Index Vakbarát Hírportál

A virtuális valóságban látta viszont halott kislányát egy dél-koreai anya

2020. február 9., vasárnap 18:56 | aznap frissítve

A dél-koreai Dzsang Dzsi-Szung 2016-ban vesztette el egy gyógyíthatatlan betegség miatt akkor hétéves kislányát, most azonban egy külön erre a célra létrehozott virtuális valóságban újra viszontláthatta őt. Az első felvételek alapján elég megható volt a találkozás, azt azonban nem tudni, hogy a jövőben milyen implikációi lehetnek annak, ha VR-szemüvegek segítségével újra láthatjuk a halott szeretteinket – írja a Futurism.

Az egész az I Met You (Találkoztam veled) című dokumentumfilm keretében valósulhatott meg, melynek produkciós csapata nyolc hónapig dolgozott azon, hogy létrehozzák azt a létező parkon alapuló virtuális világot, melyben Dzsang találkozhatott a lánya virtuális másával. Ez utóbbit digitális mozgásrögzítéssel oldották meg, egy gyerekszínész mozdulatainak segítségével alkották meg az avatárt. A csütörtökön közzétett felvételek alapján a maximális immerziót egy zöld háttér, egy VR-szemüveg és egy pár haptikus, vagyis az érintést szimuláló kesztyű biztosította.

A videó alapján a virtuális világ ha nem is lett tökéletes, de elég meggyőző lett ahhoz, hogy megrázó legyen az anya számára. A nő rögtön elsírta magát, ahogy meglátta a kislányt, és a többi családtagot is eléggé megrázta a dolog. Dzsang beszélgetett a lány avatárjával, megfogta a kezét és az arcát, sőt, a születésnapját is megünnepelte egy virtuális tortával.

Talán ilyen egy igazi mennyország. Ugyan csak egy kis időre, de találkoztam Najeonnal, aki mosolyogva szólt hozzám. Nagyon boldog vagyok, azt hiszem, volt egy olyan álmom, amilyet mindig is szerettem volna

– mondta a nő a virtuális találkozó után az Aju Business Daily beszámolója szerint.

Ugyan a dolog első ránézésre elég felemelőnek tűnik, egyáltalán nem biztos, hogy csak pozitív hozadékai lesznek majd. Ugyan a mostani kísérletnél egy teljes csapat hónapokig tartó munkájára volt szükség ahhoz, hogy megalkossák a kislány avatárját, nincs kizárva, hogy pár év múlva bárki képes lesz majd erre. Lehetséges, hogy ez egyes embereknél segít majd feldolgozni a szeretteik elvesztését, azonban az sincs kizárva, hogy

mások egyre több időt akarnak majd a virtuális valóságban tölteni, és egyre kevesebbet a valódi világban.

Egy szakértő szerint ahhoz, hogy a VR-találkozók pozitív kicsengésűek legyenek, elsősorban arra van szükség, hogy az illető már ezeket megelőzően teljesen elfogadja a szerettei halálát. Ebben az esetben az egész leginkább egy fotóalbum átlapozásához hasonló, megnyugtató emlékezés lesz majd. Emellett lehetséges, hogy a rengeteg hasonló technológián dolgozó startupot is szabályozni kell majd, és csak olyanok számára elérhetővé tenni a dolgot, akik előtte konzultáltak egy szakemberrel. A virtuális valóság nem kizárólag így segíthet az embereknek: az Amigos a gyerekekért alapítvány hasonló módszerrel próbálja meg elterelni a kórházba került gyerekek figyelmét.

Rovatok