Arról már írtunk, hogy az első holdra szállást 1969-ben megvalósító Apollo-11 által használt számítógép mai léptékben valószínűtlenül gyenge volt, mégis működött. A számítási kapacitása nem ért fel a Commodore-64-ével sem, hogy a mai mobiltelefonokról ne is beszéljünk.

Az Apple egyik fejlesztője, Forrest Heller szerint azonban ez semmi, ezeknél sokkal primitívebb eszközök is felülmúlják manapság az Apollo-program fedélzeti komputereit. Sokszor olyan eszközökről van szó, amelyekre a legtöbbször nem is tekintünk számítógépekként,

Honlapján három külső akku (Google Pixel 18W Charger, Huawei 40W SuperCharge és Anker PowerPort Atom PD 2) technikai specifikációit hasonlítja össze az Apollo-11 holdra szállást segítő számítógépével. Természetesen nem egyszerű és nem ellentmondástól mentes összehasonlítani e három eszköz teljesítményét valamivel, amelyet teljesen más korban és teljesen más funkcióra terveztek és építettek. Az Apollo számítógépét a NASA-nál fejlesztették kifejezetten erre a célra, az akkutöltők pedig sorozatgyártásban, milliós darabszámban készülnek.

A hatvanas években a mai szemmel gyenge számítógépek is szobákat foglaltak el, ehhez képest az Apollo-11 komputere kifejezetten mozgathatónak volt nevezhető, hiszen egy “mindössze” 70×32×15 centiméteres dobozban elfért, és 32 kilót nyomott. Ezt az tette lehetővé, hogy ez volt az egyik első, integrált áramkörökből épített komputer. A NASA mérnökei nagyjából 5600 logikai kaput építettek a számítógépbe, amely 40 ezer matematikai műveletet tudott másodpercenként elvégezni.

A Apollo fedélzeti számítógépének processzora 1,024 MHz-en ketyegett, miközben a mai órajelek már a gigahertzes nagyságrendben mozognak. Persze, az akkutöltőkben nincs ilyen erős processzor,

Az egyik vizsgált, az Anker által gyártott típusban Cypress CYPD-4225 processzor üzemel 48 Mhz-en, a RAM pedig kétszer akkora benne, mint az Apollo-11 számítógépében. Mindezek ellenére egy Anker-akkutöltő a futtatandó szoftverek speciális igényei miatt valószínűleg nem vitte volna el az asztronautákat a holdig és vissza. Négy darab azonban már igen.

Sokan az efféle összehasonlításokban annak újabb bizonyítékát látják, hogy a mai fejlesztők elkényelmesedtek, és a rendelkezésükre álló hatalmas teljesítmény miatt már közel sem írnak olyan hatékony és összeszedett kódokat, mint régen. És ebben lehet valami. Az akkutöltőknek ekkora teljesítményre van szükségük ahhoz, hogy mobiltelefonokat és/vagy laptopokat töltsenek. Az Apollo-11 fedélzeti számítógépe ennyi teljesítményből

1. elvezetett a Holdig,
2. ott (kis segítséggel) leszállt,
3. a látogatás végeztével felszállt a Holdról,
4. és hazavezette az űrhajót a Földig.

Bár a Gizmodo felveti, hogy oké, az akkutöltők talán erősebbek az Apollo-11 fedélzeti számítógépénél – legalábbis, ha számítási kapacitásukat tekintjük –, ugyanakkor utóbbi kibírta az űrutazással járó mechanikai és sugárzási megpróbáltatásokat, amire az akkutöltők valószínűleg nem lennének képesek. Nos, ennek ellentmond, hogy nemrégiben egy teljesen mezei Raspberry-Pi-t felküldtek az űrbe egy mikroműhold fedélzetén, és minden gond nélkül működött.