Ha valakit Las Vegasba vet a sorsa (mondjuk az aktuális évi Consumer Electronics Show miatt), és sem a hotelekben kóválygás, sem a kaszinózás, sem a prostitúció nem érdekli különösebben, akkor viszonylag kevés szabadidős elfoglaltságot tud a városban találni. Van ugyan néhány elég jó múzeum (a neon és az atom erősen ajánlott is), enni-inni is elég jókat lehet, meg fölmenni a torony tetejére, de ezzel nagyjából ki is fújt a dolog. Érdemes hát a város határain túlmerészkedni, egyfelől a viszonylag közeli Grand Canyon miatt, ami elementáris élményt képes nyújtani már egy fél napos túrán is, másfelől meg a belvárostól háromnegyed óra autóútra van a Hoover-gát, a korai 20. század egyik mérnöki csúcsteljesítménye.

Az 1931 és 1935 között épült, 1936-ban beüzemelt gát és vízerőmű a maga korában rekordernek számított, soha előtte nem épült ilyen magas gát a világon. A folyószabályozási projekt, ami a térség farmjait a század elején katasztrofális áradásokkal sújtó Colorado folyó megrendszabályozását tűzte célul, a kétszáz méter magas sziklafalak közé ékelt betondugó megvalósításában csúcsosodott ki, és eredménye máig lenyűgözi az ide látogatókat.

A 85 éves komplexum az ember által valaha alkotott legimpozánsabb építmények egyike. Amikor megépült, sokan úgy is hivatkoztak rá, mint a világ nyolcadik csodája, tömegét az egyiptomi piramisokhoz mérték, mondván, fordított gúlához hasonlatos formája a fáraók építményeit idézi. A monumentális gát építése mai szemmel nézve hihetetlenül gyorsan zajlott, főleg ha a kor technikai fejlettségét is tekintetbe vesszük. Lényegében két fő feladattal kellett megbirkózni: elsőként el kellett terelni a Colorado folyó vizét az építésre kiszemelt mederszakaszból, majd a szárazra került sziklafalak közé fölépíteni a duzzasztógátat és a vízerőmű létesítményeit. 

A Colorado elterelését négy vízelvezető alagúttal oldották meg: a folyó két partján kellett a sziklafalba fúrni összesen öt kilométer hosszan két-két 17 méter széles csatornát. Mindezt a kor bányászati eszközeivel kellett megoldani - mivel nem volt akkor még a maiakhoz hasonló vágathajtó fúrópajzs, jószerével emberi erővel, vájárszerszámokkal, kézi gépekkel vájták a sziklába a csatornákat.

Az építési terület szárazra kerülésével már szinte gyerekjáték volt a gát megépítése, csupán 3,33 millió köbméternyi betont kellett a megfelelő formába önteni. Ilyesmit korábban senki nem csinált, úgyhogy külön módszert kellett kidolgozni ahhoz, hogy a masszív betonépítmény stabil legyen, a beton a szükséges rövid idő alatt megkössön. Ez egyáltalán nem volt triviális feladat, ugyanis ha egy ekkora mennyiségű betont egy tömegben öntöttek volna a kívánt formába, az száz év alatt sem szilárdult volna meg. A gátépítő mérnökök új megoldást dolgoztak ki: a betont sok részletben, trapéz alapú tömbökbe öntötték ki, amikbe hűtőcsöveket integráltak. Az alapjánál 200 méter széles, 221 méter magas, fölső ívénél 379 méter hosszú gát fala sejtszerűen, belülről hűtve épült meg, két év leforgása alatt.

Nem lehet elhallgatni a tényt, hogy az akkori árfolyamon több mint 49 millió dollárba kerülő betonmonstrum megépítése súlyos áldozatokkal is járt. A gazdasági világválság éveiben járva a hatalmas kormányzati beruházás rengeteg embernek adott munkát, 21 ezer munkás dolgozott a folyó elterelésén és a gát megépítésén. Közülük 112-en vesztették életüket, 96-an közvetlenül az építkezések során – ami megdöbbentően soknak tűnik mai szemmel nézve. Ennek oka kezdetben a rossz munkakörülményekben volt kereshető: a sivatagi forróságban a munkások egyszerűen nem kaptak megfelelő ellátást, sokan kiszáradtak, mert nem tudtak elég vizet inni. Ez a helyzet csak azután változott meg, hogy az emberhez méltatlan munkakörülmények miatt – és magasabb fizetségért – sztrájkba léptek a munkások. A kor technikai színvonala miatt sok volt a munkahelyi, ipari baleset is: sokan lezuhantak a magasból, vagy nehézgépek ütötték el őket, sziklák alatt lelték halálukat, vagy beleesve a folyóba, megfulladtak.

A halálos áldozatok magas száma egy Kőműves Kelemenéhéhez hasonló legenda megszületését is eredményezte: a szóbeszéd szerint az építkezés során meghalt munkások közül sokat egyszerűen a gát falába temettek el, holttestüket betonba öntve. A feltételezésnek természetesen nem sok alapja van: az építési technológia és a nagy gondosságot és sok dolgozó összehangolt munkáját igénylő feladat egyszerűen kizárta, hogy titokban holttesteket rejtsenek a beton öntőformákba.

Fotóink zöme egy hivatalos Hoover-gát túra során készült, aminek során kívül-belül bejárhattuk a bámulatos létesítményt. Ilyen túrára bárki befizethet, és sokan élnek is a lehetőséggel: Amerika büszkeségét évente egymillió látogató keresi fel.

(Borítókép: A Hoover-gát sematikus metszeti rajza, az erőmű egyik földalatti helyiségének falán.)

Köszönetnyilvánítás: a nyitó és záró helikopteres légifelvételek a Samsung Electronics Hungary jóvoltából készülhettek el.