Index Vakbarát Hírportál

A koronavírus miatt evakuáltak egy szingapúri bankot

2020. február 12., szerda 14:00

A DBS Bank egyik szingapúri központjából az összes alkalmazottat kimenekítették, miután az egyik alkalmazottról kiderült, hogy koronavírus-fertőzött. A bank közleménye szerint jelenleg próbálják visszafejteni, hogy a fertőzött alkalmazott kikkel kerülhetett kapcsolatba.

Eközben az irodákat, folyosókat és lifteket fertőtlenítik. Szingapúrban jelenleg az új típusú koronavírus által megfertőzött 47 beteget tartanak nyilván.

A Diamond Princess karanténját február 19-én tervezik feloldani

Korábban írtuk, hogy a japán partoknál karanténba helyezett óceánjáró üdülőhajón újabb több tucatnyi ember kapta el a koronavírus-fertőzést. Az üzemeltető Princess Cruises cég vezetői videonyilatkozatukban megerősítették azt az értesülést, miszerint a karantén február 19-ig fog tartani.

Ugyanakkor ezt sokan kétkedéssel fogadják, hiszen szinte naponta fedeznek fel újabb és újabb fertőzötteket. Márpedig a karantént elméletileg az utolsó megbetegedés után két héttel lehetne feloldani. Február 19-én csak a karantén kezdete óta számított két hét járna le. A nyilatkozatot így erős fenntartásokkal kell kezelni.

A cég ügyvezető alelnöke elmondta, hogy elsődleges szempontjuk az utasok és a személyzet biztonsága. Ennek érdekében mindenkit ellátnak a szükséges gyógyszerekkel és kezeléssel. A fedélzeten tartózkodó 1405 fős személyzet tagjai (közöttük magyarok is) a rendes bérüket és a juttatásokat fogják megkapni a karantén idejére is.

A japán egészségügyi szervek szerint immár 175 esetben mutatták ki igazoltan a koronavírus-fertőzést a hajón.

Hongkongban is újabb beteg

A ma bejelentett beteggel 50-re emelkedett a koronavírus okozta megbetegedések hongkongi száma. Az újabb érintett egy 51 éves férfi, aki múlt hétfőn lázasodott be, és most hétfőn került kórházba. Egy korábban azonosított fertőzött munkatársaként dolgozott.

Az igazolt fertőzöttek mellett 59 gyaníthatóan fertőzöttet vittek kórházba az elmúlt 24 órában. Négy beteg kritikus, kettő súlyos állapotban van. A 18.-ként azonosított beteget, egy 25 éves férfit, viszont gyógyultan elengedtek a kórházból.

A JD.com felszívja a koronavírus miatt állástalanná vált kínaiak ezreit

A JD.com kínai e-kereskedelmi cég bejelentette, hogy legalább 20 ezer pozíciót nyitott meg azon munkavállalók számára, akik a koronavírus-járvány miatt veszítették el az állásukat. 

Alkalmaznak raktárosokat, futárokat, sofőröket is. A cég közleménye szerint a lépések célja, hogy minimalizálják a gazdaságra nehezedő hatásokat rövid távon, és hozzá akarnak járulni a kínai munkaerőpiac stabilizálásához.

A JD legnagyobb belföldi riválisa, az Alibaba hasonló intézkedéseket jelentett be a múlt héten. Ők afféle munkaerő-kölcsönzési tervről beszéltek, amelyben a szolgáltatószektor leállása miatt munkanélkülivé vált embereket alkalmaznák ideiglenesen.

A Westerdam most Kambodzsa felé vette az irányt

Korábban írtuk, hogy bár egyetlen koronavírus-fertőzött sincs a fedélzeten, semelyik kikötő nem hajlandó fogadni a Westerdam nevű óceánjárót. Az üzemeltető Holland America Line bejelentése szerint a hajó most Kambodzsába tart, ahol csütörtökön fogja partra tenni az utasokat.

A kambodzsai Sihanoukville kikötője úgy tűnik, hozzájárult a kikötéshez. A bejelentés szerint a hajó több napig a kikötőben fog maradni a teljes kipakolás idejére. A cég megkapta a szükséges engedélyeket a kambodzsai hatóságoktól, így minden utas partra léphet a kikötőben. Őket onnan chartergépeken fogják Phnom Penhbe szállítani. A cég ígérete szerint mindenkinek állják a hazautazás költségét, teljesen visszaadják az utazás árát, sőt még adnak egy jövőbeli ingyenjegyet is.

(CNN)

Rovatok