Index Vakbarát Hírportál

11 ezren halhatnak meg Japánban a HPV-oltás ajánlásának leállítása miatt

2020. február 11., kedd 12:35

Ugyan a szűrőprogramoknak, illetve az egyre hatékonyabbá váló humánpapillóma-vírus (HPV) elleni vakcináknak köszönhetően manapság már könnyen megelőzhető betegség a méhnyakrák, a japán kormány évekkel ezelőtt mégis beszüntette ez utóbbi ajánlását az állítólagos mellékhatásokra hivatkozva. Eddig nem nagyon lehetett számszerűsíteni, hogy ez pontosan milyen következményekkel jár, egy friss tanulmányból azonban kiderült, az intézkedés csaknem 11 ezer méhnyakrákos halálozáshoz vezethet az országban – írja az MTI.

A The Lancet Public Health című szaklapban megjelent tanulmány szerint a döntés következében több mint 24 600 új méhnyakrákos esettel kell számolni, a kutatók pedig Japán népességi és egészségügyi adatainak, valamint a méhnyakrák előfordulási gyakoriságának ismeretében azt állapították meg, hogy

ha nem történik változás, a következő 50 évben 10 800 halálesetet okoz a méhnyakrák.

A tanulmányból az is kiderült, hogy ha a japán kormány folytatná a HPV elleni védőoltás aktív ajánlását, ezeknek a haláleseteknek a többsége megelőzhető lenne. A japán egészségügyi minisztérium immunizációs hivatalának igazgatóhelyettese, Tamura Kei egy decemberi interjúban azt mondta, belső konfliktus az oka, hogy aktívan nem ajánlják a védőoltást, de ő maga úgy véli, jobb beadatni.

A HPV mindkét nemnél okozhat szemölcsöt a genitáliákon, nőknél azonban méhnyakrákot is. Évente mintegy 10 ezer japán nőnél állapítják meg méhnyak rosszindulatú daganatát és körülbelül háromezren halnak bele a betegségbe. A HPV elleni vakcinát 2009-ben vezették be az országban, a serdülő lányok oltottsága gyorsan el is érte a 75 százalékot, de miután 2013-ban az egészségügyi minisztérium felhagyott az oltás aktív ajánlásával, az arány egy százalék alá zuhant.

A döntés hátterében mellékhatások – többek között izomfájdalom, alvászavarok, fény- és hangérzékenység – miatti panaszok álltak, ám ezek valószínűleg pszichoszomatikus okokból, vagyis nem az oltás miatt jelentkeztek. A japán állami egészségbiztosítási ellátásban részesülő 12-16 éves lányok továbbra is ingyen kapják a védőoltást, ha kérik. Egy tavaly februárban megjelent kutatás szerint egyébként a század végére teljesen eltűnhetne a méhnyakrák, ha általánossá válna a HPV-oltás.

Rovatok