lehetősége van megvásárolnia ezeket a funkciókat is.

A Tesla nem kívánta kommentálni az ügyet.

(Borítókép: Sjoerd van der Wal/Getty Images Hungary)

 

Rovatok