Index Vakbarát Hírportál

Eddig ismeretlen ősemberek létezésére találtak bizonyítékot Afrikában

2020. február 13., csütörtök 10:18

Eddig ismeretlen ősember létezésére találtak bizonyítékot Afrikában, miután elemezték a kontinens nyugati részén élő emberek genomját. A kutatók szerint egyelőre nagyjából semmit nem lehet tudni erről a populációról, de erős a gyanújuk, hogy a mai nyugat-afrikaiak ősei annak idején keveredhettek a titokzatos ősemberekkel – írja a Guardian.

A Science Advances szaklapban publikált tanulmányból kiderült, hogy a Nyugat-Afrikában ma élő emberek DNS-ének jelentős része az ismeretlen őstől származik. Az ilyesmi nem kirívó – az európaiakban a neandervölgyiek, a bennszülött ausztráloknál pedig a gyenyiszovai ember génjei találhatóak meg –, azonban ebben az esetben elég fontos adalék, hogy a kutatóknak fogalma sincs a gének eredetéről. Az már korábbi kutatásokban is felmerült, hogy Afrikában az eddig ismerteken kívül más ősemberek is élhettek egykor, eddig azonban semmi sem támasztotta alá ezt a feltételezést.

Ezen a téren a mostani kutatás eredményei sem változtattak túl sokat, a kutatók csak becslésekből tudnak kiindulni, de ha hinni lehet ezeknek, akkor a most felfedezett ősemberek valamikor a 360 ezer és egymillió évvel ezelőtti időszakban válhattak el a neandervölgyi és a modern emberek őseitől. A nagyjából 20 ezer fős populáció aztán valamikor az elmúlt 124 ezer évben keveredhetett a ma élő nyugat-afrikaiak őseivel. A kutatók szerint persze az sincs kizárva, hogy több alkalommal is keresztezték egymás útját,

sőt, az sem, hogy több eddig ismeretlen ősről lehet szó.

A kutatók most elsősorban azt szeretnék kideríteni, hogy az ősi gének pontosan mit csinálnak, ugyanis az sincs kizárva, hogy azért maradtak fenn a mai napig, mert segítettek a nyugat-afrikai populációknak a túlélésben. Az mindenesetre biztos, hogy egyelőre csak spekulálni lehet a kérdésben. Ahhoz, hogy kiderüljön, pontosan kik voltak a titokzatos ősemberek, fosszíliákra és régészeti maradványokra lesz szükség.

Rovatok